Amigos a gyerekekért

Olvasási idő kb. 1 perc

Az Amigos a gyerekekért egy egyetemistákból álló jótékonysági szervezet, melynek célja, hogy a súlyosan beteg gyerekeket motiválja a gyógyulásra a nyelvtanuláson keresztül. A szervezet önkéntes egyetemistái példát tudnak mutatni, hiszen ők is tanulnak, diákok, ugyanakkor a kisebb korkülönbség miatt barátként foglalkoznak a gyerekekkel.

Amigos a gyerekekért
Amigos a gyerekekért

Az Amigos súlyosan beteg gyerekeket játékos nyelvtanuláson keresztül motivál a gyógyulásra.  A kórházi látogatások során az Amigók nyelvkönyveket bújnak, társasjátékoznak, miközben játékosan megtanítják a gyerekeknek a színeket vagy számokat valamelyik idegen nyelven, kézműveskednek vagy csupán beszélgetéssel vidítják fel a bent fekvő lurkókat, engedve egy kis szabadidőt a szülőknek. A nyelvtanításra fektetett hangsúly, többféle formában jelenik meg egy-egy látogatás során, ami éppen a gyerek korától, kedvétől, fizikai állapotától és persze az idegen nyelvben való jártasságának fokától is függ. Így egészen az egy-egy szó játékba  csempészésétől, a különböző szintű nyelvvizsga felkészítésig, az Amigók mindig  rugalmasan alkalmazkodnak a gyerekek igényeihez.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek