Ki az az ellenség? - Amnesty Emberi Jogi Oktatás

Az Amnesty nonformális oktatási programjai közvetlenül a fiatalokkal dolgoznak, célja, hogy az emberi jogokat ismerő és azokkal élni tudó generációk nőjenek fel Magyarországon, akiknek az oktatásuk által képviselt értékek – elfogadás, együttműködés, kiállás, párbeszéd, kommunikáció – alapvetőek. Az adott korosztálynak megfelelően adnak át tudást, fejlesztenek készségeket és kompetenciákat. Drámapedagógiai eszközökkel, csoportos beszélgetésekkel és meséléssel jutnak el az elfogadás és a megismerés fontosságáig.

Amnesty Emberi Jogi Oktatás
Amnesty Emberi Jogi Oktatás

Az Amnesty emberi jogi oktatási programjainak célja, hogy az emberi jogokat ismerő és azokkal élni tudó generációk nőjenek fel Magyarországon. A szervezet azért dolgozik, hogy a fiatalok kritikus gondolkodása, vitakészsége és világra való nyitottsága fejlődjön. Mindezek elérésére nonformális oktatási programokat szerveznek gyermekek és fiatalok számára, valamint képzéseket ajánlanak óvodai és iskolai szociális segítőknek és tanároknak.

Óráik emberi jogokat érintő témákon keresztül az adott korosztálynak megfelelően adnak át tudást, fejlesztenek készségeket és kompetenciákat. Az órák, az iskolai kereteknek megfelelően, 45 vagy 90 percesek. Felépítésük nem formális tanulási alapelveken, és az aktív részvételt támogató módszereken alapszik. Használnqk továbbá drámapedagógiai, egyéni és csoportos feldolgozási és élményalapú módszereket is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra