Idén már csak így fúrathatsz kutat az új törvény szerint

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tavaly nagy vitát keltett az a rendelkezés, hogy a korábban fúrt kutakra kell-e engedély. Végül úgy döntöttek, hogy a háztartási célú kutak esetében a 2024. január 1. előtt létesítettekre ez nem szükséges, ahogyan fennmaradási engedély sem. De mi a helyzet akkor, ha most szeretnénk kutat létesíteni a kertünkben?

Az elmúlt években akár 5000 kutat is létesíthettek évente engedély nélkül. Ez veszélyeztette az ország vízkincsét, ezért megpróbálták szabályozni a vízgazdálkodási törvény 2016-os módosításával. A megadott határidőket azonban később egyre jobban kitolták időben különböző jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva. Idén azonban életbe léptek a végső szabályok.

Több szabályzás is volt az elmúlt években a kutakra

Nem új keletű dolog, hogy megpróbálják szabályozni a kutak létesítését.

Az idei év elejétől új szabályok is vannak a kútfúrásra
Fotó: artursfoto / Getty Images Hungary
  • 2016-ban a vízgazdálkodási törvény módosításával lehetővé tették, hogy 2018. december 31-ig bírság nélkül bejelenthessék a legtöbb illegális kutat.
  • Egy 2017-ben benyújtott törvénytervezet szerint 80 méteres mélységig sem bejelentésre, sem engedélyeztetésre nem lett volna szükség. Ezt a törvénymódosítást az alkotmánybíróság azonban megsemmisítette 2018. augusztus végén.
  • A 2016-ban hozott 2018-as határidőt tolták ki előbb 2020, majd végül 2023 végéig.
  • Jelenleg a 2024. január elsejétől hatályba lépő új szabályok érvényesek, melyekben a könnyítések a kútfúró ágazat miatt történtek.

Új fogalmak születtek a kutakkal kapcsolatban

Napjainkban már nem fúrhatunk le csak úgy a föld mélyébe, hogy vizünk legyen, ezek létesítéséhez, átalakításához, üzemeltetéséhez és még a megszüntetéséhez is vízjogi engedély szükséges bizonyos esetekben.

A vízjogi engedélyezés a létesítési és az üzemeltetési engedélyből áll. A korábban engedély nélkül létesített kutakra vízjogi fennmaradási engedély adható, de csak akkor, ha a kút nem sért vízvédelmi, vízgazdálkodási, környezetvédelmi, népegészségügyi és építésügyi érdekeket.

A jelenlegi, 2024. január elsejétől életbe lépett szabályozás szerint megkülönböztetik egymástól a mezőgazdasági öntözési célú kutakat és a háztartási vízigényt biztosító kutakat, emellett a kutakkal kapcsolatban több új dolog is lényegessé vált:

  • Talpmélység: ez a kút talajszinttől mért mélysége.
  • Vízkészletvédelmi országtérkép: ez az Országos Vízügyi Főigazgatóság közreműködésével 2023. szeptember elején készült el, majd a Hivatalos Értesítőben és az interneten is megjelent. Ez határozza meg, hol vannak olyan területek az országban, melyek vízkészletvédelmi szempontból kockázatosak, illetve kockázatmentesek. Készül a dokumentumnak egy online verziója is, amelyben helyrajzi szám felhasználásával lehet keresni.

Ezek a szabályok változtak idén a kutak létesítésénél

Az új szabályozás értelmében, az idei év elejétől létesült kutak esetében:

  • Az 50 méter talpmélységet el nem érő kutak közül csak azokat nem szükséges bejelenteni, amelyek kockázatmentes területen találhatóak az OVF térképe alapján.
  • Amennyiben azonban az 50 méteres talpmélységet nem haladja meg, de kockázatos területen található, előzetes bejelentésre köteles.
  • Ha az 50 métert meghaladja a talpmélység az idén létesített kutaknál, akkor vízjogi engedélyt kell kérni, függetlenül attól, hogy kockázatos vagy kockázatmentes területen található.
  • Az engedélyeztetési felügyelet is változott. Eddig a helyi önkormányzat jegyzőjénél kellett ezt megtenni, az idei év elejétől azonban a háztartási vízigényt biztosító kutak engedélyeztetésével, illetve az előzetes bejelentésével már a katasztrófavédelmi igazgatósághoz kell fordulni.
A háztartási vízigényt biztosító kutak vizét be kell vizsgáltatni
Fotó: Jetsadaphoto / Getty Images Hungary

A háztartási vízigényt biztosító kutak fogalma az idei év elejétől vált hatályossá. Ez a vízigény évi 500 köbmétert meg nem haladó mértékű vízhasználat, melynek célja a természetes személyek ivóvízellátásának vagy személyes és háztartásvezetéssel összefüggő vízszükségletének biztosítása. A törvény szerint ennek a kútnak a létesítési helye az ingatlan tulajdoni viszonyaitól és az ingatlan fekvésétől független.

Ha a kutunkból kinyert vizet ivásra, főzésre, fürdésre szeretnénk használni, a területileg illetékes vízközműtársasággal továbbra is fizikai, kémiai, mikrobiológiai és bakteriológiai vizsgálatokat vagyunk kötelesek végeztetni.

Ha egy olyan szabályozásról is olvasnál, amely akár börtönbüntetést is kilátásba helyez, kattints ide!

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.