Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A nagyszülőkről élő sztereotípiák nagy része levezethető abból az egyszerű tényből, hogy mivel a szüleink felnevelése pont elég volt nekik, az unokák tekintetében már inkább csak kibicelnének. Így aztán a személyükhöz nem a konfliktusok meg a folytonos papolás kötődnek, hanem régebbi korok bölcseletei és tapasztalatai, amelyek jó esetben egy-egy frappáns mondatba kristályosodtak ki az idők során. Összeszedtük a legjobbakat.
A gyermeki énünk egy halom értéktelennek tűnő információt őrizget, hogy aztán egy váratlan pillanatban felugorjon egy mondat, amire rácsodálkozhatunk, hogy honnan is jön. Általában a nagypapától vagy a nagymamától - attól függ, melyikük a nagyobb dumás, mert ebben az életkorban a férfiak gyakran felzárkóznak a nőkhöz. Néha ezeknek a mondatoknak se füle se farka, máskor viszont kiderül, hogy nem is beszélt butaságot az öreg, és a nagyszülők tudnak valami nagyon fontosat az életről, amit mi csak most kezdünk kapizsgálni.
Minden rendes úrilány
Nagyanyáinknál még presztízs kérdés volt a női büszkeség. Abban az időben elképzelhetetlen volt, hogy egy nő kezdeményezzen, vagy egy férfi udvarlás nélkül, csak úgy ajtóstul rontson a házba. Persze egy nőnek nemcsak kéretnie kellett tudni magát, de minden helyzetben úrilányhoz méltóan illett viselkednie.
Ingrid nagymamája így próbálta elültetni unokájában a női büszkeséget. “A nő ne nyomuljon a férfira, és ne menjen fel a férfi lakására akkor sem, ha már udvarol neki.” Juditot nagypapája negatív példán keresztül orientálta a helyes megjelenésre. “Ne úgy ülj le, mint egy tehén!” Judit pedig azóta is úgy ül le, ahogy illik.
Vikit nagymamája a dohányzással kapcsolatban látta el tanácsokkal: „A nagymamám azt mondta: egy úrilány sosem dohányzik, ha megy az utcán. Nem vagyok úrilány, de tudom, hogy igaza van ebben.” Julit is hasonlóan igazi lánynak nevelték. „Azt mondták, ha lány vagy, ne verekedj, ne kiabálj nyilvánosan soha. A verekedés sosem volt gond, a kiabálással még vannak gondjaim, de tudom, hogy igazuk volt.”
A család az első
Az egyedülálló nőknél csak azoknak adnak szívesebben tanácsolt a nagyszülők, akik már párra leltek. A nagyszülők tényleg sok mindent tudnak a házasságról, hiszen sokan évtizedek óta élnek együtt. Persze akkoriban a házasság korántsem a romantikus szerelemről szólt, sokkal inkább egy erős szövetségről, így az elvárások sem olyanok voltak, mint manapság.
Linda nagymamájának alapvető problémái voltak az erősebbik nemmel és a bizalommal. „Az anyai nagymamám azt mondta, akkor higgy egy férfinak, ha ló legel a sírján! De csak akkor! - Eddig bejött, legalábbis a síron inneni része.” Péternek nagypapája ugyanezt a mondást kis módosítással idézte, a férfi és a nő szót kicserélve. Úgy látszik a szavahihetőség akkoriban sem nemtől függött.
Dóra nagymamájának igen sajátos mércéje volt egy párkapcsolat boldogságának mérésére. „A nagymamám azt mondogatta, hogy ha egy kapcsolatban többet sírok, mint eszem, akkor ideje lépnem. Azóta is mindig mérlegelem, hogy alakul a sírás és az evés mérlege.” A jó tanács spirituális síkra terelődött, pedig régebben nem volt triviális, hogy mindig kerül ebéd az asztalra.
“A család az első” hallotta Juli nagymamájától, és azt is megtanulta, ha segítségre van szüksége, vagy segíteni tud, először a családjához forduljon, “mert sosem fogsz annyit számítani senkinek, mint a családtagjaidnak.” Ha ezt szem előtt tartanánk, sok problémától kímélhetnénk meg magunkat, és mindenki számíthatna egy stabil háttérre.
Ne váltsd magad aprópénzre
“Legyen egy rendes szakmád is, ha minden kötél szakad” mondta Linda nagymamája, és azt kell, hogy mondjuk, ez a tanács abszolút megállja a helyét ma is. Tele van az ország diplomásokkal, de egy jó szakmunkást nagyítóval kell keresni. Ma is vannak olyan polgári családok, ahol követelmény, hogy főiskola-egyetem megkezdése előtt bele kell tanulni egy rendes kétkezi szakmába is.
“Ne váltsd magad aprópénzre” - tanácsolta Dóra nagypapája, miközben a garázsban bütykölt, és ő sokáig gondolkodott rajta, hogy ez mit is jelenthet. Pál nagymamájának mondása talán közelebb vitte volna a megoldáshoz: “Keveset nem lopunk. Ha már egyszer lopunk, akkor sokat.”
“Nem öntjük ki a koszos vizet a lavórból, amíg nincs tiszta” - mondta Erik nagypapája, ami talán furcsán hangzik a fogyasztói társadalomban szocializált unokáknak, de háborús helyzetben tényleg életet menthet.
“Ne mutasd magadat többnek, mint amennyi vagy.” Juli nagymamájának mondatából dalt is írtak, és tényleg megóv a túlzásokból származó kellemetlenségektől. “A szomszéddal mindig legyél jóban” tanács pedig többnyire akkor válik életbevágóvá, ha kitör a háború, vagy az éhínség, akkor viszont szó szerint.
“A gödör aljától csak felfelé visz az út” mondással szemben áll Juli nagypapájának véleménye, aki szerint “mindig van lejjebb” Erre a tapasztalatra akkor tett szert, amikor egy szibériai bánya a nyakába robbant. “Ne add fel a kétségbeesést!” hangzott Róbert nagypapájának tanácsa, és ez a mondás ha másra nem is volt jó, de legalább a legextrémebb helyzetekben is viccesnek bizonyult.
Kell egy jó hentes
Az igazi drága nagyszülők a nagy bölcsességeken túl az élet kisebb dolgaiban sem hagynak bennünket eltévedni. Minden rendes nagymama tudja, hogy a piaci kofákkal ápolni kell a kapcsolatot, mert az igazán jó áru a pult alól kerül ki, és nem árt, ha van egy jó hentese az embernek. Minden nagypapa ismeri a sakk csínját-bínját, és tudja, hogyan kell rendesen alkudozni.
Az üzletkötés terén a piacozós történetek vezetik a népszerűségi listát. Juli így emlékszik erre: “A nagymamám olyan szinten bírta balanszra hozni a keresztény könyörületességet és segítő szándékot az élelmességgel, hogy azt csoda volt figyelni. Kell, hogy legyen egy hentes pajtásod, aki megsértődik, ha néha nem állsz le vele veszekedni, mert akkor ugyanolyan lúzernek tart, mint a jó napot kívánok, két kolbászt kérek arcokat. Én nagyon égtem vele mindig gyerekkoromban, és vágytam a rendes boltokba, de ma már totál azt az attitűdöt hozom a piacon, amit tőle láttam, és igaza volt.”
Dóra viszont a mai napig nem tudta megtanulni nagyapja híres alkudozási technikáját. „Egyszer vett egy Trabantot nagyon olcsón az apámnak, és apám mesélte, hogy másfél órán át alkudozott a Karcsi papa, mindenki halálosan lefáradt körülötte. Már nagyon sokszor elmeséltettem apámmal a papa technikáját. Ki akartam már próbálni, de esélyem sincs, olyan komplex lélektani hadviselés, és annyira gátlástalan művelet.”
A nagypapák az alkudozáson kívül egy halom fontos dologra tanítanak meg. Évát például csúzlit csinálni, ásni és kapálni. Istvánt pedig a nagyapja olyan férfias világokba vezette be, mint a lövészet, a kártya és a sakk. „A légpuskát akkor sem fogjuk a másikra úgynevezett viccből, ha nincs megtöltve, a susztermatt klassz ugyan, de tényleg csak a legnagyobb lúzerek eszik meg, és van ezer jobb megnyitás, és ászt meg piros hetest sosem rakunk talonba, még akkor sem, ha az nagyon kilóg a betli sorból”.
A ti nagyszüleitek milyen jótanáccsal láttak el titeket?
