
Erről a kutyaetetési szabályról mindenkinek fontos tudnia.
Nemcsak a volán mögött ülve veszíthetjük el a jogosítványunkat, ha közlekedés közben szabályt szegünk.
Aprónak tűnő vétségek is vezethetek a jogosítvány elvesztéséhez.
Az év végén még egy nagyszabású akciót tart a rendőrség, a jogosítványod bánhatja, ha ezen kapnak.
Jó ötletnek tűnhet, ám komoly bírság lehet a vége az ilyen parkolásnak.
Jelentősen megemelkednek a közlekedési szabálysértések miatti bírságok, így drágább lehet többek között a nem megfelelő helyen való parkolás is.
Mindent látnak a déli szomszédunk új berendezései.
Ez a módszer alkalmas lehet arra, hogy még több szabálytalankodót szűrjenek ki.
A pár ezer forintos trükkel a szabályokat kijátszva próbálják elkerülni a bírságok megfizetését.
Nem csak a bírság miatt fontos erre figyelni, balesetet is okoz, ha elmulasztod.
Hárommillió forintig terjedő bírságot kaphat, aki megszegi az előírásokat.
Az igazolatlan hiányzásokra vonatkozó jogszabály szerint a szülőé a felelősség. Vannak, akik börtönbe mennek a gyerek lógása miatt.
Az adatszolgáltatási kötelezettség július 1-jétől érvényes.
Az új kutatás szerint nem onnan származnak a hunok, ahonnan eddig gondoltuk, mi több, Attiláról is kiderült egy újdonság.