Változik a szemétszállítási rend: az egész országot érinti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lassan, de biztosan érkeznek a barna, biohulladék-gyűjtő kukák az ország településeire. Kis csúszással, de indul a rendszer, már 3 városban elérhető.

Hamarosan Budapesten is élesedik a komposztálható házi hulladékok gyűjtése. 

Mintegy 460 ezer embert és 14 települést érint a barna szemeteskukák kihelyezése. A pontos helyszíneket ITT lehet megnézni. A második körben, 2025-ben további 1,5-2 millió embert terveznek elérni, amivel megvalósul a biohulladék-program visszagyűjtése. A kukákat már osztják, az első településeken, Szolnokon, Kaposváron és Székesfehérváron már elindult, Budapest kiválasztott körzeteiben márciusban élesedik majd a biohulladék-program szelektív begyűjtése. 

Egyre több városban csatlakozik barna kuka a sárga, a kék és a fekete mellé
Fotó: Jaroslav Frank / Getty Images Hungary

Egyre több lesz a barna kuka a házak mellett

Az Európai Unió még 2018-ban döntött arról, hogy 2024-től el kell kezdeni a tagállamoknak a háztartási hulladékok elkülönített gyűjtését, és 2035-re az unió komposztálható hulladékának 65 százalékát vissza kell a tagállamoknak gyűjteniük. A biohulladék szelektív gyűjtésének célja a papír, a műanyag, a fém és az üveg szeparált gyűjtéséhez és újrahasznosításához hasonlóan az, hogy kevesebb vegyes hulladék keletkezzen. Az ugyanis az égetőben vagy lerakóban landol. 

A biohulladék elszállításához szükséges edények kiosztása országszerte február végén kezdődött, és márciusban is folytatódik. A lakók önkéntesen vehetnek részt a programban a kiválasztott lakásszövetkezetekben és társasházakban, Budapesten a XI., XX. és XXI. kerület kijelölt utcáiban van erre lehetőségük.

25 lakásonként jár egy barna szemeteskuka majd
Fotó: Bodnár Patrícia / Index

Ingatlanonként egy ötliteres, szag- és kifolyásmentes konyhai gyűjtőedényt kapnak a jelentkezők, 25 lakásonként pedig egy 120 literes, barna kukát, amelyet előre megadott napokon kell a ház elé kihelyezni.

Mi kerülhet a barna gyűjtőedényekbe?

A konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékot gyűjtő kukában sokféle szerves hulladék elhelyezhető: például gyümölcsök és zöldségek maradékai, kávézacc, teafű (viszont a filter nem), fűszerek, tojáshéj, főtt ételmaradékok, pékáruk vagy épp feldolgozott élelmiszerek és húskészítmények is. Fontos viszont, hogy nem szabad beledobni csontot, az élelmiszerek csomagolását, porzsákot, porszűrőt, papír zsebkendőt, pelenkát. Tilos lesz a barna kukákba helyezni a fák ágait, leveleit, gallyakat, valamint kommunális hulladékot is.

Az év közepéig több etapban mintegy 200 ezer budapesti lakosnak fogják biztosítani a házhoz menő szelektív konyhai zöld- és élelmiszerhulladék-gyűjtési szolgáltatás lehetőségét a tervek szerint. A fővároson kívül országszerte 13 másik településen, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Nagykanizsa, Tatabánya, Kaposvár, Gyula, valamint Békés társasházi övezeteiben indítják el a szolgáltatást – írja a mohu.hu

Szolnok volt az első vidéki város, ahol elindult a rendszer, az első begyűjtési nap február 5-én volt – közölte a helyi önkormányzat. Az ötliteres edényeket eddig megközelítőleg a háztartások fele vette át, a lakosok bármilyen más módon is gyűjthetik a konyhában keletkezett hulladékot, hiszen végeredményben a 120 literes edénybe csak bele kell önteni ezeket az anyagokat. A gyűjtőedények, a barna színű, 120 literes kukák kiszállítása Budapesten is elkezdődött.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.