Változnak a szemétszállítási szabályok: lesz, amiért fizetni kell

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Október elsejétől módosulnak a MOHU általános szerződési feltételei. A szemétszállítás megszokott rendje több szempontból is módosul.

A beol.hu összegezte a szemétszállítással kapcsolatos változásokat a társlapjaiban megjelent információk alapján. Ezek közül talán a legfontosabb, hiszen ez többletköltséget hoz maga után, az lesz, hogy a kukákat csak akkor viszik el a megszokott rend szerint, ha a fedelük zárt állapotban van. Ha a lakók túltömik, fizetni kell érte a jövőben. 

A változó általános szerződési feltételeket tartalmazó, módosított szemétszállítási szabályokat tartalmazó leveleket már postázza a MOHU, de az elérhető online formában, a honlapjukon is. Amint ebből kiderült, azt is pontosan összegezték, mit lehet majd a sima kukákba tenni, és mi az, amit tilos. 

Módosulnak a szemétszállítás általános szerződési feltételei októbertől
Fotó: Black Lollipop / Getty Images Hungary

Fizetőssé válik a szállítás, ha a szemetest túltömik

A sima, azaz általában szürke vagy zöld színű szemetesekbe nem lehet kidobni a papírt, műanyagot, fémet, de még az építési törmeléket, elektromos, illetve elektronikai hulladékot sem. Ha pedig túl sokat tömnek a kukába, és a fedelét nem lehet lecsukni,

Idézőjel ikon

többletköltséget kell fizetni az ürítésért.

Ha nem a szemétszállító cég miatt válik használhatatlanná a kuka, és emiatt nem tudják üríteni, a szállítási díjat akkor is ki kell fizetni,

Idézőjel ikon

a szemetet viszont nem viszik el a jövőben.

Ebben az esetben 8 nap van arra, hogy azt megjavíttassák. 

Ha túltelik a szemetes, fizetni kell, hogy elvigyék
Fotó: Femina

Súlykorlátot vezetnek be

Meghatározták azt is, hány kilónyi szemetet lehet az edényekbe gyűjteni, a 60 literes kukába legfeljebb 15 kilogramm, a 120 literesbe maximum 27 kilogramm, a 240 literesbe 50 kilogramm, míg az 1100 literesbe legfeljebb 250 kilogramm hulladék helyezhető.

A lomtalanítást évente egyszer kötelező biztosítania a szemétszállító cégnek, 

de akkor is csak az olyan, háztartásokban keletkező hulladék tehető ki, amit a rendszeres szolgáltatás során nem visznek el, mert az nem fér be a kukába. Nem szállítanak el továbbra sem építési törmeléket, elektromos és elektronikai hulladékot, és 

Idézőjel ikon

50 kilogrammnál nehezebbet, vagy 2 méternél hosszabb szemetet.

Míg jelenleg a hulladékudvarokban ingyen lehet leadni az építési törmeléket, 2026. január 1-jétől már fizetni kell érte és az sem mindegy, mennyit akar valaki leadni. Gumiabroncsból naponta maximum 4-et, évente összesen 16-ot, egyéb lomokból naponta maximum 150 kilogrammot, éves szinten pedig legfeljebb 600 kilogrammot fogadnak majd be a hulladékudvarok. 

Az általános szerződési feltételekben az is szerepel, hogy bevezetik a mobil hulladékgyűjtő udvar fogalmát. Ez egy járműkonvoj, amely változó helyszíneken, meghatározott időpontokban gyűjti be a szelektív hulladékot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.