Családtervezés: Petesejt fagyasztással lehet halasztani?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

“29 éves vagyok. Úgy érzem, hogy fizikailag most lennék az ideális állapotban ahhoz, hogy gyereket vállaljak. Csakhogy a munkám és az életvitelem ezt még nem teszi lehetővé, a családalapítást néhány évvel későbbre tervezem. Ez azonban komoly dilemmát okoz nekem”- mondta Lénárt Hajnalka, aki nemrég kezdett el dolgozni a reklámszakmában, emellett dokumentumfilmezéssel foglakozik. 

Akkor biztos szingli karrierista

A fiatal nő egyike azoknak, akik a statisztikák alapján a gyerekvállalásra ideálisnak tartott időszakon túl, a harmincas éveik közepén szeretnének szülni. Erre jó néhány okuk van. Többek közt az, hogy megfelelő egzisztenciális alapokkal szeretnének belevágni a családalapításba, és fontosnak tartják, hogy még gyerekvállalás előtt a karrierjükben olyan szintre érjenek, hogy idővel, a lehető legkevesebb kompromisszummal újra vissza tudjanak menni dolgozni. A családtervezést amiatt is késleltethetik, mert a húszas éveik végén még nem találták meg azt a férfit, akivel együtt vállalnának gyereket.

“Azt, aki ehhez hasonló okokból későbbre szeretné halasztani a gyerekvállalást, gyakran azzal támadják, hogy törtető, karrierista nő. Ha pedig arról van szó, hogy harmincévesen még nem találta meg az igazit, akkor rásütik, hogy szingli, aki kizárólag magával törödik. Egyiknek sem érzem magam.” 

Kevesebbet kellene aggódni az idő miatt

A gyerekvállalás miatt sok lánynak félelmei vannak. Amikor Lénárt Hajnalkával beszélgetni kezdtünk, elsőként arra gondoltam, a családalapítás lelki oldala kerül majd szóba köztünk, de nem.  Interjúalanyomnak határozott elképzelése van arról, hogyan lehetne megoldani a problémáját, ami elmondása szerint nála - mint sokaknál - nem a felelősségvállalással szembeni félelmekből fakad.

“Ha lenne arra lehetőség, hogy egyedülállő nők lefagyasztathassák a petesejtüket abban az időszakban, amikor fizikailag, mentálisan és az egészségi állapotukat tekintve is úgymond a csúcson vannak, akkor nem kellene  azon aggódniuk, hogy évekkel később, amikor az életük abba a szakaszba ér, hogy ténylegesen gyereket tudnak vállalni, vajon megtehetik-e még. Félek attól, hogy a munkám olyan stresszel jár, és a külső körülmények olyan hatással lesznek rám, hogy idővel a petesejtjeim minősége romlik.”

Lénárt Hajnalka úgy tudja, a gyerekvállalásra ideális időszak a nők esetében 23-26 éves kor. Más statisztikák szerint a 27-30 éves kor az ideális, de tény, hogy a családalapítási idő az elmúlt évtizedekhez képest kitolódott, és ebben a szociológiai és gazdasági okok is szerepet játszanak. 

Technikailag nehéz megoldani

Ami a petesejt lefagyasztását illeti, valóban nem sűrű gyakorlat, ugyanis technikailag nehéz megoldani a sejt fagyasztását, majd idővel a felolvasztását úgy, hogy a sejt vagy a petefészek szövete megőrizze az eredeti genetikai és fiziológiai tulajdonságait. Az orvosi szaklapok alapján az ondó fagyasztva tárolása, azaz kriokonzerválása, illetve a lombikprogram már megoldott feladat hazánkban, de petesejt esetében egyetlen sejtről van szó, amelyet biztosítani kell, hogy a fagyasztás után is képes legyen a megtermékenyülésre. A petesejtet többek közt a nagy a víztartalma is sérülékennyé teszi.

A Róbert Károly Magánklinika honlapján leírtak alapján a fagyasztott petesejtből létrejövő terhességek aránya most még alacsonyabb, mint a fagyasztott embriókéból. Hazai sikertörténetről azonban be tudott számolni már a sajtó 2005 augusztusában, amikor petesejt lefagyasztása után létrejött terhességből egészséges fiúgyerek született. 

Csak tökéletes sejt alkalmas a fagyasztásra

A Budai Meddőségi Centrum biológusa, Kanyó Katalin, a szövettenyésztési program irányítója akkor a sajtónak elmondta, Magyarország a világon a nyolcadik, Európában pedig a harmadik ország, ahol fagyasztott petesejt megtermékenyítéséből gyerek született, és hozzátette, az eljárást egyelőre csak náluk alkalmazzák, nem utolsósorban azért, mert ott áll rendelkezésre olyan berendezés, amelyik alkalmas az élő petesejt dns-állományának a vizsgálatára, mert mélyfagyasztásra csak tökéletes állapotú petesejt alkalmas.

Ebben az esetben azonban szó sem volt arról, hogy egyedülálló nő az ideálisnál későbbre szeretné halasztani a családalapítást, hanem a centrum programjában résztvevő, meddőséggel küszködő, 30 éven felüli párnak sikerült az eljárásnak köszönhetően gyereket vállalnia.

Cikksorozatunk folytatásában többek közt azokra a kérdésekre keressük a választ Lénárt Hajnalkával, hogy milyen esetekben lehet indokolt, hogy egy nő a petesejtje lefagyasztását kérje. Lehetséges-e, hogy egyedülálló nőként kérje ezt az eljárást. A Dívány genetikus szakértője véleményezi Hajnalka terveit, és kiderítjük azt is, milyen etikai normák és jogi szabályozások vonatkoznak erre az eljárásra.

Soron a babaprojekt - harmincon túl

Előbb az egzisztencia, aztán a baba – a szakmai sikerek magukban is fogamzásgátlók, ám a biológiai óra ketyeg, sőt le is ketyeghet, mire kellene már az a gyerek: a harmadik x fölött a teherbeesés valószínűsége csökken.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.