A nyaralás rettegett pillanata – Indiában

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha útiterveinkről bárkinek beszámolunk, esetleg belelapozunk a vonatkozó szakirodalomba, mindjárt tucatnyi figyelmeztetéssel és tanáccsal találkozunk azzal kapcsolatban, hogy milyen halálos kórokra és fertőzésekre kell felkészülni, és miért is jobb, ha tulajdonképpen el sem indulunk. Azon túl, hogy nyugtázzuk rokonaink és barátainak járványszakértői képességeit, mit lehet tenni?

Mindenekelőtt: nyugi. Hogy a témában a legnagyobb szaktekintélynek számító brit külügyminisztériumot idézzem: „Az utazások többsége baleset- és problémamentes.” Azért van egy-két dolog, amire érdemes felkészülni, illetve baj esetén számítani.

A sarki patika kifosztása helyett

A vízumhoz úgyis kérik a balesetbiztosítást, nem feltétlenül „a legolcsóbb jó lesz”-elv szerint érdemes haladni. Érdemes megtudni előre, mennyire kompetens Délkelet-Ázsiában a szolgáltató, mit tudnak nyújtani, kikkel állnak szerződésben. Kis kirándulásnak álcázott sziklatúra, fürdőzésnek induló mélytengeri búvárkodás előtt nem árt érdeklődni a vonatkozó feltételekről. A szakirodalom házi tanulmányozása és a sarki patika trópusi készletének ezt követő kifosztása előtt/helyett egyszerűbb a javasolt védőoltásokat megbeszélni, esetleg be is adatni a helyi oltóközpontban. Budapesten az ÁNTSZ Nemzetközi Oltóközpontjában (1138 Budapest, Váci út 174., tel.: 1/465-3809) – megyeszékhelyeken szintén vannak kirendeltségeik. Kötelező oltás Indiára nézve nincs, hogy miket érdemes beadatni, az nagyon függ az általános egészségügyi állapotunktól, attól, hogy hova, mennyi időre szándékozunk utazni, illetve korábban milyen oltásokat gyűjtöttünk be. Ahogy naptejet és méregerős szúnyogriasztót, nagyon jó és olcsó gyógyszereket is lehet bárhol Indiában kapni, ezért azt vigyük csak magunkkal, ami speciális, illetve rendszeresen szedjük.

A nővérek „kicsi beszélni angol és lenni kedvesek”

Az indiai magán-egészségügyi szolgáltatások mind színvonalukat, mind árszintjüket tekintve kellemes csalódást jelentenek a hazai egészségügyön edzett amazonok számára. Az orvosok jelentős százaléka végzett az Egyesült Királyság vagy újabb időkben az USA egyetemein, nagyon jól beszélnek angolul, és igen felkészültek. Na jó, ugyanez a nővérekre nem mindig áll, de – tapasztalataim szerint – ők is nagyon kedvesek, ha az angollal hadilábon állnak is egy kicsit. A magánklinikák felszereltsége kiváló, általában az alapfelszereltségbe tartoznak a hazánkban csak specializált (magán) intézményekben található műszerek. Az árszínvonal baráti: egy konzultáció díja kb. 2000 forintnak megfelelő összeg, a labor és a patika általában helyben található, és szintén kifizethető. Nem véletlen, hogy a nemzetközi piacon korábban csak a 24 órázó szoftvermérnökökről és értetlen call center-alkalmazottakról ismert indiai szolgáltató szektor új üdvöskéje a gyógyturizmus. Eltávolított epekövek, garanciális műfogsorok, felvarrt ráncok tucatjai dicsérik a modern indiai orvoslást.

Homeopátia, ayurvéda, unami

Ha mindettől csömörünk van, mert már évekkel ezelőtt elköteleztük magunkat a homeopátiás gyógyítás mellett, akkor Indiában nyert ügyünk van. Számtalan homeopátiás klinika (a legismertebb, mostanra lánccá bővült vállalkozás Dr. Bathra tulajdona), orvos és gyógyszertár kínálja szolgáltatásait. Szintén ismertek és kedveltek a hagyományos ayurvédikus szerek. Az ayurvéda több ezer éves indai filozófiai életmódrendszer, amelynek fontos részét képezi az egészség megőrzése. A kozmetikai termékek összevásárlásán és kipróbálásán túl az ismerkedés vitathatatlanul legkellemesebb módja az ayurvédikus masszázs. Ennek Indián belül több szövetségi államban is komoly hagyományai vannak, de ebben a témában személyes és vitathatatlan kedvencem a keralai tengerpart. A „rövid” kétórás olajos masszázs után valóban úgy éreztem: megújultam. Sajnos az is kiderült: a profi masszőr nem profi pedikűrös, ezért a körmeimet nekem kellett befejeznem, de ez egy másik történet. Ha kaland- és tudásvágyunkat még ez sem elégítette ki, és valami igazán egzotikusra vágyunk, akkor irány Ó-Delhi, az unami orvoslás fellegvára! A mogulok közvetítésével Indiában jutott, görög gyökerű arab orvoslási rendszer nem specializált, hanem a szervezet egészében gondolkodik – nagymértékben építve a gyógyfüvekből előállított saját készítményekre. Ezen túl kezelgethetjük fájós hátunk és városi neurózisunk valamelyik elismert jóga ashramban mantrázva, vagy egy luxus himalájai gyógyfürdőben. Utóbbiakban kiegészítő étkezési programra is lehetőség van „ötcsillagos répalé” jeligére.

A hangos önsajnálaton túl…

Ha mégsem kizárólag a medicina iránti érdeklődés vetett minket a szubkontinensre, akkor is valószínű, hogy az agrai Taj Mahal, a goai tengerpart kókuszpálmái és a Himalája lélegzetelállító csúcsai mellett maradandó élményünk lesz az indiai hasmenés. Teljes kikerülése, tekintettel arra, hogy nemcsak a higiénés viszonyok, de a víz és a levegő minősége is jelentősen elmarad a megszokottól, szinte lehetetlen. A klasszikus angol „deli-bellytől” nem kell kétségbeesni, de érdemes komolyan venni. A hasmenés kockázata palackozott víz fogyasztásával, gyümölcs-zöldség hámozás-főzés-fertőtlenítésével (óvatosak szerint a háromból legalább kettő kötelező) csökkenthető. Ha már benne vagyunk a bajban, akkor a hangos önsajnálaton túl legjobb, ha helyi gyógyszerért (recept nélkül kapható a patikában) és a kiszáradás elleni specializált készítményekért szalajtjuk párunkat. Patika mindenütt van, még ha úgy néz is ki, mint a józsefvárosi piac lecsúszott sarkának zugbódéja. A nagymama tanácsa: „helyi bajt helyi készítménnyel” ezúttal is követendő, de persze vihetünk magunkkal a dörzsölt indiai bacik ellen kevésbé hatékony, viszont ötször annyiért beszerzett itthoni szereket is. Ha a fertőzés nem múlik vagy visszatér, akkor nincs más hátra, szemérmes elfogódottságunkat legyőzve irány a labor, majd a székletminta eredményét szakszerűen elemző belgyógyász. Hosszabb csavargást követően (egy nyolcnapos Arany-háromszög körút azért még nem ez a kategória) is érdemes a vizsgálatot még kint elvégeztetni. Egyes ravaszdi élősködők rövid távon ugyanis semmilyen komoly tünetet nem okoznak, a hosszanti társbérlet viszont kifejezetten ellenjavallt.

Első szúnyogcsípésem alkalmából

A magam részéről a deli-bellyt több hónapon át megúsztam, de első indiai szúnyogcsípésem láttán – ott-tartózkodásom negyedik napján – egy vizionált maláriarohammal berontottam egy ayurvédikus szereket forgalmazó patikába.
A gyógyszerész rutinosan átnyújtott egy neem- (mangola-) kivonatot tartalmazó üvegcsét, azzal, hogy malária ugyan nincs, de ez fertőtlenít és hűsít. Utóbbi tényleg bejött, leszámítva, hogy a kence ragadt is – ruhán, lepedőn diszkrét barna foltokat hagyva.

S hogy végezetül minden utazó nő rémálmáról is valami megnyugtatót szóljunk: ha elkap bennünket valamilyen női fertőzés, van megoldás. A magánklinikákra ezen a területen is igazak a korábban elmondottak: nagyon felkészült, kedves orvosok fogadnak bennünket jól felszerelt, tiszta rendelőkben. Érdekesség, hogy hála a viktoriánus gyarmatosítók a Káma Szútra országában talán túlságosan is sikeresen meghonosított elveinek: gyakorlatilag valamennyi nőgyógyász nő.

Egyszóval: vegyünk egy jó útikönyvet, tanulmányozzuk az utazási tanácsokat, tartsuk be a higiénés előírásokat, de – mindenekfelett – élvezzük a mesés Indiát!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.