Ezt a 10 növényt már a következő hetekben elültetheted

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha még van egy kis időd, nem árt már most átgondolni, melyek azok a növények, amelyekkel benépesítenéd idén a kerted. E magokat már hamarosan el is ültetheted, így a februári művelethez már most kell gondoskodnod ezekről.

Alig ocsúdtunk fel a karácsony és az újév után, máris itt az ideje, hogy elkezdjük nevelgetni 2024 első növényeit – persze, csak ha idén nyáron saját termesztésű zöldségeket szeretnénk csemegézni. Bizonyos magokat ugyanis most érdemes földbe tennünk, hogy mire elérkezik a szabadföldbe ültetés ideje, szárba szökkent magjainkat kövér palántaként tudjuk továbbadni a kertünk adta természetnek. Mielőtt azonban nekilátnánk a munkának, fontos néhány szempontot átgondolnunk.

Már februárban érdemes belecsapnunk a kertészkedésbe

Elsőként azt, hogy a tervezés egyik fontos, no és alapvető lépése, hogy pontosan meghatározzuk, mekkora helyre tervezzük a veteményest. Lényeges végiggondolnunk azt is, hogy egyes növényeknek mekkora a helyigénye, hogy a palántákat milyen távolságra kell majd ültetnünk a szabadföldben, hiszen csak így tudunk kalkulálni azzal, hogy miből milyen mennyiségű magot kell elvetnünk.

Ahhoz, hogy akár februárban el tudjuk kezdeni a kertészkedést, fontos az egész folyamat megtervezése
Fotó: HMVart / Getty Images Hungary

Vessünk, de mikor?

Sok kertész tanácsa az, hogy a beltéri vetést a legutolsó fagyok előtt nagyjából 6-8 héttel kezdjük el. Ha nehezen tudjuk ezt megsaccolni – már csak annálfogva is, hogy az időjárás mostanság elég sok meglepetést okozott –, akkor gondoljuk át, hogy mikor ültessük el a zöldségeket a szabadban, majd visszafelé számolva becsüljük meg, hogy mikor kell ezeket a magokat elvetni. 

Ezekre az eszközökre lesz szükség

Megyeri Szabolcs kertészmérnök szerint a palántaneveléshez három fő alapanyag kell: 

  1. jó minőségű vetőmag, amely elengedhetetlen az egészséges, ellenálló és jól termő növények neveléséhez, így magból mindig a legjobbat válasszuk;
  2. vetőedény vagy tálca, amely lehet akár bolti, fedeles műanyag nevelde, de jó szolgálatot tesz egy tojástartó, egy tejfölöspohár vagy egy sekélyebb virágláda is;
  3. morzsolható, porhanyós, laza állagú föld.

Hogy csináljuk?

  • A magok ültetési mélysége a mag hosszának két-háromszorosa – minél nagyobb, annál mélyebbre kell kerülnie.
  • Az elvetett magokat fedjük le fóliával vagy üveglappal, így biztosítani tudjuk a megfelelő csírázási hőmérsékletet.
  • Legyünk elővigyázatosak az öntözéssel, mert az sem jó, ha kiszárad, ahogyan az sem, ha pang a víz.
  • Két-három levelet növesztett apró növényeinkről már levehetjük a „takarót”, és szétültethetjük őket, és figyeljünk arra, hogy elegendő napfény érje a neveltjeinket.
  • Mielőtt kiültetnénk, pár napig több órára tegyük ki a kis növendékeinket, hogy szokják a külső viszonyokat.

Galériánkban megismerheted azokat a növényeket, amelyek előkészítése éppen februárban ideális – csak kattints a képre, és már lapozhatod is!

Galéria ikon

10

<p>Az uborkamagok elhintésére is jó időpont a február.</p>
Galéria: Februárban elvethető magok
Fotó: Yana Tatevosian / Getty Getty Images

Ha arról is szívesen olvasnál, hogy mely növényeket kell elültetned hamarosan, hogy megtöltsék élettel a kerted, akkor ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.