Többen tapasztalhatták, hogy május 9-én és 10-én nem kapták meg a feladott csomagjuk után járó utánvételi díjat. Ennek oka az volt, hogy május 9-én nem sikerült egy szoftverfrissítést végrehajtani – derül ki az Index írásából. Ezeket a kifizetéseket a Magyar Posta a holnapi nap során teljesíti.
A leállás a belépést is érintette
A frissítést ma sikeresen végrehajtották, ám az üzembe helyezés ideje alatt egyesek sikertelenül próbálhattak belépni a posta weboldalára 9:46 és 14:45 között. Háromnegyed háromra azonban sikerült a hibát kijavítani, így azóta a belépés zavartalan. A posta közleményében kiemelte: a mai fennakadások az utánvételes összegek utalását nem érintették.

Jön az ingyenes készpénzfelvétel a postákon
A tervek szerint a postákon is bevezetik majd az ingyenes készpénzfelvételt. Ahogy azt korábban a Dívány is megírta: a Magyar Közlönyben megjelent törvény értelmében a postákon is lehetőség fog nyílni az ingyenes készpénzfelvételre. Bár a parlament már elfogadta a javaslatot, és kihirdette a törvényt, a rendelkezés csak 2025-től lesz hatályos, így várnunk kell a jövő évig, hogy igénybe vehessük az új szolgáltatást.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés