Ezek a növények mindent túlélnek a lakásodban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szobanövények, amellett, hogy szebbé teszik az otthonunkat, javítják a levegő minőségét, no és csempésznek is egy keveset a természetből a lakás négy fala közé. Ám sokan éppen azért nem mernek belevágni a gondozásukba, mert attól tartanak, hogy nem tudnának megfelelően törődni velük. Ha úgy tetszik, nekik „találták ki” azokat a zöldeket, amelyek már a minimális gondoskodást is meghálálják.

Összegyűjtöttünk egy csokorra valót azokból a szobanövényekből, amelyeknek nincsenek különösebb igényei. Mutatjuk, melyek ezek.

Anyósnyelv: az otthonunk legszívósabb növénye

E szobanövényeink között elsőként említjük az anyósnyelvet (Sansevieria trifasciata), amely az egyik legellenállóbb, hiszen minden körülmény között megél. Nem igényel sok fényt, sőt a gyenge fényviszonyok sem nagyon zavarják. Ráadásul kevés vízzel is beéri, tehát még akkor sincs baj, ha időnként elfelejtjük megöntözni. Emellett az ültetéssel sem kell bajlódni, elég azt évente egy alkalommal megejteni. Az anyósnyelv tartása mellett tehát megannyi érv szól, pedig arról még nem is beszéltünk, hogy ezeken felül még szép is.

Az anyósnyelv lakásunk legellenállóbb növénye
Fotó: ByronOrtizA / Getty Images Hungary

Egyszerűen tartható a nagyszerű zöldike 

A zöldike (Chlorophytum comosum) egy másik kitűnő választás kezdőknek, hiszen könnyen alkalmazkodik a különböző környezeti feltételekhez, és gyorsan nő. Nem igényel sok napfényt, és rendszeres öntözést is csak mérsékelten. Függőkosárban – amelyben egyébként kifejezetten jól is érzi magát – tartva hálásak leszünk a jelenlétéért,

Idézőjel ikon

hosszú, csüngő levelei ugyanis élettel töltik meg a helyiséget.

Sokak kedvence a zöldike
Fotó: FeelPic / Getty Images Hungary

Ritkán kell locsolni a pozsgás növényeket

A pozsgás növények híresek arról, hogy szinte elpusztíthatatlanok. Miután vizet raktároznak a leveleikben, nagyon ritkán kell őket öntözni, ráadásul jól tűrik a szárazságot és a meleg környezetet. Esetükben egy valamire azonban kell figyelnünk:

ne öntözzük túl, különben elrothadhatnak a gyökereik.

A pozsgás növényeket nagyon ritkán szükséges locsolni
Fotó: Adrienne Bresnahan / Getty Images Hungary

Nincsenek nagy igényei a szobafikusznak sem

A nagy, fényes levelű szobafikusz (Ficus elastica) rendkívül alkalmazkodó. Nincs szüksége állandó öntözésre, és a közepes fényviszonyok is elegendők számára. Ha időnként letöröljük leveleiről a port, még egészségesebben fog növekedni.

Ha nincs sok időnk a növényekre, a szobafikusz jó választás lehet
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Könnyen gondozható a vitorlavirág 

A békeliliomként is ismert vitorlavirág (Spathiphyllum) az egyik legkönnyebben gondozható virágzó növény. Gyenge fényviszonyok között is különleges, hófehér virágot hoz, és vízigénye sem túl magas. Mindezek mellett van egy igen jó tulajdonsága is: könnyű felismerni, hogy mikor van szüksége öntözésre, hiszen akkor levelei kissé lelankadnak.

Idézőjel ikon

Egy kis víz után azonban rövid idő alatt összeszedi magát, hogy újra teljes pompájában állhasson a szoba legszebb díszeként.

Különleges fehér virágával nagy kedvenc a békeliliomként is emlegetett vitorlavirág
Fotó: perfectlab / Getty Images Hungary

Ne féljünk a kaktuszoktól!

Legyen az kicsi, nagy vagy épp virágzó, a kaktuszok minden formája ideális választás azok számára, akik szinte teljesen elfeledkeznek a növényeikről. Ezek a növények a természetben is száraz, sőt meglehetősen szélsőséges környezetben élnek, így nagyon ritkán igényelnek öntözést. Egyből viszont nem engednek: hogy

Idézőjel ikon

napsütötte helyen tartsuk őket, hiszen így fejlődnek majd megfelelően.

A kaktuszok azt se bánják, ha időnként megfeledkezünk róluk
Fotó: B.inna / Getty Images Hungary

Lassan növekszik, de nem is kér sokat a zamiopálma

A Zamioculcas zamiifolia – közismertebb nevén zamiopálma – egy rendkívül strapabíró növény, amely szinte bármilyen környezetben jól érzi magát. Nagyon kevés fényt igényel, és a szárazságot is jól tűri, így ha elfelejted öntözni, nem lesz gond. Lassan növekszik, de cserébe igazán kevés gondoskodást kér, ami ideálissá teszi a kezdő növénytulajdonosok számára.

A zamiopálmával sincs sok gond
Fotó: Thananat / Getty Images Hungary

Egyszerű gondozni a szerencsebambuszt is 

A Dracaena sanderiana, vagyis a fehérszélű sárkányfaként is ismert szerencsebambusz nemcsak mutatós, hanem rendkívül könnyen gondozható is. Kevés fényt és vizet igényel, és vízben vagy talajban egyaránt tartható. A növényt a szerencse szimbólumaként tartják számon, ezért sokan választják lakásuk díszítésére. A növény alakítható, hajlítható, ezért találkozhatunk vele a kertészetekben gyakran spirál alakban.

Talajban és vízben is tartható a szerencsebambusz
Fotó: Elizabeth Fernandez / Getty Images Hungary

Erre minden növényünknél figyeljünk!

Növényeink legyenek bármennyire is igénytelenek, nagyon fontos tudnunk, hogy közülük melyek mérgezőek. Élő szobadíszeink között ugyanis szép számmal akadnak olyanok, amelyek

Idézőjel ikon

elhelyezésére külön gondot kell fordítanunk a gyermekeink és a háziállataink miatt.

Ha tehát növényvásárlásra adjuk a fejünket, az elsők között érdeklődjünk arról a kertészetben, hogy milyen óvintézkedéseket kell betartanunk az otthoni gondozásukkal kapcsolatban!

Azt tudtad, hogy szobanövényeink a kertbe is kiültethetők? E cikkünkben írtunk erről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.