Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A nőknek szánt KRESZ tanfolyam nem is volt olyan unalmas, mint amilyenre számítottam. Nem szégyelltem háromszor visszakérdezni, ha valamit nem értettem, hiába szenvedtek egyesek körülöttem látványosan a nehéz felfogásom miatt. A végén kiderült az is, valóban olyan hülye vagyok-e, mint amilyennek beállítottam magam. Ha nekem sikerül megtanulni vezetni, akkor bárkinek. Jogsinapló, 2. rész.
A KRESZ bármilyen fontos is, púp a hátunkon. Hetekig tanulni valamiről úgy, hogy közben még a volán mögé sem ülhetünk, elég idegesítő. A baj nem is azzal van, hogy alapvető dolgokat megtanuljunk elméletben is, sokkal inkább azzal, hogy a tesztkérdések legalább fele teljesen elrugaszkodik a valóságtól, így olyan felesleges információkkal terheli az agyunkat, aminek a világon semmi értelme nincs.
Ami az elméleti oktatást illeti, én sem számítottam sok jóra, szinte biztos voltam benne, hogy egy fél óra után ólmos fáradtság tör majd rám, és kénytelen leszek könyvből bemagolni az egészet. Elképzelni nem tudtam, hogy érdekesen is lehet beszélni erről az egészről, de tévedtem.
Összeszedtük a lányok jegyzeteit
Ebben az iskolában a KRESZ oktatás is saját módszer szerint zajlik, itt ugyanis hat modulra van osztva a tananyag. A lényeg, hogy bármelyik modulnál be lehet kapcsolódni, mivel ezek nem épülnek egymásra. A vizsgára bocsájtás feltétele azonban, hogy az ember az összes modult megcsinálja, mindezt abban a sorrendben és tempóban, ahogy szeretné, vagy időbeosztása engedi. Én részemről rövidre zártam a dolgot, és lineárisan haladtam végig.
A modulrendszernek lényege, hogy ne zúdítsa egyszerre az összes közlekedési táblát, vagy műszaki adatot, hanem egy-egy alkalommal mindenből még emészthető mennyiséget kapjunk. Ez a rendszer útközben kissé esetlegesnek tűnt nekem, nem igazán értettem, miért ugrálunk a témák között, de érdekes módon a végére tényleg kerek egésszé állt össze. Kapunk egy kis füzetet is, amit az iskola vezetője állított össze, a modulrendszernek megfelelően. Pető elmondta, hogy az oktatási segédlet úgy született, hogy a náluk tanuló lányok jegyzeteit összeszedve igyekeztek a női agy logikájának megfelelően tálalni a tudnivalókat.
Minek a két szemüveg?
A beiratkozás simán ment, egy csomó papírt ki kellett tölteni, aztán rögtön jött az orvosi vizsgálat is. Aki volt már ilyen alkalmasságin, az tudja, hogy alig jut néhány perc egy-egy emberre, de a doki meglepően alaposan kikérdezett, vérnyomást mért, meghallgatott, felhívta a figyelmem az allergia ellen szedett gyógyszerem hatásaira, és rám parancsolt, hogy azonnal csináltassak szemüveget, mert csak azzal enged vezetni. Nem örültem, de legalább végre rávettem magam, hogy elmenjek szemészetre, mert tényleg nem látok rendesen. Többek között azt is megtudtam, hogy két darab szemüveg nélkül (egy az orromra és egy tartalékba) el se induljak a rutin pályára.
Az elméleti oktatónk meglepően lelkes volt, bár néha inkább tűnt eltévedt stand up comedy-snek mint pedagógusnak. Egy idő után aztán rájöttem, hogy a poénok nem öncélúak, hanem sztoriba ágyazzák a tudnivalókat, így pedig sokkal könnyebb volt mindent megjegyezni. A tanárunkhoz tartozott Duracell, az izgága Yorkshire terrier is, kissé szürreális volt, mikor az óra közepén nyalogatni kezdte a lábamat.
Bár a KRESZ-t tudni és nem érteni kell, az oktató mégis arra törekedett, hogy a műszaki alapokkal is tisztába jöjjünk. Ha valaki veszi a fáradtságot, hogy Ádámtól és Évától kezdve elmesélje az autó felépítését, működését, és még szemléltesse is, akkor fel lehet fogni, és le lehet számolni egy csomó korlátozó hiedelemmel. A fékrendszer működését például két fecskendővel és egy kis csővel mutatták be, és én tényleg örültem, hogy értem, hogy mi történik, ha fékezek, vagy miért válik rugalmassá a pedál, ha levegő kerül a rendszerbe.
Nem félek kérdezni
Ezután felhívta a figyelmet arra, ha valami az életben is nagyon fontos, és kellő iróniával kezelte a hülyébbnél hülyébb tesztkérdéseket (eleve nem értem például, hogy a mezőgazdasági vontató miért olyan fontos eleme a közlekedésnek, hogy minden második kérdésben szerepeljen).
A közlekedési szituációknál volt olyan, hogy valamire ötször rákérdeztem, és igyekeztem nem zavartatni magam az előttem teátrálisan sóhajtozó, arcukat a tenyerükbe temető fiúkkal. Mielőtt nagyon hülyének kezdtem volna magam érezni, a közelemben ülők azért oda-oda súgták, hogy ezt amúgy ők sem értették, csak nincs olyan nagy szájuk, mint nekem. Szerintem pedig inkább most derüljön ki, hogy a balról jövő villamosnak mégiscsak elsőbbséget kell adni, mint kinn az úton. Az oktató állta a sarat, bár azért nagyon finoman egyszer megjegyezte, hogy olyan gyakorlati oktatót ajánl nekem, akinek tényleg kötélből vannak az idegei, mert ezt az állandó kérdezősködést azért nem mindig könnyű tolerálni.
A mellettem ülő középkorú nő például kifejezetten szégyellős volt, mert attól félt, hogy neki nehezebb a felfogása, mint a nála fiatalabbaknak, emiatt nem is nagyon mert kérdezni. Nyilván közel ötven évesen sokkal nehezebb megtanulni egy teljesen új dolgot, de én becsülöm, hogy volt bátorsága belevágni. Az említett hölggyel együtt azon voltunk leginkább ledöbbenve, hogy mennyi mindenre kell vezetés közben figyelni. Igazából utasként az ember csak azt látja, hogy megyünk, de hogy közben a vezető mi mindent csinál, abba így még nem gondoltam bele.
Két perces rekord
A jelentkezés után néhány nappal e-mailben kaptam egy meghívót, amivel hozzáfértem az online tesztkérdésekhez. Én igazából a vizsga előtt egy héttel kezdtem el aktívan gyakorolni, általában napi 3-4 teszttel, ez a mennyiség utolsó két napban pánikszerűen emelkedett. Az eredményeim eleinte nyilván pocsékak voltak, de a vizsga előtti napokban egyre gyakrabban sikerült átmennem. Az iskolának van egy érdekes ösztönző programja, miszerint aki megdönti a rekordot, és 2 percnél rövidebb idő alatt megoldja száz százalékosra a tesztet, az utána ingyen vezethet. Részemről ezt kilátástalannak éreztem, és az iskolavezető a saját bevallása szerint maga sem képes ilyen sebességre, de ha valaki komolyan ráfekszik, talán meg lehet csinálni.
A vizsgára nyugodtan és felkészülten mentem, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a tanulás nálam a tesztek gyakorlásából állt, nem igazán forgattam sem a könyvet, sem a jegyzeteimet. 10 perc alatt végeztem az egésszel, de kicsit aggódtam, mert több olyan kérdés is volt, amivel a rengeteg gyakorlás ellenére sem találkoztam azelőtt. Viszont arra nagyon odafigyeltem, hogy ne nyomjam reflexből a válaszokat, hanem kétszer-háromszor átgondoljam, hogy nincs-e benne átverés, vagy nincsenek-e felcserélve a válaszok.
A végén a gép számomra meglepő, 99 százalékos eredményt dobott ki. Egyetlen egy kérdést rontottam el, nem tudtam, hogy a centrifugális erő minek a szorzata. Azt hiszem, kinn nem ezen fog múlni az életem. Meg azt is tudom, hogy ettől még nem leszek jó sofőr, de kezdetnek azért nem rossz. Büszkén robogtam be az iskolába oktatót választani. Pesten fogok vezetni, és az oktatóm messze földön híres a birkatürelméről. Meglátjuk.
