Nincs ivóvíz több magyar településen, vis maior helyzetet hirdetett a polgármester

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még mindig nincs ivóvíz három dunántúli településen.

Amint arról a Kemma.hu tájékoztat, még mindig nem ért véget a napok óta tartó ivóvíz ellátási zavar. Az érintett településeken, Nyergesújfalun, Süttőn és Lábatlanon sorozatos csőtörések okoznak problémát. 

Annak ellenére, hogy hogy folyamatosan vizsgálják a 10-es főút alatt futó ivóvíz főnyomócsövét, újabb csőtörés történt a térségben. A településeken az intézmények jelenleg is ivóvíz nélkül vannak. Nyergesújfalu polgármestere vis maior helyzetet jelentett be az ügy kapcsán. 

Napok óta tart a vízhiány a térségben

Bár a térségi vízművek, az ÉDV Zrt. szerint nincs ok az aggodalomra, a Kemma szerint kisebb szünetekkel egészen múlt szerda óta nincs ivóvíz a rendszerben

Idézőjel ikon

a főgerinc folyamatos csőtörése miatt.

Süttőn a polgármester tájékoztatása szerint ugyan kinyitott az iskola és az óvoda, de a gyerekek csak palackos vízhez tudnak hozzájutni. Az idősek otthonát egy lajtos kocsi szolgálja ki, az iskolában rövidített órák vannak a probléma miatt. Lábatlanon, bár tegnap úgy tűnt, rendeződik a helyzet, ma hajnalban ismét csőtörésről számoltak be. A település közösségi oldalán éjjel jelezték a problémát kommentben. A városgazdálkodás szürkevíz tárolót helyezett el az iskolánál, és folyamatosan osztják a palackos vizeket is a lakóknak. 

Nyergesújfalun hétfőn reggel összeült a válságstáb, a polgármester tájékoztatása szerint az ivóvíz pótlásában segít az önkormányzat. Mobil toaletteket állítottak fel, ásványvizet osztanak, kiemelten figyelnek a hozzátartozó nélküliekre és magukat ellátni képtelenekre, valamint a kisgyerekes családokra. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.