KPMG Felelős Társadalomért Pályázat, 2010

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozó közhasznú és kiemelten közhasznú civil szervezetek jelentkezhetnek a KPMG 2010-es pályázatára. Előnyt élveznek a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával, nevelésével, fejlesztésével foglalkozó szervezetek.

A KPMG Hungária Kft. 2010-ben is meghirdeti pályázati programját, együttműködési lehetőséget kínálva civil szervezetek részére.

A KPMG olyan oktatási, fejlesztési, nevelési projekteket kíván támogatni, melyek célcsoportjukat, illetve tevékenységüket illetően a feltételeknek megfelelnek, illetve 2010. szeptember 30-ig valamely más pályázaton támogatást nyertek, de további támogatásra van szükség az önrész, illetve önerő finanszírozásához. A támogatás fő elemei:

• Adományozás
• Pro bono szolgáltatás – a KPMG
szakmai szolgáltatást nyújt anyagi
ellenszolgáltatás nélkül
• Önkéntes munka, önkéntes akciók,
akciónapok szervezése

A KPMG 2009 augusztusában írt ki először hasonló pályázatot. A 24 pályázó szervezet közül – a Kurt Lewin Alapítvány segítségével – négyet választottak ki együttműködésre, a Játszoda négy intézményét, a szolnoki KamaszTanyát, a Messzehangzó Tábor Alapítványt és a Budapesti Korai Fejlesztő Központ.

A pályázat beadási határideje: 2010. szeptember 10.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?