Gyorsabban juthatsz ingatlanhoz: megjelent a rendelet
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, mely szerint az Otthon Start beruházásai kiemelt beruházási státuszt kapnak.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, mely szerint az Otthon Start beruházásai kiemelt beruházási státuszt kapnak.
A Német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség (UBA) adatai szerint a routerek, ha állandóan be vannak dugva a konnektorba, akár annyit is fogyaszthatnak, mint egy nagyobb hűtőszekrény.
Jön a tél és a fűtés költsége egyre magasabb, így nem árt, ha ismerünk néhány hatékony praktikát arra, hogy melegebb legyen a lakás a fűtés felcsavarása nélkül.
A Tiszavasvári és a Záhonyi Rendőrkapitányság vezetője is fokozott ellenőrzést rendelt el illetékességi területén november 29-ével kezdődően.
Megannyi emlékképünk van a nyolcvanas-kilencvenes évek menzájának fogásairól: ha a finomfőzelékről nem is olyan jók a tapasztalataink, került a tálcára jó pár olyan ebéd, amit alig vártunk az ötödik óra után. Ezekből válogattunk most.
Eddig ingyenes volt a parkolás Újbuda Albertfalva városrészén, ám 2026. február elejétől ez megváltozik: Budapest XI. kerületének önkormányzata döntött a várakozási övezetek bővítéséről.
Az adventi időszakban a megelőzés és a díszítés életet menthet, ezért mindig tartsuk szem előtt a tűzbiztonsági szabályokat.
A jövő év elejétől már külterületi lakóingatlan vásárlására vagy építésére is fel lehet venni az Otthon Start 3 százalékos kamatozású hitelét. Külterületi nyaralók, üdülők továbbra sem vásárolhatók belőle.
Az MVM rendkívüli, több mint öt hétig tartó kikapcsolási moratóriumot hirdetett az ünnepi időszakra. A vállalat közleménye szerint november 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfélnél sem szüneteltetik be az áram- és földgázszolgáltatást.
A közszolgálatban dolgozók hamarosan igényelhetik az Otthontámogatást. A lakáshitelek törlesztéséhez, illetve az önerőhöz is felhasználható kedvezményre jogosultak köre is kiderült.
Ha védett időszakban hosszan vagy rendszeresen ugat a kutya, és zavarja a szomszédokat, akár 150 ezer forintra is megbüntethetik az eb gazdáját.
A téli időszakban sokan a fűtőtestre terítik a frissen mosott ruhákat, ám ez a szokás jelentősen megemelheti a gázfogyasztást. A radiátor letakarása nemcsak a fűtés hatásfokát rontja, de a lakás klímáját is kedvezőtlenül befolyásolja.
Terézvárosban a jövő év elejétől lényegében tilos a rövid távú lakáskiadás – a lépés nem érintette drasztikusan a kerület lakáspiacát, így a szomszédos Erzsébetváros is hasonló lépést fontolgat.
A miniotthonoknak számos előnye van, és ha tudatosan választjuk vagy tervezzük meg azokat, a legtöbb hátrány is jól kezelhető.
A legtöbb háztartásban rengeteg olyan zöldség és gyümölcs kerül a kukába, amelyből valójában fantasztikus, ízes és pénztárcabarát ételek készülhetnének. A zero waste konyha lényege épp az, hogy amit más kidob, abból mi értékes alapanyagot varázsolunk.
Az Agrárminisztérium szerint a magyarországi erdők továbbra is képesek tűzifával ellátni a lakosságot. Ehhez kapcsolódóan egy új támogatási program keretein belül most több milliárd forintot kaphatnak az önkormányzatok, melyből háztartásonként 60 ezer forintnyi tűzifa juthat a lakosságnak.
Bár az idei ősz szokatlanul enyhe volt, és a napsütéses 15 fokban talán nehéz elképzelni, hogy a karácsony már tényleg a kertek alatt jár, de néhány hét, és beköszönt az adventi időszak. Mi pedig már el is kezdtük a ráhangolódást: új DIY videónkban három modern, hagyománytól eltérő, gyorsan elkészíthető adventi „koszorú” ötletet mutatunk meg. Mindegyik olyan, amit egy fél délután alatt el tudsz készíteni, még ha nem is vagy nagy barkácsmester.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ismertette, hogyan készül a főváros a havazásra, milyen sorrendben tisztítják majd az utakat. Egy fontos figyelmeztetést is közzétett.
Már nem járják a kéményseprők automatikusan az országot, az ellenőrzést az ingatlantulajdonosoknak kell igényelniük.
A Monori Járási Ügyészség vádat emelt egy pilisi férfi ellen, aki hosszú időn át engedély nélkül végzett autóbontási tevékenységet, és a kertjében hatalmas mennyiségű hulladékot halmozott fel.
Halálos vírus csapott le a Békés vármegyei vadnyulakra. Az esetet jelenleg is vizsgálják a szakemberek.
Döntött a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt., a tartozások és a romló fizetési hajlandóság miatt csökkenti a vízellátás mennyiségét, de akár fel is függeszti az ivóvíz szolgáltatást.
A társasházak közös biztosításának megvannak a határai, ezért érdemes külön lakásbiztosítást, illetve szükség szerint kiegészítő biztosításokat is kötni.
A Balaton környékén most rendkívül kedvező áron lehet hozzájutni családi házakhoz, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek. Az Otthon Start program keretében a magyarok kedvenc nyaralóhelyén, a tó környékén elérhető ingatlanok ára 12 és 17 millió forint között mozog, így akár fillérekből bárki tulajdonosa lehet egy nyaralónak.
A gyakori filmforgatások miatt új szabályokról döntött a VII. kerület. Erzsébetvárosban ezentúl a többi között megkaphatják a közterület-használati díj 30 százalékát a közvetlenül érintett társasházak.