Virtuális Földrajzóra

Olvasási idő kb. 1 perc

A Virtuális Földrajzóra keretében a budapesti VR MAX Játék- és Élményközpontban általános-, illetve középiskolás osztályok számára virtuális valóság túrákat szervezünk a Google Earth VR program segítségével. A túrák az ELTE TTK közreműködésével kerültek kifejlesztésre, és narrációval ellátott, az adott korcsoportnak megfelelő tematikával rendelkeznek. Célunk, hogy felkeltsük a diákokban az érdeklődést a természetismeret és a környezettudatosság iránt, és fejlesszük a tanulók digitális kompetenciáját.

Virtuális Földrajzóra a VR MAX Játék- és Élményközpontban
Virtuális Földrajzóra a VR MAX Játék- és Élményközpontban

A VR MX Technologies Kft. „VR MAX” néven Magyarország egyik legnagyobb virtuális valóság játék- és élményközpontját üzemelteti. Ugyanakkor elkötelezettek vagyunk a tekintetben, hogy az üzleti alapokon nyugvó szórakoztató tevékenység mellett oktatási jellegű tevékenységgel is foglalkozzunk. A Virtuális Földrajzóra projekt keretében jelenleg négy virtuális földrajztúrát kínálunk a diákoknak (Földünk varázslatos tájai, avagy milyen tájakat köszönhetünk a víz, a jég, vagy a szél munkájának?; Földünk ámulatba ejtő nemzeti parkjai; Földünket érintő globális problémák; Természet és társadalom különleges kapcsolata).

Virtuális valóság túráink a Nemzeti alaptantervbe illeszkedő tematikával rendelkeznek, és az 5-12. évfolyamoknak ajánljuk őket. Virtuális valóság túráink során a diákok pillanatok alatt eljuthatnak Földünk bármely szegletébe, és három dimenzióban csodálhatják meg Földünk természeti csodáit, építészeti nevezetességeit, miközben szakmai narratívát hallanak a látottakról.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek