Ne fizess, ha ilyen SMS-t kaptál az MVM-től: csalók trükkje
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. nevében, SMS-ben próbálnak pénzt szerezni a csalók. A vállalat óvatosságra inti ügyfeleit.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. nevében, SMS-ben próbálnak pénzt szerezni a csalók. A vállalat óvatosságra inti ügyfeleit.
A balatongyöröki Szépkilátó Strandon ismeretlen eredetű bakteriális szennyeződés miatt lépett életbe fürdési tilalom. Az okok felderítésében a DRV Zrt. is részt vesz.
A karfiol talán nem a legnépszerűbb zöldségünk, pedig rendszeres fogyasztása több szempontból is jót tesz a szervezetünknek. Nemcsak az emésztésnek kedvez, de olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek a daganatos betegségek megelőzésében is szerepet játszhatnak.
Két kacifántos történet bontakozik ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának feljegyzéseiből – a „bűnösök” célja mindkét esetben Ausztria volt, ám nem mindegyiküknek sikerült a határ túloldalára jutniuk.
Az űrhajózás történelmének több olyan balesete is volt már, amelyben asztronauták életüket vesztették. Nem mind az űrben haltak meg, de ahogyan az akár éveken át tartó küldetéske felé mozdul az űrkutatás, nő az esélye annak, hogy ne csak egy baleset miatt válhasson áldozattá egy asztronauta.
A 80-as évekből számtalan kitörölhetetlen emléket hordozunk magunkban, legyen az például az István, a király, a mexikói focivébé vagy egy Moncsicsi. Kvízünkben 10 kérdésen keresztül bizonyíthatod, hogy jól emlékszel erre az évtizedre.
Az amerikai Minneapolist választották idén a világ egyik legboldogabb városának. A helyiek szerint a titok nyitja többek között a város kreatív energiái és a közösségi szelleme.
Nincs csípős hideg, réteges öltözködés, kevesebb a stressz, jótékony a tengervíz és a hegyi levegő is – elvileg nyáron jobb ekcémásnak lenni. Visszaüthet azonban, ha néhány kifejezetten erre az időszakra vonatkozó szabályról megfeledkezel.
Szakértők szerint nem kell radioaktív veszélytől tartani, miután az Egyesült Államok támadást intézett iráni nukleáris üzemek ellen.
Hibrid bolt nyílt Szegeden: nappal szokványos üzletként üzemel, ám zárás után is használható marad, éjszaka teljesen önkiszolgáló működésre vált. Mutatjuk, hogyan kell használni.