Gyökeresen átalkítaná a fűtési rendszert az EU

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elnyerte az Európai Parlament támogatását az a törvényjavaslat, mely kötelező napelem-telepítést ír elő a házakra és a közintézményekre. Egy évtizeden belül meg kell oldani a fűtési átállást a legtöbb épület tekintetében.

Egy lépéssel közelebb került az Európai Unió (EU) az Európai Parlament (EP) jóváhagyását követően ahhoz, hogy kötelezővé váljon a napelemes fűtési rendszer mind az újonnan épített, mind a már álló közintézmények és a lakóépületek esetében is. 

Nemcsak a későbbiekben épülő, de a már meglévő épületek esetén is előírnák a fűtés korszerűsítését az európai uniós országokban. A napelemek telepítését több sávban végeznék a tervek szerint. 

Kötelező lehet a napelem az EU-ban

Kötelező lehet a napelem az EU-ban

A európai parlamenti képviselők 370 igennel, 199 nemmel és 46 tartózkodással fogadták el az irányelvet, mely a napelemek kötelező telepítését írja elő, és amely most már csak a Miniszterek Tanácsának jóváhagyására vár. A jogszabály szerint a tagállamoknak méretük alapján fokozatosan kell napelemeket telepíteniük középületeikre, amennyiben ez műszakilag és gazdaságilag megvalósítható. 

Idézőjel ikon

Az ütemterv alapján 2026-ra az új kereskedelmi és középületek, 2027-re a felújított kereskedelmi és középületek, 2029-re az új lakóépületek, míg 2030-ra a meglévő középületek esetében kötelező lesz a napelemes berendezések beépítése.

Bizonyos épülettípusok, többek között a mezőgazdasági épületek, műemlékek vagy történelmi jelentőségű épületek mentesülhetnek a bevezetni kívánt szabály alól.

Lassan, de biztosan jönnek a napelemek

A fokozatosság jegyében kialakított tervek szerint 2026 és 2030 között lezajló átállás során elsőként az újonnan megépült kereskedelmi és középületekre, majd a felújított, de már régebben épített kereskedelmi és középületre, azt követően az új építésű lakóépületekre, végül pedig a már meglévő középületekre is napelemeket kell elhelyezniük az uniós tagállamoknak, amennyiben ez műszakilag és gazdaságilag megvalósítható.

Az Európai Bizottság szerint az intézkedés ténylegesen hozzájárulhat ahhoz, hogy az EU építőipara elérje a célját, vagyis 2050-re klímasemlegessé váljon. Jelenleg ugyanis ezek az az épületek okozzák az EU energiafogyasztásának 40%-át és ezzel együtt az üvegházhatású gázok kibocsátásának 36%-át. Az intézkedés segít majd helyben tartani az áramot, illetve lehetővé teszi a polgárok számára, hogy okosabban használják fel azt.

Néhány európai ország már hozott magától is hasonló intézkedéseket. A SolarPower Europe összegfoglalója szerint az EU napenergia-kapacitása már 2023-ban is jelentős növekedést mutatott, tavaly év végéig mintegy 56 GW kapacitást telepítettek, ami 27%-os bővülést jelentett egy év alatt. A jelentés előrejelzése szerint ez a tendencia tovább fog erősödni a következő években, főként, ha kötelező lesz a tagországok számára. Az unió azt várja a törvény elfogadásától, hogy az épületek teljesítménye hosszú távon megfelelhessen azon európai irányelvnek, melynek célja az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.