Otthonunk nyári dísze az egyik legmérgezőbb növény a világon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha tudjuk, hogy megannyi, otthon is szeretettel tartott virágunk erősen mérgező, szépségük miatt megtanultunk azokkal együtt élni. Van azonban egy, amiről azt tartják, hogy a világ egyik legtoxikusabb növénye. Nem is ok nélkül figyelmeztetnek hát a szakértők: elővigyázatossággal keressünk helyet otthon a leandernek, főleg, ha gyerekek is vannak a családban.

Kevesen tudják, hogy az ezer színben pompázó és több száz változatban fellelhető leandert nemcsak a tűző napsütés, hanem a radioaktív sugárzás sem zavarja. Ezért lett Hirosima hivatalos virága, ahol a sugárfertőzött japán városban a romokon elsőként a leander borult virágba az 1945. augusztus 6-i atombombázást követő évben. Teraszunk legszebb ékessége azonban egyike a legmérgezőbb növényeinknek.

Toxikus vegyületek

A leander számos toxikus vegyületet tartalmaz, amelyek közül több – köztük az oleandrin és a neriin – halálos az emberre, különösen a gyermekekre.

Szakértők szerint a növény a szívműködés károsításával már kis mennyiségben is halálos lehet.

Ráadásul a leander nem csak „nyers” állapotában veszélyes, toxicitását szárítás után is megtartja.

Nyári kertünk legszebb ékessége rendkívül mérgező
Fotó: Iamnee / Getty Images Hungary

Egy kis leandertörténelem

A leander őshazájának Délnyugat-Ázsiát tartják, a Himalája lábától „indult” meghódítani a világot. Ma valamennyi földrészen megtalálható, betelepítve a trópusi és mediterrán tájakon szabadon nő, dézsás növényként pedig a leggyakoribb dísznövényként tartják számon. Európában a máig fennmaradt, szimpla rózsaszín virágú típusa kb. 12 ezer éve, a legutolsó jégkorszak végén jelent meg ismét, és terjedt el rendkívül gyorsan a Földközi-tenger medencéjében. Noha a jégkorszak előtt is itt volt, trópusi növényként nem bírta a fagyos klímát, és kihalt. Azt máig vitatják, hogyan került elő újra. Az egyik teória szerint egy melegebb, déli zugban egy kis állománynak sikerült átvészelnie a lehűlést, a másik szerint pedig a Szaharában időlegesen kialakuló, dél–észak irányú zöld folyosókon jutott vissza a Földközi-tenger medencéjébe. 

Ritkák a mérgezések

Varga Zsuzsanna, a Magyar Leander- és Mediterrán Kertbarát Egyesület munkatársa azonban megnyugtat: mérgezések szerencsére nagyon ritkán fordulnak elő, ami többek között annak köszönhető, hogy hihetetlenül keserű íze miatt még a legkisebbek sem érdeklődnek iránta. Kivéve azt a két, Szibériából adoptált, amerikai kisfiút, a 2 éves Alekszej Wiltsey-t és 3 éves bátyját, Petert, akik még a 2000-es évek elején leandermérgezés miatt haltak meg, miután a számukra ismeretlen környezetben megrágcsálták a szomszéd leandersövényének leveleit is. 

Minden része mérgező

A leander toxikusságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a minden részében mérgező növény összezúzott levelét és kérgét rovarirtóként is használják, virágából pedig zöld színű festéket állítanak elő. Feljegyzések szerint már az ókorban is hasznát vették: a már száraz, porított leveleket gabonaőrleménnyel elkeverve rágcsálók ellen patkányirtásra is használták. A keserű ízű növény egyébként az állatok számára is csak akkor jelent veszélyt, ha szárított takarmányba keveredve elfogyasztják. Ám miután nálunk nem nő vadon a leander, erre nincs sok esély. 

A leander minden része mérgező, a gyökerétől a szárán át a virágáig
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Veszélyes tünetek

Bármenyire is szeretjük magunk körül a szép növényeket, mindig tartsuk észben: már csak a leander miatt is lehet veszélyes a kertünk. Legyünk hát elővigyázatosak a minden ízében mérgező növény egyszerűnek tűnő gondozásánál is: mielőtt hozzányúlnánk, húzzunk kesztyűt, a levágott ágból, levélből szivárgó tejnedv mérgező, a kezünkkel ne nyúljunk a szánkhoz, orrunkhoz, a kerti munkák végeztével pedig alaposan mossunk kezet! Hasznos tudni: enyhébb lefolyású mérgezésnél is fej- és hasfájást, hányingert érezhetünk, emellett előfordulhat hasmenés és allergiás bőrreakciók is, súlyosabb esetben viszont szívbénító és keringési zavarokat okozó hatása miatt a leanderrel való találkozás végzetes is lehet. Ha mégis valamilyen úton-módon találkozott a szervezetünk a mérgekkel, mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.