
Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.
Érdemes figyelni, kinek milyen tartalmú levelet levelet küld a NAV.
Olyan kevés hagyományos levelet adnak fel az emberek, hogy nem éri meg fenntartani a levélkézbesítési szolgáltatást.
Több mint 300 ezer nyugdíjas örülhet.
A napokban azok is megkapják a levelet a nyugdíjpénzekkel kapcsolatban, akikhez eddig nem postázták ki. Ne mulaszd el!
A kéretlen küldemények után itt az újabb átverés, amivel a Magyar Posta nevében próbálkoznak a csalók.
Ügyintézés előtt hasznos, ha tudsz arról, mely szolgáltatások drágulnak.
Az a nyugdíjas, aki nem figyel a dátumokra, nagy bajba kerülhet.
Nem a megszokottak szerint alakul minden decemberben a nyugdíjakkal kapcsolatban.
A panaszok a postai szolgáltatókkal kapcsolatosan mostanra tömegessé váltak, ezért lép a hatóság.
A posta ügyfeleinek jelentős részét jóval messzebbre irányítják át.
A postacsomagokat továbbító cég megszerezte a versenyhivatali engedélyt a változáshoz.
A posta hivatalosnak tűnő üzenetével akarnak a csalók hozzáférni a bankszámláinkhoz.
Számtalan csomag kerül a Postához, amelyről a címzett nem tud, hogy megrendelte volna - elszaporodott ez az átverés.
Suttyomban újabb három postát zártak be, mivel az ajánlott alacsony üzemeltetési díjért senki nem vállalta a feladatot.
Az év eleji emelések után mától ismét drágulnak a posta árai, némelyik infláció feletti mértékben.
Holnap teljesülnek a postai leállás miatt megcsúszott kifizetések.
Ezt tedd, ha kéretlen csomagot kapsz.
Ha te is megkapod, fontos teendőd van.
Megjelent a törvény a Magyar Közlönyben, sokakat lep meg, milyen hosszan kell várnunk még a lehetőségre.
Tavaly óta 40 ezer forint készpénzt is felvehetünk vásárlás közben a pénztárakban, erre mostantól még több lehetőségünk van, ráadásul ingyen.
Az átverős csomagok kapcsán minden címzett élhet egy fontos joggal.
Hamarosan élesedhet az új rendszer.
Legalább 1300 ügyfél adatai szivárogtak ki.
A legnagyobb veszély a kézbesítőkre leselkedik.
A webshopos rendeléseknél kötelező lesz felkínálni a vevőknek a postai kézbesítést. Most már azt is tudjuk, ez mennyibe fog kerülni.
A csalásnak többféle változata van, nagyon sok pénzt szerezhetnek vele az elkövetők.
A postások ugyanis hamarabb kezdik el a nyugdíjak kézbesítését a tervezettnél.
Rendeletmódosítás teszi kötelezővé a postai szolgáltatót az online megrendelt csomagok kiszállítására.
Sokan nem fognak örülni a szigorodó szabályoknak.
Képen is mutatjuk, milyen sms-ekkel próbálnak átverni.
Henry Brown 1849-ben egy fadobozban postára adta magát, hogy Virginiából Philadelphiába meneküljön – a kalandos szökés történetéből szenzáció lett.
Az egyik legérdekesebb postásmunkakör: postagalambnak lenni.
Nem lehetetlenség a félmilliós nyugdíj, ennyit kell dolgozni érte.
Most megmutathatod, mennyire ismered a magyar történelmet és híres királyainkat.