Édes otthon cikkek
Kevesen tudják: havazás után ez is az ingatlantulajdonos felelőssége
Az elmúlt hetek időjárásának következményei országszerte jól láthatók, a házakat sok helyen még mindig vastag hóréteg fedi. Az olvadással azonban a hótömbök könnyedén megindulhatnak, ha valaki óvatlan, akár balesetveszélyes helyzetet is okozhatnak.
Komoly bajt jelez, ha ezt az állatot látod az otthonodban
Százlábúval találkozni a fürdőszobában kellemetlen élmény lehet, de az igazi problémát nem maga az állat jelenti. A százlábú ugyanis az emberre nézve lényegében ártalmatlan, jelenléte azonban azt jelezheti, hogy valamilyen rovar vagy kártevő elszaporodott a lakásban.
Történelmi csúcs a lakáspiacon: ennyibe kerül egy négyzetméter Budapest népszerű kerületében
Több mint 10 ezer új lakást értékesítettek tavaly a fővárosban, erre egy évtizede nem volt példa. Közben az árak is csúcsokat döntöttek.
Ha te is így tárolod a kenyeret, sokkal hamarabb megromlik
Jó ötletnek tűnik hűtőben tárolni a kenyeret, pedig így gyorsabban kiszárad. Sokkal jobb lefagyasztani, nemcsak frissebb marad, hanem egészségesebb is.
Rejtélyes bűz terjeng ebben a magyar városban – lakókat kellett kiköltöztetni
Hígítóra, körömlakklemosóra emlékeztető szag árad a szennyvízcsatornából Hajdúhadházon, rejtély, mi okozza.
Változás a szemétszállításban: erre figyelj a napokban
Az elmúlt időszak időjárási körülményei miatt a kukásautók nem jutottak el mindenhova a fővárosban. A napokban rendeződhez a helyzet.
Váratlan fordulat az albérletpiacon: ennyit kell fizetned, ha lakást bérelsz
Hónapok után ismét emelkedni kezdtek a hazai albérletárak, de nagy a szórás az egyes térségek között.
Erre készülj a januári gázszámlánál az extrém hideg után – megszólalt az MVM
A kemény mínuszok miatt megugrott gázfogyasztás miatt jóval magasabb lehet a számla a vártnál.
Ez a magyar otthonok titkos réme: mutatjuk, hol a legnagyobb a baj
Az utóbbi évek aszályos időszakai a lakóingatlanokban is komoly károkat okozhatnak: ami csak egy vagy néhány repedésnek tűnik, valójában sokszor a ház alapjának megsüllyedését mutatja.
Így etesd a madarakat télen – videó
A hideg hónapokban sokan szívesen segítenek a kertjükbe, erkélyükre látogató madarakon, de nem mindegy, hogyan tesszük ezt. A helyes téli madáretetés nemcsak örömteli élmény, hanem felelősség is, hiszen a rossz gyakorlat akár árthat is a szárnyas vendégeknek.
Ez a megoldás hazai poloskainvázióra
Az imádkozó sáskák új faja telepedett meg Magyarországon, és bár egyelőre kérdéses, milyen hatása lesz, akár a poloskák megtizedelésében is segíthet.
Ha a hideg napokon így fűtesz, hoppon maradhatsz: tönkreteszi a rendszert
Csáíbtó lehet a lakótereket gyorsan meleggé varázsoló klímákat a maximumra állítani, azonban hamar tönkre is mehetnek, ha nem vagyunk óvatosak.
Ha még nem szedted le a karácsonyi díszítést, azonnal vágj bele – rosszat tesz neked
A túl sokáig meghagyott ünnepi dekoráció fokozhatja a stresszt és a mentális túlterheltséget, az ünnepi díszítés elpakolása megkönnyebbülés az idegrendszernek.
50 ezer forintos bírságot kaphatsz, ha így takarítod el a havat
Bár az ingatlantulajdonosoknak kötelező eltakarítaniuk a havat az otthonuk előtti járdaszakaszról, ehhez szigorúan tilos sót használni.
Ajándékként hullhat 200 ezer forint a zsebedbe, ha erre figyelsz a hiteligényléskor
A bankok különféle ajánlatokkal csábítják magukhoz a hitelkérelmezőket, az Otthon Start Program sikere töretlen a szakértő szerint.
Milliós kárt kockáztatsz, ha ezt teszed a karácsonyfáddal
A karácsonyfaként használt fenyőfákat rendkívül veszélyes a kandallóban, tüzelőanyagként felhasználni. Ez ugyanis könnyen kéménytüzet okozhat.
Százezres kárt kockáztatsz, ha ezt elmulasztod fagy idején
A fagyok idején gondoskodni kell a vízóra védelméről. Ha ugyanis elfagy a mérőeszköz, víz nélkül maradhat otthonunk, a helyreállítás pedig jelentős költséggel jár, amit nekünk kell viselnünk.
50 ezer forintra bírságolhatnak, ha elmulasztod ezt az aktuális teendőt
A lakóknak kötelességük eltakarítani a havat a házuk elől, ha nem teszik meg, 5-50 ezer forint közötti bírságot szabhatnak ki rájuk.
200 magyar településen lesz áramszünet – téged is érinthet, itt a teljes lista
Az új évben is folytatódnak a karbantartási munkák, másfél hónap alatt mintegy 200 magyar településen lesz tervezett áramszünet.
Természetes és olcsó: órákig illatozhat így az otthonod
A téli időszakban hajlamosak vagyunk drága gyertyákra, mesterséges légfrissítőkre és párologtatókra költeni, hogy otthonos hangulatot teremtsünk, pedig a legfinomabb illatok ott rejtőznek a konyhánkban. Egy olyan módszert mutatunk, amivel mesterséges adalékanyagok nélkül, mindössze néhány száz forintból varázsolhatsz mennyei illatot az egész lakásba.
Szinte mindenki kidobja, pedig nagyszerűen hasznosítható ez a doboz
Nem kell drága etetőt venni, ha szeretnénk segíteni a madarakat a téli időszakban: egy kiürült tejesdobozból is tökéletes madáretető készíthető.
Milliós bírságot kockáztatsz, ha nem figyeltél erre a határidőre
Sokan az ünnepek után elfelejtik a garázsban vagy a tárolóban lévő, szilveszterkor fel nem használt pirotechnikai eszközöket, tűzijátékokat, ám ez nemcsak balesetveszélyes, de súlyos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok.
Ez legyen ott a kamrádban akár háborús vészhelyzet esetére: nem romlik meg és egészséges is
Kényelmes és olcsó megoldás nem romlandó élelmiszerekből betárazni, ráadásul akár vészhelyzet esetén is jól jöhet a készlet. Ezek a legegészségesebb alapanyagok, amelyeknek ott a helyük a kamrádban.
Ezt a 4 dolgot te is bekapcsolva hagyod éjszaka, pedig életveszélyes lehet
A legtöbb lakástűz nem nappal, hanem éjszaka indul el, amikor mindenki alszik, így későn veszik észre a bajt. Sokszor olyan ártalmatlannak tűnő eszközök okozzák a tüzet, amelyekről nem is gondolnánk, hogy komoly veszélyforrást jelentenek.
Nálatok hány fok van otthon? Rosszul teszed, ha te így állítod be a fűtést
Egyesek állandóan fáznak, míg mások az ablakot nyitogatják, még akkor is, ha odakint erős mínuszok uralkodnak. De ki csinálja jól? A hűvös lakás, vagy a meleg kuckó a jobb megoldás?