Először láttam a fiút, amikor megcsókolt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Se szó, se beszéd odalépett hozzám egy fiú, és megcsókolt. Két napig jártunk utána." A csajozási és pasizási szokásokat mértük fel a VOLT fesztiválon.

A trend sajátos: a fiúk néha ismeretlen lányokat csókolnak meg, ismeretlen lányok sátrába bújnak be, a kedvenc csajozós dumájuk pedig: ismerlek valahonnan. Ismerkedési trendkörkép a fesztiválon.

Véget ért a soproni VOLT fesztivál. A koncerteken kívül a boldogsághoz hozzájárult a fesztiválkolbász mellett megjelent pljeskavica, az ülőalkalmatosságként szolgáló szétvágott kocsibelsők, sok-sok bikinis lány, és az összeláncolt Soproni sörbarátok. A Soproni sátorban karkötővel összekötötték a merész vállalkozókat, akiket két óránként ingyen sörrel jutalmaztak hűségükért. A félig bezárt wc ajtóra tapadt összebilincselt egyik fél, vagy az együtt zuhanyzásra „kényszerülő" párok igazán bájos látványt nyújtottak. Ekkor döntöttük el, hogy a csajozási és pasizási szokásokat mérjük fel.

Kevés az ijesztő részeg

A nagyközönség elég fiatal, főleg 17-23 között. Sok a szép bikinis lány és az őket fűző fiúk. Ez a rituális fesztiválvadászat barátságos hangulatban zajlik. Lányként fél óránként udvarlókba botlunk, de a szenvedélyes viszonyok csak az éjszakára köttetnek. Új nap, új vadászat, új hódítás.

Az volt az összebenyomásom, hogy itt nem a túlburjánzó nemzetközi kultúrvásár és partiorgia a jellemző, mint a Szigeten, ez inkább egy családias hippi falu. Kevesebb volt a külföldi, kevesebb az elveszetten kószáló, ijesztően részeg sátorlakó, kevesebb az extrém külső. Több a vidéki, és valahogy barátságosabb, bizalomgerjesztőbb a hangulat. Reggel nincs az embernek apokalipszis utáni hangulata a szemétbe öltöztetett réteken, hanem inkább lecsap egy jó kis függőágyra a földdomb fái közt, vagy belelógatja a lábát a felfújható gyerekmedencébe. A kicsiség nagy előny. Kevesebb dolgot akarnak eladni, elmagyarázni, vagy elkérni, és már az első nap után otthon érezzük magunkat.

A szerelem két napig tartott

A csajok lenge öltözete felbátorítja a srácokat, s viszonylag kevés volt a pár, úgyhogy szabad a pálya! Sok fiú a szokásos, kicsit uncsi dumával nyomul, hogy ismerlek valahonnan, tuti. Vadul filózik, bepróbál pár neves felsőoktatási intézményt, s közben megfeszíti vállizmát. Ha nem jött össze a dolog, de a srácnak van humora (mint az én esetemben), akkor másnap újra próbálkozik, de már szürreálisabb bölcsis, vagy ovis emlékképekkel.

Vicces látvány az is, mikor a már említett sör akció keretében összekötött párok egyik tagja a másikkal a csuklóján próbál flörtölni valakivel. És persze ne feledkezzünk meg a mindig előforduló esetről, amit most három BGF-es lánnyal dumáltunk meg nagy egyetértésben: „A srác eltévedt, s hajnalban véletlenül a mi sátrunkba kezdett bemászni" - kezdi Brigitta. Azért ezt mi lányok általában nem szeretjük, és a srác a lány alvási szokásaitól függően lesz kitessékelve, vagy egyenesen messzibb égtájra küldve, mint ahogy ezt Brigitta is tette a „fogatlan punkkal".

{gallery}volt{/gallery}

A legextrémebb sztori azé a lányé volt, akihez elmondása szerint „egyszerűen csak se szó, se beszéd odalépett egy fiú, és megcsókolt". E vadromantikus kezdetet két nap „járás" követtett, majd a zord valóság, a fesztivál vége zárta a kalandot.

Kata, a fotóriporter lány meglátta, lefényképezte, és megszerette. Elmesélte, hogy tavalyelőtt a Manu Chao koncert után vizuális kánaán volt, sok volt a zenei mámorban élvezkedő járókelő. Ő serényen kattingatott, s egy bizonyos kép elcsattanása után a helyes alany odalépett, bemutatkozott és innentől egy két hónapos románc vette kezdetét. „A kalandnak sajnos a Budapest-Szombathely távolság vetett véget, de tiszta durva, hogy meg van örökítve, amikor először egymásra néztünk"

Tanítás Réz Andrástól
A koncerteken kívüli programok közül az egyik legkülönösebb egy diskurzus volt a televízió sátorban az atomenergia vs. fenntartható fejlődésről, vagy az Avatárokról és a mozi jövőjéről. „Mi történne akkor, ha egy vasalt csizmával este ki kéne rugdosni egy kölyökmacskát a házból? A dologban az a furcsaság, hogy ha nem szereted a macskákat, akkor sem biztos, hogy a macskakölyköt képes vagy vegzálni. Mert a kölyökállat testarányai szinte automatikusan váltanak ki belőletek egy olyan választ, hogy nem tudjátok őket bántani" - kezdte előadását Réz András az Avatarról. Aki ekkor menekülőre fogta, az átnézhetett egy jó kis Tápszínház előadásra, vagy félmeztelenül kifeküdhetett egy árnyékos erdei útra, mint ahogy azt sokan lazán megtették.

Amikor a fesztivál utolsó napján, hajnalban visszakoválygunk a sátorhoz, halljuk az alvóhelyünk mellett elhaladó sorstársaink párbeszédeit elalvás előtt, olyan közelről, mintha a fülünkbe duruzsolnák: Miért mosok én általában fogat? Elegem van a szexből! Majd ne kérdezz semmit, csak vedd le a bugyidat és a melltartódat. Ilyen beszélgetés-mozaikok jutottak el hozzánk. Ennek is megvan a varázsa. A következő fesztivál a csütörtökön kezdődő Balaton Sound lesz, új esélyek nyílnak a szürreális ismerkedésre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Linda
Koncz Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.