Eltűnik kertünk leggyakoribb növénye: ez az oka

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Évtizedekkel ezelőtt tömegével kerültek a magyar kertekbe, most viszont lezárul a tuják korszaka. Az elmúlt évek extrém időjárása a jövőben teljesen átrendezi a környezetünket, így a saját növényeket nevelgetőknek el kell gondolkodniuk, jelenleg épp kipusztulófélben lévő zöldjeik helyett mit ültetnek.

„Nézzünk körül alaposan, mert ahogyan ma látjuk a városainkban, az utak mentén, a kertjeinkben a fákat, cserjéket, örökzöldeket, úgy vélhetően ebben az összetételben nem látjuk már ezt így sokáig. A következő években a kertjeinkben lévő növényzet jelentős része így vagy úgy, de ki fog cserélődni” – áll Megyeri Szabolcs kertészmérnök elgondolkodtató Facebook-bejegyzésében

Ez többek között azt is jelenti, hogy az utóbbi évek szokatlan időjárása, extrém forró és száraz nyarai miatt eltűnik kertünk leggyakoribb növénye, a két-három évtizeddel tízesével ültetett tuja is. Emellett lassan búcsút inthetünk az örökzöldeknek, rengeteg páraigényes növényünknek, juharoknak, amelyek

Idézőjel ikon

nem tudnak majd szinte sehol sem megmaradni.

A kertészmérnök szerint több növényünk is eltűnhet a kertből
Fotó: Megyeri Szabolcs

Korai levélhullás vagy kiszáradás?

Megyeri Szabolcs szerint városi körülmények között még azok a növények is nehezen tudnak majd megélni, amelyek egyébként mindent kibírnak. Minél több ugyanis a beton, a szárazabb, visszaverődő hő és a fűtő falfelület, amely nyáron még éjszaka is meleget sugároz, a legstrammabb növények számára is végzetes lehet. Tehát

Idézőjel ikon

az is számít majd, hogy ezek hol élnek.

„A meglehetősen tág tűrésű akácot is pusztulás fenyegeti például az M0-s autópályánál vagy más olyan feltöltött területen, rézsűn, amit átforrósít a nap” – magyarázza a szakember, aki szerint fontos különbséget tenni a korai levélhullás és a kiszáradás között. Míg előbbi, például egy betegség miatt következik be, és az érintett fa újra ki tud hajtani tavasszal, addig a kiszáradt növények már nem élnek tovább.

„Most több fa szárad ki, mint amennyinél korai levélhullást eredményez a forróság.”

Sokat számít az is, hogy városi környezetben hol élnek a növények
Fotó: trabantos / Getty Images Hungary

Hegyeink növényei is veszélyben vannak

A tujákhoz hasonlóan mindez igaz a fenyőfélékre és a többi örökzöldre is, legyenek azok a kertjeinkben vagy a természetben. 

„Ha ez az időjárás lesz jellemző a következőkben is, amit most tapasztalunk, akkor vélhetően elindul egy olyan folyamat, amely során a hegyek déli oldaláról eltűnnek a lombhullató fák is. Azt, hogy ez lassú vagy gyors folyamat lesz-e, egyelőre senki sem tudja” – hívta fel a figyelmet a szakember.  

Fontos a megfelelő kerti növény kiválasztása

Visszatérve kertjeinkbe, Megyeri Szabolcs elmondta, hogy a tuja tulajdonképpen sosem volt a mi vidékünkre való, ez a magyar lakosság részéről tévút volt. Sokan azt hitték róla, hogy igénytelen növény, amelyet nem kell permetezni és gond sincs vele. Ám akinek volt az elmúlt húsz évben, az pontosan tudja, hogy micsoda odafigyelést igényel e növény gondozása is, kezdve a száraz részek kitakarításával és a metszéssel. A szakember most azzal vigasztalja a kertjükben kihaló tuják tulajdonosait, hogy megfelelő fajtaválasztással ez a növény is pótolható.

A tujakorszaknak vége a szakember szerint
Fotó: ronstik / Getty Images Hungary

„Fontos, hogy ne a szépsége és a szerint szerezzük be a növényeket, hogy a szomszédunknak is olyan van. Rá kell állnunk arra, hogy először elolvassuk egy adott növény fajtaleírását, meggyőződünk arról, hogy ez kell hozzánk, majd csak ezután vesszük meg” – magyarázta a szakértő, hozzátéve: ez az alapja annak, hogy

néhány évtized múlva ne nézzünk szembe újra tömeges növénypusztulással a kertünkben. 

Hasznos tanácsok

Környezetünk megőrzése érdekében a helyes és tudatos fajtaválasztáson túl a legfontosabb, amit megtehetünk, az az, hogy a saját kertünkben élő zöldfelületet tartunk fenn. Megyeri Szabolcs szerint ennek kulcsa az öntözés és a mulcsolás.

A kertgondozás egyik nagyon fontos része a mulcsolás
Fotó: SbytovaMN / Getty Images Hungary

„Gyorsan növő, árnyékot adó fafajnak a vörös levelű nyárfát javaslom. Kerítésnek, térhatárolónak a rendkívül szárazságtűrő keskenylevelű ezüstfát, a tamariskát és a homoktövist, évelőnek, talajtakarónak, tűző napra pedig a tarackoló kékgyökeret, a varjúhájakat és a délvirágot. Az a lényeg, hogy a talaj mindenhol fedve legyen” – tanácsolta a kertészmérnök.

Ha szeretnéd tudni, hogyan tudod felkészíteni a kerted a télre, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.