Egyik legfontosabb szerved minden karácsonykor veszélyben van – erre kell figyelned
A szívinfarktusok és a ritmuszavarok előfordulása bizonyítottan megemelkedik karácsony idején. Ennek hátterében nem egyetlen ok áll.
A szívinfarktusok és a ritmuszavarok előfordulása bizonyítottan megemelkedik karácsony idején. Ennek hátterében nem egyetlen ok áll.
Tizenöt évvel az első észlelés után hivatalosan is új manta rájafajt azonosítottak a kutatók: az atlanti ördögrája, tudományos nevén Mobula yarae, a Karib-tengertől Brazília partjaiig él, és akár a hatméteres szélességet is elérheti.
Rövid betegség után, békésen, a kórházban hunyt el Chris Rea – a 74 éves zenész halálhírét a családja erősítette meg. A brit énekes-dalszerző több tucat slágert hagyott örökül a világnak.
Az édesség sokunk számára fontos eleme az étkezésnek, a túlzott cukorbevitel azonban károsítja a szervezetet. Szakértőt kérdeztünk, hogy hol lehet az arany középút.
A kínai fiatalok körében növekszik az igény az úgynevezett „kamuirodák” iránt. Ezek olyan fizetős munkaszimulációs terek, ahol az állástalan fiatalok úgy tehetnek, mintha dolgoznának, így megőrizhetik a napi rutint és elkerülhetik a család vagy az ismerősök előtt a kínos helyzeteket.
A karácsonyt december 25-én ünnepeljük, és a közvélekedés szerint ekkor született Jézus. A dolog azonban nem ennyire egyértelmű – nézzük, mit mond erről a tudomány.
Az ENSZ szerint minden egyes Celsius-foknyi hőmérséklet-emelkedés 4,7%-kal több családon belüli erőszakhoz vezethet. A szervezet elemzése arra figyelmeztet, hogy a klímaváltozás nemcsak a környezetünket és a gazdaságot rombolja, hanem a társadalmi feszültségeket is növeli, amelyek elsősorban a nőkre és lányokra mérhetnek halálos csapást.
Komoly nehézség lépett fel szülészeti ellátásban Angliában, miután egy nagy gyártó leállította az epidurális érzéstelenítéshez használt készítmények gyártását.
A világ egyik leghírhedtebb diktátora nehezen kezelhető, akaratos, makacs gyerek volt, aki folyamatosan szembeszegült apja akaratával, ez pedig állandó konfliktusokhoz és testi fenyítéshez vezetett. Hogy ez miként hatott a férfi személyiségfejlődésére, az többek között Paula Hitler, a náci vezető húgának naplójából derül ki.
A jövő év elejétől a papír alapú tb-kiskönyvet felváltja az e-tb-kiskönyv. Kiderült, pontosan milyen adatokat tartalmaz majd a digitális igazolvány, ahogy az is, mi a teendő, ha hiányos a dokumentum.