A nők és az olajfesték-1. rész

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagy a különbség a hatalmas területű Ukrajna belső részei, a sokmilliós nagyváros Kijev és a kárpátaljai térség életnívója között. Ez utóbbi területet soha nem fejlesztették igazán a szovjet éra idején, nem volt olyan fontos, kevésbé volt szem előtt. Az ukrán milliomosok jellemzően ma sem errefelé laknak. De az itt élő nők (és férfiak) helyzete sokat javult az elmúlt évtizedekben.
A fiatalok öltözéke tipikusan farmer dzseki, tűsarkú cipő, csizma – de nem világmárkák, hanem vagy helybéli vagy kínai áruk. A nemzetközi divatguruk eredetiben főleg Kijev sétáló utcái környékén találhatók és ott is tudják a drágább holmikat megvenni.
A nők öltözékén látszik, hogy dolgozik valaki, hivatalba megy éppen vagy csak kiszaladt otthonkában vásárolni, netán kendőben, ballonban a piacra tart.

Bonyolultan kifejezve

A valaha volt magyar városok ma már legalább annyira ukránok is. Mindez a hétköznapok szintjén nem okoz gondot, bár nyelvi problémák azért akadnak. A 26 ezres lélekszámú Munkács lakosai között például hivatalosan 12 ezer a magyar, a többi elsősorban ukrán, valamint orosz és cigány, de vannak errefelé színmagyar falvak, no meg olyanok is, amelyeknek bár a magyar neve is ismerős, már inkább az ukrán lakosság van többségben.
Az itt élő magyarok tudnak ukránul – másképp nem boldogulnának – de sok ukrán is beszél magyarul. Például a munkácsi piacon szinte csak magyarul kínálják áruikat a kofák, de persze az orosz szót is értik, hiszen sokan még oroszul tanultak a régi rendszerben, no meg az orosz tévé adásait is fogják.
A két nyelv jelentősen hasonlít, de az ukránok mai célja éppen az, hogy ne hasonlítson – elvégre fiatal államról van szó – és sokszor az egyszerű orosz szavakat többszavas, bonyolult ukrán kifejezésekkel helyettesítik – tudom meg egy helyi lakostól.
A magyar történelemben oly nagy szerepet játszó munkácsi várban  – amelynek helyreálltására már több millió hrivnyát költöttek, de még ráférne kétszer annyi – az ukrán középkorú szuvenírárus hölgy elárulja, hogy gőzerővel tanul magyarul, mert egyre több a magyar turistacsoport, és hasznos velük az üzlet végett is szót érteni.

Sajtból, vajból fél kilót

A főutcán a helyi divat szerint elegánsan öltözött, szinte még gyereklányok tolják a babakocsit, sok a gyerek, a babakocsik is szépek. A piac tömve áruval, az égvilágon mindent kapni, nemcsak az olcsó ukrán italokat, de külföldieket is, sajtok, halak, felvágottak és kolbászok garmadája kelleti magát a polcokon.
Hatalmas tömbökben a vaj – akárcsak Oroszországban – 15 dekát kevesen kérnek belőle, inkább rögtön fél kilót. Igen, ez az a régen elfeledett igazi vajíz, hiszen valóban tehéntejből készült. (Észrevételemet megerősíti, hogy a nagybégányi háromcsillagos vadonatúj Hotel Family előtt reggel tehéncsorda ébreszti a turistát.)
A csokoládés bonbon – vagy ahogyan errefelé mondják, a sokolád kimérve kapható, fél kilónál ritkán vesznek ebből is kevesebbet.

Egyetem után 650 hrivnyáért

A nők láthatóan – igényeikhez képest - nem szűkölködnek semmiben, bár az átlagfizetés kevés, ifjú, egyetemet végzett egyik idegenvezetőnk is csak 650 hrivnyát keres, amit 28-cal kell beszorozni, hogy megkapjuk forintban.
Ám nem ez az egyedüli mutatója az életszínvonalnak. Amint azt Zoltan Zoltanovics Lengyel azaz Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere elmondja, az itt élők nagy többsége jelentős támogatást kap a rezsire, az oktatás ingyenes, sok helyen olcsó üzemi étkezde is működik. Számos jutányos üdülési forma és más állami kedvezmény is fennmaradt még a régi időkből, bár a piacgazdaság beköszöntével arányuk egyre kevesebb.
A munkácsi főutcán valaha szépséges, szecessziós, monarchiát idéző épületek váltakoznak jellegtelen, tönkrement szocreál házakkal. Az utak állapota rossz – a belvárosban is nagy gödrök között kell ugrálni, mire elérünk a piachoz. Ez még a következő évtizedek feladata lesz.

« előző | következő »

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Életem

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.