Jó helyre került az adomány

Olvasási idő kb. 2 perc

Otthon nélkül maradt embereknek segít a Vöröskereszt Szolgáltatóháza - a Vodafone pedig a háznak segített, amikor még tavaly decemberben ötmillió forinttal támogatta azt.

Otthon nélkül maradt embereknek segít a Vöröskereszt Szolgáltatóháza - a Vodafone
pedig a háznak segített, amikor még tavaly decemberben ötmillió forinttal támogatta azt.


A szolgáltatóház budapesti műhelyében jelenleg tízen dolgoznak - van köztük olyan, aki még
jelenleg is hajléktalanszállón él. Többségük valamilyen családi konfliktus vagy tragédia miatt
került az utcára, de olyanok is akadnak, akik alkoholproblémákkal küzdenek. Itt azonban szigorú szabályok szerint dolgozhatnak, hogy keresetükből aztán majd önálló életet kezdhessenek.

Munkaidejükben rendelésre készítenek bútorokat, asztalos szaktudásukról pedig bizonyítványt
kapnak, amely a munkakeresést is megkönnyíti a későbbiekben. Segély helyett saját keresetüket gyűjtögethetik, majd ha elérkezett az idő, saját albérletbe költözhetnek. Ez két embernek már sikerült is, de az integrációhoz természetesen nemcsak az anyagiak szükségesek. Szakemberek segítik őket, hogy a semmiből is új, sikeres életet építhessenek maguknak.

Dávid Zsuzsa, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének pályázatírója és
projekt koordinátora beszélt a szolgáltatóházról:

Mióta működik a Szolgáltatóház?

- A Szolgáltatóház hivatalos megnyitója tavaly június 9-én volt, az ezt megelőző időszakban választottuk ki a műhely helyszínét, az eszközöket, a klienseket és a projekt team tagjait. A Vöröskereszt Szolgáltatóház modellértékű program is egyben: egyrészt a Vöröskereszt iroda- és intézményhálózata számára végez karbantartási és bútor-felújítási tevékenységeket, másrészt az üzleti szférában, a nyílt munkaerőpiacon kínál személy- és háztartás körüli szolgáltatásokat, melyeket tartós társadalmi kirekesztettségben élő, azaz tartós munkanélküli vagy hajléktalan munkavállalók alkalmazásával biztosít.

A komplex - a közösségi élet valamennyi területére kiterjedő - támogatás jegyében a Szolgáltatóházban dolgozó alkalmazottak a munkalehetőségen túl személyre szabott lakhatási, pszichés-mentális, egészségügyi, szociális és munkaerő-piaci gondozásban, támogatásban részesülnek.

Hány embernek segítettek eddig visszailleszkedni a társadalomba?

- A kezdeti időszakban hét fő hajléktalan munkavállaló foglalkoztatása történt meg, ebből két fő sikeresen visszakerült a munkaerőpiacra. A többiek sorsát is nyomon követjük, és ha igénylik, a Szolgáltatóház szociális munkása nyújt nekik segítséget, legyen szó akár megélhetési, akár napi szintű intéznivalókról.

A képzést is a szolgáltatóház biztosítja?

- Az együttműködési megállapodás tartalmaként a kiválasztott oktatási szervezettel együtt olyan OKJ-s képzés beindítását terveztük, melynek elméleti részét a velünk együttműködő Adu Oktatási Központ, gyakorlati részét pedig a Szolgáltatóház valósítja meg. Ezáltal a programba bevont hajléktalanok a Szolgáltatóházban eltöltött idő folyamán nemcsak a nyílt munkaerőpiacon is értékelhető szakmai tapasztalatra tennének szert, hanem piacképes végzettségre is. A Szolgáltatóház pedig, a hajléktalan-ellátásban megvalósuló munkaerő-piaci programok új elemeként, OKJ-s képzés megvalósítására alkalmas gyakorlati oktatóhellyé válhatna.

A Vodafone ötmilliós adományát mire fordították?

- A Vodafone Alapítvány 5 millió forintos támogatása egy évre szól, tehát most tartunk félidőnél. Az eddig eltelt időszakban a foglalkoztatottak munkaruházatára, munkaeszközük beszerzésére, a projektben résztvevők bértámogatására, étkezési jegyekre, BKV bérletekre költöttünk belőle.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.