Kevesen igénylik ezt a rezsikedvezményt, pedig százezrek lehetnek jogosultak rá

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rezsiszámlák akkurátusan érkeznek, függetlenül attól, hogy valaki nehéz élethelyzetbe jut-e általuk. Hogy mégse kerüljön senki az utcára, arra találták ki a védendő fogyasztó státuszt. Mutatjuk, ki és hogyan veheti ezt igénybe, és milyen előnyökkel, kedvezményekkel jár.

Bár a meteorológiai nyár augusztussal véget ért, a hőség velünk maradt, úgyhogy kevesen gondolnak még a télre, amikor a rezsi a fűtés miatt ismét megugorhat. Márpedig ez sokszor komoly gondot okoz például a nagycsaládosoknak, főleg ha a gyerekek már felnőttek, de még mindig otthon laknak a mamahotelben. Kevesen tudják, hogy ilyenkor is jogosultak lehetnek támogatásra, még akkor is, ha az államilag meghatározott kedvezményezetti körből már kikerültek. A szolgáltatóknak ugyanis elemi érdekük, hogy ha valaki fizetési nehézségbe ütközik, találjanak rá megoldást. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapján összegyűjtötték az ilyen esetekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.

Kedvezményes státusz lehet a megoldás a rezsigondokra

Lassan generációk nőnek fel úgy, hogy azt sem tudják, milyen egy igazi zimankó; az utóbbi évek szinte hó- és fagymentes teleit alig vehettük észre. Azt azonban még a látnoki képességekkel rendelkező meteorológusok sem mernék megjósolni, hogy idén sem lesz tartós hideg. Márpedig ahogy a mondás tartja, jobb félni, mint megijedni, vagyis nem árt időben tájékozódni, milyen kedvezményes lehetőségek állnak a rászorulók rendelkezésére, ha egy adott időszakban nem tudják kigazdálkodni a rezsiköltségeket.

Ez a menekülőút a védendő fogyasztó státusz megszerzése. A védendő fogyasztók ugyanis jogosultak lehetnek fizetési haladék vagy részletfizetés kérésére, de akár kikapcsolás alóli mentességet is kaphatnak. 

Nem túl szűk a rezsikedvezményre jogosultak köre
Fotó: Svetlana Repnitskaya / Getty Images Hungary

Hogyan lehet jogosult valaki rezsikedvezményre?

Védendő fogyasztó kétféleképpen lehet valaki: szociális alapon vagy egészségi állapot alapján. Erre több százezren lennének jogosultak Magyarországon, mégis csak a töredékük veszi igénybe. 

Idézőjel ikon

A villamosenergia-, földgáz- és víziközmű-szolgáltatók 2023. év végi adatszolgáltatása alapján a védendő fogyasztók száma országosan összesen 26 763 fő

– tájékoztatta a MEKH a Pénzcentrumot, amely egy évvel korábban is rákérdezett, és akkor még csaknem 30 ezren jártak hasonló cipőben. Ez azt jelenti, hogy rezsiválság, infláció és elszegényedés ide vagy oda, nemhogy nőne az igénylők száma, hanem csökken. Pedig a KSH adatai szerint tavaly 822 ezren kaptak pénzbeli vagy természetbeni települési támogatást, vagyis a rászorulók száma messze nagyobb azokénál, akik a szolgáltatóktól segítséget kértek. Ezek köre kimondottan széles.

Szociálisan védendő fogyasztó lehet, aki (vagy akinek a háztartásában élő személy)

  • időskorúak járadékában részesül,
  • aktív korúak ellátására jogosult,
  • a lakhatási támogatást kap az önkormányzattól,
  • ápolási díjban részesül,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult,
  • otthonteremtési támogatásban részesült 3 éven keresztül,
  • nevelőszülőként saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett gyermeket,
  • vagy gyermekek otthongondozási díjában részesül.

Fogyatékkal élő akkor kaphat védendő fogyasztói státuszt, ha

  • kezelőorvos ezt igazolja,
  • vakok személyi járadékában részesül,
  • fogyatékossági támogatást kap,
  • életét vagy testi épségét közvetlenül veszélyezteti a kikapcsolás vagy a villamosenergia-ellátás megszakadása (pl. lélegeztetőgéphez szükséges áram biztosítása).

Ahhoz, hogy valaki védendő fogyasztói státuszt kapjon, kérelmet kell benyújtania az illetékes villamosenergia- és földgázelosztónak, illetve a víziközmű-szolgáltatónak, és csatolni az igazoló dokumentumokat. A védendő fogyasztói státusz határozott időre szól, minden év március 31-ig meg kell újítani, kivéve azon fogyatékkal élő fogyasztók esetében, akiknek az állapotában nem várható javulás.

[neon-image id="35174" is_popup="True"][/neon-image]

Ezek a rezsikedvezmények járnak a védendő fogyasztóknak

A szolgáltató előírhatja előre fizetős (feltöltős) mérő felszerelését, ha ügyfele jelentős hátralékot halmoz fel, és a megkötött fizetéskönnyítési megállapodást nem tartja be. Ezek a fizetéskönnyítési módozatok a következők lehetnek:

Szociálisan védendő fogyasztók kérhetnek a szolgáltatótól

  • részletfizetést 12 hónapon belül egyszer, ennek időtartama a tartozás összegének függvényében változik;
  • fizetési haladékot szintén 12 hónapon belül egy alkalommal.

Fogyatékkal élő védendő fogyasztók kérhetnek

  • havi (időközi) mérőleolvasást,
  • készpénzes számlakiegyenlítést,
  • kikapcsolás alóli mentességet,
  • a számla értelmezéséhez nyújtott segítséget (pl. nagyobb betűmérettel nyomtatott számlát).

Aki egyidejűleg szociálisan rászorulónak és fogyatékkal élőnek is minősül, az jogosult mindkét csoport számára biztosított kedvezmények igénybevételére. A szolgáltató persze nem köteles ezt minden fogyasztónak biztosítani, mérlegelheti döntését például annak függvényében, hogy milyen előzményei voltak ügyfele fizetési készségének.

Általános szabály, hogy ha problémát okoz a számla befizetése, érdemes ezt mielőbb – még a számlafizetési határidő lejárta előtt – jelezni a szolgáltatónak, így kerülhető el legkönnyebben, hogy komolyabbra forduljanak a gondok.

Ha az is érdekel, hogy az iskolakezdéshez honnan kaphatsz segítséget, ide kattintva erről is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.