Nyolc óra alvás után is fáradt vagy? – ez állhat a háttérben
Sokan gondolják, hogy ha kipipálják a nyolc óra alvást, akkor garantáltan frissen ébrednek. És sokan megtapasztalják, hogy ez nincs feltétlenül így.
Sokan gondolják, hogy ha kipipálják a nyolc óra alvást, akkor garantáltan frissen ébrednek. És sokan megtapasztalják, hogy ez nincs feltétlenül így.
Riasztó előrejelzés készült, az emelkedő tengervíz egyre jobban veszélyezteti a magyar turisták által is kedvelt Dubrovnikot.
A 20. század egyik legjelentősebb magyar festője, Berény Róbert egy Városmajor utcai villában élt második feleségével. A ház olyan rossz állapotban volt, hogy egyszer még a plafon is leszakadt, a vakolat pedig a levesestálba hullott.
Eddig még nem volt zivatar 2026-ban Magyarországon, a hét elején viszont megdörrenhet az ég, több vármegyére kiadták a figyelmeztetést.
Hiába várták, az idei tél nem hozott olyan mértékű fagyokat, amik komoly károkat tettek volna a dióburok-fúrólégy állományában. Ennek ellenére a diótermés mennyisége növekszik, köszönhetően a kártevő természetes ellenségeinek megjelenésének, illetve a célzott növényvédőszereknek.
Egyre többen kérnek mesterséges intelligenciától jelszót, bízva abban, hogy a gép biztonságosabb kombinációt alkot, mint ők maguk. A szakértők szerint azonban ez komoly hiba lehet.
A természet patikája évezredek óta nyitva áll előttünk, sokszor viszont eszünkbe sem jut felhasználni ezeket a hasznos növényeket. Vajon tudod, hogy mely növény segít az emésztésen, melyik csillapítja a gyulladást, és melyik az, amivel az idegrendszeredet nyugtathatod?
Koponyalékelés, amputálás és művégtagok készítése, plasztikai beavatkozások – az ókori Rómában meglepően fejlett volt az orvoslás, kifejezetten bonyolult operációkat is el tudtak végezni.
Az összeomlás fenyegeti a máltai Manoel-sziget egykori karanténkórházát, amelyről ma már nehéz elképzelni, hogy évszázadokon át a Földközi-tenger egyik legfontosabb egészségügyi intézményének számított. A beszakadt mennyezetek, az elhagyott kórtermek és az időjárás miatt tönkrement kőfalak ma egy elveszett világról tanúskodnak.
Nem kell radikális életmódváltás ahhoz, hogy hosszabb életet élhess, egy friss kutatás szerint az apró, de rendszeres változtatások is javítják az életkilátásaidat.