Az ilyen színű szobában jobban alszol

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Életünk egyharmadát alvással töltjük, nem mindegy tehát, miként tesszük. Nemcsak a matrac és az ágynemű minőségével, de a hálószoba színével is bakot lőhetünk.

Az express.co.uk lakberendező szakértője szerint kiemelten fontos nemcsak a szín, de az árnyalat is, hiszen pihenésünket a szoba hangulata is befolyásolhatja. Megmutatjuk, melyek az ideálisak, és milyen hatással vannak az alvásminőségre. 

Az emberi szem trikromát, a háromféle csap érzékeli a kék, zöld és piros színeket. Egy átlagos ember ezért mintegy egymillió különféle színárnyalatot tud megkülönböztetni. Némely állat, például a macskák vagy a kutyák ennél jóval kevesebbet, azonban a madarak és a hüllők, azaz a tetrakromát szemű élőlények akár ennek a százszorosát is. Amikor otthonunk falainak színt választunk, természetesen még az egymilliónál is kevesebb lehetőség merül fel bennünk. Pedig a szobák színe kardinális kérdés, többek között az alvásunkra is pozitív hatással lehet, ha jót választunk.

A kékre festett hálószoba segíti az alvásunkat
Fotó: Hispanolistic / Getty Images Hungary

A hálószoba színe alvásunkra is befolyással van

A lakberendező három színt emel ki a sok közül, a kéket, a zöldet és a természetes színvilágot. Mint mondja, a kéket az emberek jelentős része a nyugalommal és a békességgel köti össze. Hogy ez miként alakult így, annak számos oka lehet. Érdekes, hogy a világ számos kultúrájában mélyen gyökerező Szűz Mária-tisztelet is a kék színnel kapcsolódik össze.  

Idézőjel ikon

„Egyes orvosi kutatások szerint a világoskék segíthet a vérnyomás csökkentésében, úgyhogy nagyszerű választás lesz a hálószobába is”

– mondja Tobie Lewis.

A kék mellett a zöld és a natúr színárnyalatok esetében is azt hangsúlyozza, hogy a természet színei ihlette falak segíthetnek a nyugtató környezetet kialakítani. Míg a zöld mindemellett frissítő hatással is van a szobában lévőkre, a neutrális színek, a fehér és a barna különböző árnyalatai könnyedséggel tölthetnek el. 

Ha tudni szeretnéd, milyen színű autót vezetnek a legintelligensebb sofőrök, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?