Csipesz kalandjai a Prága kávézóban

„A hétvégék mindig nehezen indulnak be, mert soha nem rohan sehova, nem kell időben odaérnie a munkahelyére, ráadásul tegnap este buli volt, úgyhogy a ma reggeli sétám biztosan később fog kezdődni. Csak kibírjam addig…

Végre! Zajokat hallok a hálószobából. Igen, ezek az ismerős neszek…, nyújtózás…, fürdőszoba és végre nyílik az ajtó… Jó reggelt, Csipesz! – hallom, na eeeezt már szeretem. Innentől kezdve gyorsan megy minden, persze, ha már kitalálta, hogy mit fog felvenni.
Minden rendben, nem kellett sokat várnom, és már indulunk is. Valami furcsa okból kifolyólag ma nem felfelé indultunk a hegyre, ahova általában szoktunk menni, bár a hétvégék ez alól is kivételek, hanem lefelé, a Dunához. Lehet, hogy úszhatok egy jót a kacsák után?

Nem, megyünk át a hídon, amit nagyon nem szeretek, mert amikor jön a villamos, akkor beremeg a talaj a lábam alatt, és olyankor rogyasztanom kell és kapaszkodnom, mert soha nem tudom, hogy mi vár rám. Ijesztő!
Nem szeretek reggel a városban mászkálni, mert alig találni zöldterületet, ahol elvégezhetem a dolgom – és a szagok sem ugyanazok. Össze sem lehet hasonlítani a különböző hegyi szagokat a csikkekkel, szemetessel meg mindenféle városi szagokkal, amelyekkel errefelé szoktam találkozni.

Jaj, de aranyos kis terep, még egy kis parkocska is van a közepén, kár, hogy el van kerítve, most nem próbálok meg oda beugrani.
Leültek az asztalhoz, áhhhh ez hosszú lesz, én meg alig mozogtam ma még valamit, de hát kénytelen leszek kivárni, amig összeszedik magukat. Elég fáradtnak tűnnek mindketten.

Hm, egy idegen. De milyen finom illatú dolgokat hozott az asztalhoz! Nézem, nézem, szuggerálom őket, hátha kapok egy falatot abból a ropogós, ínycsiklandozó reggeliből. Naaaaa, nézzétek milyen szépen tudok nézni! Legalább egy kóstolót dobjatok, utána megígérem, hogy jól fogok viselkedni, itt maradok, nem mászkálok, nem ugatok.
Nem. Na jó, akkor körülnézek a helyen, hátha másnál bejön a nézésem.
Nézzenek oda, a hölgyek keze tele van valamivel, lehajolnak és hívogatnak. Odamenjek? Vagy ne? Ezekkel az idegenekkel jobb vigyázni. Nem szeretem, ha túl közel jönnek hozzám, és ha elfogadom a falatokat, akkor biztos meg is akarnak simogatni.
Csorog a nyálam, megyek. Milyen kedvesek, nahát! És milyen finom ez a valami. Édes, ropogós és még mindig van, még mindig, fincsi. Elfogyott és porzik a szám.
Hopp, ott jön egy tál, nyújtják felém, hogy igyak belőle. Friss víz! Igeeeeeeen! Köszikösziköszi! Igazán jófejek, komolyan, ráadásul nem is nagyon akartak taperolni, remélem, ide eljövünk máskor is!”

Utóirat a gazditól: amellett, hogy tényleg nagyon kedvesek voltak Csipesszel, a kiszolgálás is különösen barátságos volt, emellett a kávé és a szendvics is mennyei!