200 ezer forintra büntethetnek, ha ekkor teszed ki a kukát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Terézváros szigorítja a szemetesek kihelyezésére vonatkozó szabályokat. Az új előírások értelmében akár 200 ezer forintos büntetésre is számíthat az, aki túl korán kiteszi a kukákat vagy túl sokáig kinn hagyja őket.

Áldatlan állapotok alakultak ki a Terézvárosban az egy éve bevezetett új hulladék-visszaváltási rendszert miatt. A VI. kerület önkormányzatának tapasztalatai szerint kevés a visszaváltóhely, a REpontok pedig koszosak, hosszúak a sorok, így sokszor órákig eltart, míg valaki a boltokat járva vissza tudja váltani a palackokat – írja az önkormányzat közleményében. 

Sokan palackok után kutatva megrongálják a közterületi hulladékgyűjtőket, kiborítják a házak elé kihelyezett kukákat, sőt, a kukázók a házak udvarára is bemennek. A kerület vezetése szerint az ország minden pontjáról érkeznek Budapest belvárosába (az V., VI., VII., VIII. kerületbe) a „palackvadászok”, mert a turisták nagy eséllyel nem váltják vissza a palackokat, hanem kidobják azokat.

Csak a szemétszállítás előtti este lehet kitenni a kukákat az új szabály szerint
Fotó: FKF

Ezek az új szabályok vonatkoznak a kukákra

A fenti problémák miatt az önkormányzat új szabályokat hozott: a társasházak a szemétszállítás előtti napon csak este 8 után tehetik ki a kukáikat, melyek másnap 13 óráig lehetnek az utcán – aki megszegi az előírásokat, akár 200 ezer forintos büntetést is kaphat.

„Májustól köztisztasági cégünk a polgárőrséggel együtt járőrszolgálatot szervez a lakossági hulladékszállítási napokat megelőző éjjelen, így nagyobb eséllyel tudunk fellépni a kukákat rongálókkal szemben, és csökkenteni tudjuk a MOHU által generált károkat” – mondta Soproni Tamás polgármester.

A rendészek figyelmeztető matricákat helyeznek azokra a kukákra, amelyek nem a megszabott időkeretben vannak az utcán, felhívva a figyelmet a szabálysértésre. Az önkormányzat közölte: erősíteni kellene a szociális ellátórendszert, hiszen elfogadhatatlan, hogy sok embernek a palackvisszaváltás jelenti a megélhetést.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.