Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nagy a különbség a hatalmas területű Ukrajna belső részei, a sokmilliós nagyváros Kijev és a kárpátaljai térség életnívója között. Ez utóbbi területet soha nem fejlesztették igazán a szovjet éra idején, nem volt olyan fontos, kevésbé volt szem előtt. Az ukrán milliomosok jellemzően ma sem errefelé laknak. De az itt élő nők (és férfiak) helyzete sokat javult az elmúlt évtizedekben.
A fiatalok öltözéke tipikusan farmer dzseki, tűsarkú cipő, csizma – de nem világmárkák, hanem vagy helybéli vagy kínai áruk. A nemzetközi divatguruk eredetiben főleg Kijev sétáló utcái környékén találhatók és ott is tudják a drágább holmikat megvenni.
A nők öltözékén látszik, hogy dolgozik valaki, hivatalba megy éppen vagy csak kiszaladt otthonkában vásárolni, netán kendőben, ballonban a piacra tart.
Bonyolultan kifejezve
A valaha volt magyar városok ma már legalább annyira ukránok is. Mindez a hétköznapok szintjén nem okoz gondot, bár nyelvi problémák azért akadnak. A 26 ezres lélekszámú Munkács lakosai között például hivatalosan 12 ezer a magyar, a többi elsősorban ukrán, valamint orosz és cigány, de vannak errefelé színmagyar falvak, no meg olyanok is, amelyeknek bár a magyar neve is ismerős, már inkább az ukrán lakosság van többségben.
Az itt élő magyarok tudnak ukránul – másképp nem boldogulnának – de sok ukrán is beszél magyarul. Például a munkácsi piacon szinte csak magyarul kínálják áruikat a kofák, de persze az orosz szót is értik, hiszen sokan még oroszul tanultak a régi rendszerben, no meg az orosz tévé adásait is fogják.
A két nyelv jelentősen hasonlít, de az ukránok mai célja éppen az, hogy ne hasonlítson – elvégre fiatal államról van szó – és sokszor az egyszerű orosz szavakat többszavas, bonyolult ukrán kifejezésekkel helyettesítik – tudom meg egy helyi lakostól.
A magyar történelemben oly nagy szerepet játszó munkácsi várban – amelynek helyreálltására már több millió hrivnyát költöttek, de még ráférne kétszer annyi – az ukrán középkorú szuvenírárus hölgy elárulja, hogy gőzerővel tanul magyarul, mert egyre több a magyar turistacsoport, és hasznos velük az üzlet végett is szót érteni.
Sajtból, vajból fél kilót
A főutcán a helyi divat szerint elegánsan öltözött, szinte még gyereklányok tolják a babakocsit, sok a gyerek, a babakocsik is szépek. A piac tömve áruval, az égvilágon mindent kapni, nemcsak az olcsó ukrán italokat, de külföldieket is, sajtok, halak, felvágottak és kolbászok garmadája kelleti magát a polcokon.
Hatalmas tömbökben a vaj – akárcsak Oroszországban – 15 dekát kevesen kérnek belőle, inkább rögtön fél kilót. Igen, ez az a régen elfeledett igazi vajíz, hiszen valóban tehéntejből készült. (Észrevételemet megerősíti, hogy a nagybégányi háromcsillagos vadonatúj Hotel Family előtt reggel tehéncsorda ébreszti a turistát.)
A csokoládés bonbon – vagy ahogyan errefelé mondják, a sokolád kimérve kapható, fél kilónál ritkán vesznek ebből is kevesebbet.
Egyetem után 650 hrivnyáért
A nők láthatóan – igényeikhez képest - nem szűkölködnek semmiben, bár az átlagfizetés kevés, ifjú, egyetemet végzett egyik idegenvezetőnk is csak 650 hrivnyát keres, amit 28-cal kell beszorozni, hogy megkapjuk forintban.
Ám nem ez az egyedüli mutatója az életszínvonalnak. Amint azt Zoltan Zoltanovics Lengyel azaz Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere elmondja, az itt élők nagy többsége jelentős támogatást kap a rezsire, az oktatás ingyenes, sok helyen olcsó üzemi étkezde is működik. Számos jutányos üdülési forma és más állami kedvezmény is fennmaradt még a régi időkből, bár a piacgazdaság beköszöntével arányuk egyre kevesebb.
A munkácsi főutcán valaha szépséges, szecessziós, monarchiát idéző épületek váltakoznak jellegtelen, tönkrement szocreál házakkal. Az utak állapota rossz – a belvárosban is nagy gödrök között kell ugrálni, mire elérünk a piachoz. Ez még a következő évtizedek feladata lesz.
« előző | következő »
