Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Balatont nem lehet kihagyni. Az állítás igazságtartalma fordítottan arányos a partjától mért kilométerek számával, azonban egyenes arányban és exponenciálisan növekszik a családban élő tíz év alatti gyerekek számával. Márpedig nálunk ezek a képletek erős vektort rajzolnak a tó irányába.
A magam részéről rosszul vagyok a rém közhelyes „magyar tenger” kifejezéstől, de egyszer egy parton heverészés közben rájöttem: kicsit meggyúrva van igazságtartalma. Mert a rideg tényekkel szemben Balatonból nem csak egy van, hanem tengernyi. Pontosabban éppen annyi, ahány strand van körülötte. Akad átlagos és vadregényes, romantikus és kiábrándító, köves, homokos, iszapos, bokamosó vagy gyorsan mélyülő és így tovább. Annyira nem egyforma, hogy még a nagy hírű balatoni aranyhíd sem mindenütt létezik.
Édes kis Sóstó
Természetesen a fenti, szinte korlátlan lehetőségek közül az ember kiválasztja a számára legtestreszabottabbat, például a tónak azt a csücskét, ami a legközelebb esik, és onnan csak akkor megy arrébb, ha valami nem smakkol, vagy ha már nagyon megunja azt a banánt. Számunkra kiváló hídfőállásnak bizonyult a Siófok-Sóstói Strandfürdő, amely szerény meglátásom szerint egy átlagosnak minősülő intézmény, de mi másra lehet szüksége egy átlagos kétgyerekes családnak?!
Az UVB, a vakond és a rablóhal
Amióta feltalálták a mindig is létező UVB sugárzást, váratlan új élményekkel lettünk gazdagabbak. Merthogy kora hajnalban indulunk a strandra, hogy tizenegykor fedezékbe vonulhassunk. Ebből az következik, hogy amikor megérkeztünk a 7900 fő napi terhelésre méretezett sóstói strandra, ott egy lélek sem volt rajtunk kívül – legalábbis föld felett. A síri csöndben ugyanis alig pár méterre tőlünk egy vakond bukkant fel, bizonyára nem kis bosszúságára a pázsitfelügyelőknek, de legalább akkora örömére a család aprajának, lévén fanatikus Kis Vakond-rajongók.
De állati élmény várt ránk a vízben is. Már eleve szokatlan egy balatoni strandon, hogy bő egy méter mélyen is kiválóan látni a homokfodrokat. Így persze azzal szórakozunk, hogy a lábujjunkat bámuljuk a víz alatt, egészen addig, míg meg nem pillantunk egy csukát, úgy fél méterre magunk előtt. És bizony nem tornacipőről, hanem valódi, élő és legalább 60 centis rablóhalról van szó! Nem is hinném, amit látok így tíz méterre a parttól, ha ötéves fiam nem kapaszkodna rakétasebességgel a nyakamba. Ekkor aztán kétfelé indultunk – a csuka a mély vízbe, mi pedig a játszótérre.
Retró és kukac
Az átlagos helyek vagy semmiben sem különösek, vagy két véglet adja ki az átlagot. Itt mindkettő igaz. Mint a nagyobb balatoni strandokon, itt is kötelezően fellelhető a kanyargós nagycsúszda, a kajak- és vízibicikli-kölcsönző, a felfújható strandcikkes bazár, a lángosos, a fagyizós, a sült hekkes-kolbászos, a pálmafás koktélos éttermek és büfék sora. Ha jól számolom, itt van vagy nyolc. Ami örvendetes fejlemény, hogy immár frissgyümölcs-tálak is szerepelnek a kínálatban – szeletelt dinnyétől az áfonyás szedres málnás epresig mindenféle.
Az viszont semmiképpen sem egy átlagos tóparti strandfelszerelés, hogy van posta és internetkávézó. Bizonyára a közeli kemping adja meg ezeknek a létjogosultságát, vagy ki tudja.
Egy másik dolog, ami minden bizonnyal kilóg a sorból – legalábbis remélem, hogy nem általános –, az a retrofíling játszótér, amit persze a fent említett csukának köszönhetően muszáj birtokba venni. Az igazat megvallva, az idejét se tudom, mikor láttam utoljára ilyen, a gyerekkoromat megkeserítő, lapos kúp alakú fémkörhintát. Ez az, amibe négy gyerek beláncolja magát, aztán apa vagy anya csavarja körbe. Kiszállni persze – szédülés, hányinger ide vagy oda – nem lehet, amíg forog, mert az egyrészt kötelező bokaficammal jár, másrészt rögvest hátba vágja az ember gyerekét a mögötte érkező ülőke. A másik ilyen jól kifundált alkalmatosság a félkörív mászóka. Jó szerencsével feljut a tetejére a gyerek anélkül, hogy becsúszna a fokok közé – amikor is felakad az álla, vagy a fogait veri ki –, de ott fenn, a csúcson pedig a jajgatós ijedtség várja, mert azon a domború felületen visszamászni gyakorlatilag lehetetlen. Még szerencse, hogy egyre melegebb az idő, és leküzdhetetlen vonzerővel bír a víz, kacsákkal, hattyúkkal, halakkal, és közben megszaporodott fürdőzőkkel együtt is.
Strandtények
A parkolás nem túl komfortos – azaz nincs túl sok hely, és a kicsit késve érkezők a vasúti aluljáró túloldalára kényszerülnek –, viszont ingyen van. A strand nagyterületű, van árnyékos és napozós rész is bőven. A felnőttbelépő főidényben 500, a gyerek 300, hat év alatt ingyenes. Van heti bérlet 3000, illetve 1800 forintért. Értékőrző 500, kabin 100 Ft. A zuhanyozó és a vécé egész nap díjmentes, és 18 óra után már a strandra sem szednek belépőt. Van kifejezetten aranyhídnéző pad, és mellette szalonnasütő hely is, időnként pedig esti zenés programot is szerveznek.
A szerző eddig megjelent és előkészület alatt lévő könyvei:
Zsubatta! – (beszédfejlesztő) mondókás-verses könyv [2005; 2006]
Móra; Budapest
Miazami – kitalálós versikék [2007, 2008, 2009]
Móra; Budapest; (Szép könyv 2007-oklevél; Miazami tévéfilm: ROPROD; 2009, r.: Gárdos Péter)
Gyere velünk Budapestre! [2008]
Colorplus; Budapest
Miazmég – kitalálós versikék [2009. október végén várható]
Móra; Budapest
Ha ez bejött, olvasd el ezt is:
Hétvégére még napsütést ígérnek, irány valami közeli vízpart: „sunshine, reggae, cabrio – zizz a Velencei-tó”, azaz: „most van a jó idő, gyerekek, cuccolás a kombiba, majd a parton vacsizunk valamit”. | Csak beavatottaknak: Tóbíró szabadstrand
Az a fajta, legátlagabb strandoló, illetve fürdőző vagyok, aki azt sem tudja, mi a különbség a strand és a fürdő között – mi több, azok közé tartozom, akik nem járnak strandra, hanem belebotlanak. | Barlangfürdő – vigyázat, csúszik! (avagy Nyulász Miskolctapolcán)
