Egy kis játszótéri üsd-vágd

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Őszinte leszek. Utálok játszótérre járni. Pedig a játszóterek többsége ma szuper, rég elfelejtettük a „beszorul a gyerek feje a kapaszkodók közé vasmászókát” meg a többi életveszélyes rémséget. És mégis. Utálom. Pedig játszótérre járni kell. Mert a gyerek imádja, mert a szocializáció egyik fontos terepe, ahol teljes valójában bontakozik ki csemeténk jelleme.

Jelenet: az öt és fél éves Gábor a homokozóban, a műanyag kislapát élével teljesen véletlenül fejbe vágja az előtte békésen homokozó szőke kislányt. A fiú édesanyja kétségbeesve rohan a homokozóba. Fiát karjánál fogva ráncigálja ki, miközben szinte sírva kér bocsánatot. A fiú először nem is érti, mi történt. De anyja idegessége miatt valóban bedurvul. A kislány se szívná mellre a dolgot, a jelentet látva némi késéssel ugyan, de sírni kezd. Mire édesanyja odarohan, ölbe kapja, vigasztalja. Ha a szülők nem lépnek közbe, a két gyerek valószínűleg játszana tovább. Jó, néha valóban közbe kell lépni. Le kell állítani a kis agresszort, és meg kell védeni az anyámasszony katonáját. De nem biztos, hogy annyiszor, ahányszor a felnőttek ezt teszik.

A konfliktusok dicsérete

Freud óta tudjuk, hogy az agresszió lényeges szerepet játszik az életben. Az agresszív impulzusoknak valamiképpen felszínre kell törniük, mert elfojtásuk belső robbanáshoz, betegséghez, személyiségtorzuláshoz vezet. Márpedig mindenkit ér frusztráció. A gyereket is. Néha épp a szülei által – a legbékésebb és legszeretőbb családokban is. Hiszen ahogy éntudatuk fejlődik, egyre több olyan dolgot szeretnének megtenni, amire még nem képesek. Illetve amit nem szabad. Ezért oly gyakori náluk a frusztráció, amely ha nem talál kiutat, elraktározódik és felhalmozódik. A folyamatos frusztráció pedig idővel agresszióba csap át. Sokkal rosszabb azonban, ha az agresszió befelé irányul, mondja Freud. Sok szülő, akinek erőszakos gyermeke a játszótéren örökké konfliktusokba keveredik a többiekkel, legszívesebben elbujdosna szégyenében, és szünet nélkül irigyli mások jól nevelt, szelíd, csendes kisfiát, kislányát. És tényleg sokkal könnyebb egy nyugodt, derűs, alkalmazkodó gyereket felnevelni. De valóban mindegyik gyerek ilyen, aki ilyennek látszik? A játszótéren rendszerint kiderül, hogy a félénk, jól nevelt, szófogadó kisgyerek is lehet agresszív. Pedig nem verekszik, csak sértődötten ül a sarokban, és nem játszik senkivel. Nem veszi el a másik gyerektől a dömpert, csak a körmét rágja, tikkel, gyakran elesik, valamiképpen önmaga ellen fordul.

Jó, kérdezed most, de mit lehet ezzel csinálni?

Hát néha hagyni kell a konfliktusokat kibontakozni. A gyerekeknek meg kell vívniuk saját csatáikat. Meg kell tanulniuk, hogy viselkedésük társaikból milyen reakciókat vált ki. Melyek azok a szerepek, amelyekkel jó helyezést érnek el a gyerekcsoporton belül. Erre otthon kevés lehetőségük van, hiszen még akkor is, ha testvér van a háznál, a státusuk nem azonos. Hiszen ők kisebbek vagy nagyobbak testvéreiknél, ezért a családon belüli helyzetük, feladataik, jutalmazott viselkedésük állandó. Gyerekcsoportban, ahol bár konfliktusok árán, de az együttműködés előbb-utóbb kialakul, levezetődnek az indulatok, kialakulnak a szerepek, az alá-, fölérendeltségi viszonyok. Érdekes és tanulságos ezt megfigyelni. Hogyan lesz a gyerekből bohóc, eminens, árulkodó vagy hangadó. Hamarosan beszélünk erről is.

Ha tetszett az a cikk, kattints ide is, érdemes lesz!

Miért kell elveszítenünk egy 9 éves kisfiút, pláne ilyen tragikus körülmének közt?! – gondolatébresztő írás mindannyiunk felelősségéről. || Az Aquaworld-tragédia margójára

Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy szép napon besurranó tolvaj lép be lányom lakásának ablakán. Néhány tanács, hogy ne tartozz a károsultak közé. | Amikor kilesnek

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.