Nem tenyészbika, nem szárazdajka

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nők többségébe bele van kódolva a gyerek utáni vágy, ezzel szemben kevés férfi áhítozik „úgy általában” az apaságra. A többség csak megadja magát, vagyis ha szeret egy nőt és komolyan gondolja a kapcsolatot, akkor előbb-utóbb tudatosan vállalja vagy tudomásul veszi az apaszerepet. Amihez némi bátorság, érett gondolkodás és felelősségvállalási képesség is kell...

A halogatástól a krízisig

A mai harmincas-negyvenes éveik elején járó pasik általában a halogató taktikához folyamodnak: most nem, még nem. Ők azok, akik ugyan nem vágynak kifejezetten gyerekre, de az eszükkel vagy a szívükkel tudomásul veszik párjuk gyerek utáni vágyát.

Egyesek azt állítják: ha a férfiakon múlna, kihalna az emberiség, mások szerint azonban a legtöbb férfi igenis szeretne („valamikor”) családot, gyerekeket.

Az is igaz lehet, hogy a mai harminc év körüli férfiak nagyon is tisztában vannak a családalapítással járó anyagi terhekkel és felelősséggel, ezért nem könnyen szánják rá magukat a döntésre. Hímnemű embertársaink (biológiai adottságaiknál fogva) nem szeretnek elköteleződni – addig semmiképpen sem, míg meg nem jelenik életük színpadán a nagy Ő, s vele együtt a minden észérvet elsöprő érzelem, azaz a szerelem. Ez az érzelmi állapot juttatja el őket leggyakrabban az ellenkezéstől a beleegyezésig. Ezzel szemben  – különösen a középkorúaknál, akiknél beköszönt a korcsoportot érintő mid-life-crisis (a középkorúkat érintő válság) – kifejezetten fontossá válhat saját maguk reprodukálásának vágya.

Apapként is elsősorban férfi

Ám a jövevény megérkezését a férfiak egy része trónvesztésként éli meg (különösen az első gyerek megszületésekor). Ők nehezen veszik tudomásul, hogy az addig csodálatos szexpartnerük, a figyelmes barátnőjük/feleségük, a mutatós párjuk egyik napról a másikra gyerekkiszolgáló robottá változik. A férfiak önértékelését áshatja alá az is, ha a teherbeesés vagy szülés után a nő csak a gyermeke nemzőjét látja a férfitársában, nem pedig azt a szeretett lényt, aki továbbra is vágyik a gyengédségre, a figyelmességre, a szerelemre, a szexre.

Egy férfi csak a szeretett nő segítségével válhat apává – állítják a párkapcsolati krízisek okait ismerő pszichológusok. Ezért is tanácsolják az újdonsült anyajelölteknek, hogy a babavárás kezdetétől érzékeltessék partnerünkkel: nem a tenyészbika és nem is a szárazdajka szerepébe szeretnék kényszeríteni a jövőben. A lélek titkait ismerő szakemberek szerint sok család nem bomlana fel, ha a nők a baba megérkezése után is férfiként, és nem kiszolgáló személyzetként tekintenének a társukra. Tagadhatatlan, hogy ez nem könnyű, hiszen a napi 24 órás anyai készenlét meglehetősen fárasztó...

Ugyanakkor nem várható el, hogy a partner kilépjen férfi-énjéből, átlényegülten süssön, főzzön, mosogasson, gyereket ringasson. Ráadásul – s ezt ugyancsak pszichológusok állítják – egy ilyen minta láttán a növekvő utód is megzavarodik, hiszen az átstrukturálódott nemi szerepek (önérdek-érvényesítő anya, elnyomott, női szerepbe kényszerített apa) a későbbiekben is kihathatnak a gyerek majdani társas-, illetőleg partnerkapcsolataira, párválasztására is. A szakemberek ezért javasolják a gyerek hétköznapjaiból „kisodort”, vagy „eltakarított” , úgynevezett vasárnapi apukáknak: ne akarják hétvégén az anyát pótolni, csináljanak minél több férfias programot csemetéjükkel, csemetéikkel.

Párválasztás: vakká tesz a fogamzásgátló?

A fogamzásgátló befolyásolja a nők szexuális vonzódását, ráadásul bekavarhat a férfiak párválasztási preferenciáiba is – biztosat nem tudni, de a tanulmányok egyre inkább erre utalnak. A probléma legalább százmillió nőt érint.

Szuperpasit akarok!

Mr. Tökélyre túl sokan pályáztak, úgyhogy alulmaradtam, de eldöntöttem, ha egyszer fiam lesz, a mintapasim szakasztott mása lesz – csak a program végrehajtása közben esett le, hogy a férfi eleve férfinek születik.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.