Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Vegyen kettőt!
Aranyszabály, hogy csak olyat érdemes megvenni olcsón, amelyet teljes áron is beraknánk a kosarunkba. Ha nem illik a még oly csábos, előnyös holmi a már meglévő ruhatárunkhoz, alkatunkhoz, stílusunkhoz, ott kell hagyni.
Inkább az idő- és divatálló darabokat jó ilyenkor beszerezni, tehát az úgynevezett casual árut – egyszínű pólókat, amelyhez hasonló árnyalatút régóta keresünk, és amely illik az új kosztümhöz, garbót, klasszikus szabású nadrágot, szoknyát –, ezek 2-3 év múlva sem hatnak divatjamúltnak.
A „vegyen kettőt, a harmadikat ingyen vagy féláron adjuk” típusú akcióknál az a praktikus, ha barátnők együtt vásárolnak, vagy ha egy nagycsalád együtt vág neki a plázatúrának. Ilyenkor tényleg értelme van annak, ha valaki tetemes cipősdoboz-mennyiséggel távozik az áruházból.
70 vagy 30 százalék?
A kirakatokon hatalmas „70 százalék” felirat csábítja a vevőt. Apró betűkkel van melléfirkantva: -ig. Azaz az üzletben van két darab, hordhatatlan, lehetetlen színű, kicsit szakadt, koszos, 34-es vagy mérethibás felső, amely tényleg ennyire olcsó, a többi meg 30 százalékkal van leértékelve.
Az üzletek haszna ilyenkor is tetemes: egyrészt mi készletezünk majd otthon, nem ők a raktárban, másrészt olyat is megvásárolunk, ami már az új kollekció tagja, harmadrészt, de nem utolsósorban az árak eleve úgy vannak kikalkulálva, hogy abba beleférjen a leértékelés is.
A sale feliratú holmik közé olykor szándékosan kevernek a kereskedők nem leértékelt holmit. Vagy a vevők nem szándékosan oda rakják vissza a kezükben lévő, mégsem szükséges árut. Ezzel nem árt vigyázni.
Érdemes lekaparni – ha van időnk – az új árat, és megnézni alatta a régit. Nagy meglepetések érhetik az embert. Olykor kiderül, régebben még olcsóbb volt a raktár valamelyik szegletéből most előkerülő cucc.
De az is megesik, hogy egy tízezer forintos minőségi pulóvert kapunk meg kétezerért, mert hiányzik róla egy dísz, amit mi könnyűszerrel tudunk pótolni valami mással, vagy nem is hiányolunk.
Előbb selejtezz, avagy gardróbszemle
Bolttúra előtt nem árt otthon átnézni a gardróbot. Lehet, hogy van benne szinte ugyanolyan, csak kissé már megunt, megfáradt felső, amilyet venni akarunk. Pedig csak ki kéne öblíteni, vasalni és hozzáilleszteni egy divatos bizsuláncot – rögtön frissnek hatna az összeállítás.
Az otthoni selejtezést jó összekötni a felpróbálással. Gyakori, hogy ami tavaly meg azelőtt jól állt rajtunk, most sután hat. Ezeket el kell ajándékozni, vagy elvinni valamelyik jótékonysági szervezetnek. Amit két éve nem hordunk, sose fogjuk.
Ilyenkor nem árt helyet szorítani a majdan megvásárolandó holmiknak, és eldönteni, hova rakjuk a felesleges vállfákat. Jól mutat, ha nem százféle vállfára akasztjuk meglévő, féltett darabjainkat. És praktikus, ha a csúnya, alumínium és műanyag vállfáktól gyorsan megválunk.
Pedig cserélhető
A leértékelt áru esetében is létezik jobb üzletekben csere és garancia. Ezek ugyanis nem hibás áruk a legtöbb esetben. De a hibás áru is visszavihető – legalábbis így működik ez az igazi kapitalizmusban, azaz a nyugati fejlett országokban –, ahol blokk ellenében mosolyogva visszaveszik, kicserélik, sőt van, ahol a pénzt is visszadják. Megéri nekik! A vevő ugyanis az ilyen helyekre visszajár. Ez nálunk nem fontos, mert minden cég a mának él.
A fogyasztóvédők szerint „a leértékelt árut nem cserélünk” felirat egyébként is szabálytalan. (De ki törődik ezzel nálunk? Van-e konzekvencia? Nincs.) A szabályok szerint, ha a leértékelés oka nem valamilyen hiba – amelyet jól látható helyen fel kell tüntetni –, akkor a minőségi reklamáció ugyanolyan jogos, mint a teljes árú holmi esetében.
Nyáron télit
Nyáron érdemes venni leértékelt téli holmit, télen meg fehér nyári táskát – ahogy tette ezt e sorok írója. Ehhez pénz kell (bár nem sok), de főleg hely. A nőknek fáj a szívük kidobni a régi táskát, pedig nincs más megoldás. A táskák (és a cipők) általában rengeteg helyet foglalnak, és nehéz őket normálisan rendben tartani, átláthatóan tárolni. Márpedig nincs mindenkinek akkora gardróbja, mint Carrie Bradshow-nak, akinél szépen átlátszó dobozban sorakoztak a cipők, és márkával ellátott selyemszütyőben – hogy ne sérüljenek – a kényes, drága bőr- vagy gyöngyözött táskák…
Ne aranyat, bizsut!
A leértékelések újabb sztárjai a bizsuk. Ezek főleg a fiatalabb korosztály szívét dobogtatják meg. Olykor a kiegészítőhöz veszik a felsőt, és nem fordítva…
Vannak nők, akik hajlamosak lenézni a Coco Chanel „találmányaként” számon tartott, nem valódi gyöngysorokat és karkötőket, a mai bizsuk elődjeit. Egyes hölgyek például előszeretettel hordanak divatjamúlt aranyfülbevalót meg medálos láncot, ami értékmegőrzésre már nem szolgál, és csak arra jó, hogy letépjék az ember nyakáról az utcán vagy a metrón. (Apropó: értékes aranylánccal soha ne üljünk a metrókocsi ajtajához közel… Vagy viseljünk sálat!)
Főleg a vidékiek és a harmincan túliak ragaszkodnak az arany ékszerhez, amelyet formájától függetlenül elegánsnak tartanak, tévesen. Ráadásul ezekhez az aranyláncokhoz nem illenek a mai nagyszemű, bolondos, színes műanyag vagy faékszerek.
A bizsuhalmokat érdemes otthon szín szerint cipősdobozokban tartani. Egy bizonyos mennyiség után már nem megoldás az ablakkilincs a láncoknak, a gyűrűtartó szobrocska a gyűrűknek és a kiürült, nagy desszertesdoboz a karkötőknek.
Ha ez bejött, nézd meg ezt is:
Nemcsak agyállományunk és agytevékenységünk más, mint a férfiaké, hanem a nemi hormonok fajtái és mennyisége is különbözik a két nemben. Így aztán – női hormonjainknak köszönhetően – csábíthatunk, vásárolhatunk, szexisek lehetünk azért, mert ez nekünk szinte kötelező… | Hisztizhetünk, mert nők vagyunk!
