18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Ha nagy a seggem, az is marad

Idén februárban vettem egy öt alkalomból álló, fenék-és combcsökkentést biztosító kupont. Azt ígérte, hogy kavitációs zsírbontással úgy megcsappant, hogy csak na. Jártam tehát kezelésre serényen, akkor is, ha épp nem vártak, vagy ha rohadtul fájt. És vártam, hogy hívjanak, hiszen megígérték, mivel nem adtak előre időpontot.

Nyilvánvaló, mi történik ilyenkor: soha többé nem hívtak fel, úgyhogy tulajdonképpen a tízezer forintos befektetésemből négy elúszott. De tekintve, hogy háromszor negyvenöt percnyi szenvedéstől sem lettem ropilábú, azzal vigasztalom magam, hogy a további két alkalom után sem lennének olyan lábaim, mint Angelina Jolie-nak.

Ők egy brazil seggszépségverseny indulói. Na, ilyen nem leszek soha
Ők egy brazil seggszépségverseny indulói. Na, ilyen nem leszek sohaYasuyoshi Chiba / AFP

Persze az azóta eltelt bő fél évben sem vártam tétlenül, hogy egyszercsak vékonyan ébredjek: tavasz óta biciklivel közlekedem, ami alapesetben (vagyis ha nincs szélvihar és jeges eső, illetve csak munkába, majd onnan hazamegyek) heti száz kilométer tekerést jelent. Persze voltam szabadságon is, ami árnyalja a képet, de a lényeg, hogy egy intenzív tesmozgással felturbózott tavaszon-nyáron vagyok túl, de a hosszú felvezetés után jöjjön a tény: egy centivel vastagabb a combom, mint a harmadik kezelés után. Kicsit edzettebb ugyan, kicsit gyorsabban tudok tekerni, könnyen felmegyek a felüljáróra, de soványabb, na az nem lett a combom, és fájdalom, a fenekem sem. Részemről a zsírbontásról ennyit, mert otthon sem fogok ilyesmivel szenvedni.

Volt értelme?

Ennek a seggolvasztós kuponnak az égvilágon semmi, legfeljebb, hogy még jobban elkezdett aggasztani a kinézetem, így többször borultam ki rajta. Más, kedvezményes szolgáltatásoknak viszont igen: találtam magamnak egy jó kozmetikust, voltam jó éttermekben, megkóstolni korábban ismeretlen ételeket, olyan áron, amitől nem szívtam a fogam.

„Egyszer vettem kontaklencse-folyadékot; két darab 3000 forint volt, ami jó ár. A múltkor meg fogfehérítést, azt hiszem, 14 ezerért. Ezzel is elégedett voltam, bár senki nem vette észre a változást" – számolt be tapasztalatiról kolléganőnk, aki nem esett hanyatt sem a beavatkozástól, sem saját zsírbontásügyi tapasztalataitól.  Másik kolléganőnk is szépészeti engedményt vásárolt: „épp nemrég, ajeszba, tízalkalmas tokaeltüntető kezelést. 55 ezer helyett 9000-ért, ami már egész gyanúsan kínaipiacos árengedmény, remélem, a végére azért nem lesz nagyobb anyukám tokája, mint volt".

Szóval kuponozás van, és lesz is, mert ésszel megéri. Egy Vidámpark-látogatást vettem is, ha már úgyis mindjárt bezár. Vagy mégsem.

Oszd meg másokkal is!
Mustra