Alig két hét maradt a váltásra – sokat spórolhat, aki lép

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Félidőben jár a lakásbiztosítási kampány, március végéig lehet kötelezettségek nélkül váltani. A Netrisk adatai szerint eddig 18 százalékkal többen kötöttek lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban.

Mint a kötelező gépjárműbiztosítások esetében, a lakásbiztosításoknál is sokszor komoly összeget lehet megtakarítani a váltással. Erre ad lehetőséget a márciusi kampány, amely során a tulajdonosok és bérlők egyéb kötelezettség nélkül új szerződést köthetnek. 

A legtöbben nemcsak konstrukciót, biztosítót is váltanak

A félidőben eddig 18 százalékkal többen kötöttek biztosítást, mint egy évvel korábban – közölte a Netrisk a Magyar Távirati Irodával. Az átlagos díj 37 ezer forint, ami közel 2 százalékos emelkedést jelent.

Idézőjel ikon

A legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyékben döntöttek a váltás mellett.

Akkor is érdemes lehet biztosítást váltani, ha a régi, elavult konstrukcióban szereplő maximális összeg már nem elegendő egy komolyabb kár fedezésére
Fotó: Rosta Tibor / MTI

Az adatokból kiderül, hogy a családi házakban lakók aktívabbak a kampányban – az új biztosítások 69 százalékát ilyen ingatlanra, míg 31 százalékát lakásra kötötték. A házakra persze drágább is a biztosítás: az átlagdíj majdnem 44 ezer forint volt az első két hét adatai alapján, a lakások esetében pedig megközelítette a 22 ezer forintot. Ahogy az az ilyen kampányoknál lenni szokott, a legtöbben új biztosítót választanak (76 százalék), és jóval kevesebben maradnak a meglévő biztosítónál, másik konstrukcióra váltva (24 százalék).

A Netrisk fölhívja a figyelmet, hogy nemcsak a lehetséges megtakarítás miatt lehet érdemes váltani, hanem azért is, mert a szolgáltatások is bővülhetnek az új biztosításoknál. Ráadásul sok ingatlant régi, elavult biztosítás véd, noha időközben az ingatlanok értéke jelentősen megnőtt. Ez pedig kockázatos dolog, hiszen,

ha a biztosított ingatlan valódi, úgynevezett újjáépítési értéke meghaladja a biztosításban szereplő maximális összeget, akkor baj esetén ez akár több millió forintos veszteséget is okozhat.

Persze nem ez az egyetlen dolog, amit érdemes alaposan megvizsgálni szerződéskötésnél. Könnyen megbánhatja az, aki nem fordít kellő figyelmet a részletekre, és nem olvassa el alaposan a szerződés részleteit.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.