
A pápa már akkoriban is mindent megtett a rászorulókért, amit csak tudott.
Megdöbbentő, mit javasolt a pápa a béke érdekében.
A teniszrajongó hírében álló Leó pápa nem mindennapi vendéget fogadott.
Egy ferences nővér elmesélte, milyen volt együtt dolgozni a perui misszióban megválasztása előtt Leó pápával.
Máris milliók követik az Instagramon Leó pápát, aki első képe mellett fontos üzenetet fogalmazott meg.
Nem feltétlenül erre figyeltek a hívők, mégis sokak szívéhez leginkább ez a mozzanat jutott igazán közel.
Első vasárnapi üzenetében XIV. Leó sokakat meglepett azzal, hogy az egyik imádságot elénekelte a Szent Péter-bazilika erkélyén.
Jelentős támogatást kapott Erdő Péter a konklávé kezdeti szakaszában, de végül mégsem ő lett Ferenc pápa utódja.
XIV. Leó első megnyilvánulásai sokat elárulnak arról, mit gondol a pápaságról, és mennyiben követi Ferencet.
A pápa mindig is pap akart lenni: testvérei szerint gyerekkorától kezdve cukkolták azzal, hogy ő lesz egyszer a Szentatya.
Az egyháznak új pápája van, és máris úgy tűnik, a meglepetések embere lesz.
Több jelből is egyértelmű, kire adta volna le szavazatát Ferenc pápa.
Csütörtökön este hat óra után néhány perccel végre fehér füst felszállta jelezte az új pápa megválasztását.
A bíborosok szavazási rendjét szigorú szabályok határozzák meg a pápaválasztáson.
A következő pápa kiválasztásába a Szentlélek mellett a geopolitika is beleszólhat.
A pápa személyét eldöntő szavazás jó eséllyel gyors lesz, de vajon mennyire?
A konklávé biztonsága érdekében az sem mindegy, miben kapják a vizet a bíborosok, de még a szalvétákat is ellenőrzik.
A pápa nagyszülei is majdnem felszálltak a hajóra, amelyet nem véletlenül neveztek később olasz Titanicnak.
A konklávé titkos, semmilyen információ nem szivároghat ki.
Számtalan történelmi eseményről tanultunk, amelynek pápák voltak a főszereplői. Kvízünkből kiderül, mire emlékszel.
Az új név kiválasztásának nem kis tétje van a pápák számára.
Donald Trump csak a felesége miatt nem került nagyon kínos helyzetbe a pápa temetésén, most mégis egyházfőnek láttatná magát.
Az egyház erkölcsi romlása késztette a pápát a határozott fellépésre.
Felkerült a kémény a Sixtus-kápolnára, hamarosan elvonulnak a világ elől a bíborosok. Utánajártunk, mi okozza a füst színét siker esetén.
A pápák által választott nevek leginkább viselőik személyiségéről árulkodnak.
Érthetetlen, miért lett ilyen Ferenc pápa sírja.
Ez szabály kellett ahhoz, hogy rövidebb legyen a pápaválasztás.
A Sixtus-kápolnát lezárták, hogy a világ minden tájáról érkező bíborosok megválaszthassák az új pápát.
Erre érdemes figyelni a temetési szertartás során, talán láthatod is a következő pápát.
Ízléstelen módszerrel igyekeznek átverni.
Orvosa árult el részleteket Ferenc pápa utolsó napjairól.
Ferenc pápa temetésén temérdek politikus lesz ott, de ők ketten nem mennek el.
Ferenc pápa ravatala előtt tízezrek róják le tiszteletüket most.
Ferenc pápa fosztotta meg a botrányos múltú érseket jogaitól, mégis azzal érvel, nem tiltották meg neki a szavazást.
Ferenc pápa magyarokról elsütött viccén mindenki jót derült.
A végrendeletében foglaltakkal Ferenc pápa egy több mint egy évszázados hagyományt szakított meg.
A pápa egészségi állapota miatt sem hajlandó lemondani egy nagyon fontos húsvéti szokásról.
Megdöbbentő őszinteséggel beszélt Ferenc pápa állapotáról az orvosa.
A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.
Ferenc pápa vasárnap más papokkal misézett, a fotó utána készült róla a kórházi kápolnában.
Nagyjából egy hónapja van kórházban Ferenc pápa, vasárnapi imájában üzent a híveknek.
Egy jóslat Ferenc pápa halálának súlyos következményeit jövendölte meg.
Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.
Furcsa per indult a pápa ellen, sajnálatos módon védekezni már nem tudott.
Ferenc pápa kórházban van, Nostradamus pedig előre megjósolhatta mindezt.
Ferenc pápa már tíz napja kórházban van: ezt tudhatjuk az intézményről, amely kezeli.
Ez volt Ferenc pápa tizedik kórházi éjszakája, mióta betegen ápolják.
Újabb információkat közöltek a betegségéről.
Mindenki csak férfipápákat ismer, de a legenda szerint létezett egy nő is. Ismerd meg a történetét.
Pápák és uralkodók sötét titkai: még a középkor erkölcseit is próbára tették. Vajon mik lehettek ezek a botrányok? Fedezd fel a történelem sötét oldalát.
A torinói lepel történetét és eredetét számos máig tisztázatlan legenda övezi.
Megmutatjuk, mely országok büszkélkedhetnek a legrégebbi uralkodói díszekkel, s az is kiderül, hányadik a sorban a magyar Szent Korona.
A déli harangszó történetét sokan tévesen a nándorfehérvári diadalhoz kötik.
Magyarország is adhatott volna már pápát. Megmutatjuk, ki volt az egyetlen esélyes.
A férfi azt állítja, megjárta az ukrajnai frontot is, amelyet fotókkal is tud bizonyítani.
Talán így még nem is gondoltál arra a városállamra, amely kétségtelenül a világ egyik legnagyobb látványossága.
A náci Németországgal szembeni kiállást elmulasztó pápa tudhatott a haláltáborokról.
Minden idők legvaskalaposabb pápája, XVI. Gergely annyira ellene volt minden újításnak, hogy a gázlámpákat és a vasutat is betiltotta.
A szentatya gondoskodott arról, hogy betegsége alatt se maradjon pásztor nélkül a nyája. Nyilvánossá tette, hogy ki fogja helyettesíteni.
Tényleg a nagybetűs Gonosz, az Antikrisztus jelképe a fejjel lefelé fordított kereszt? Vagy alapos félreértésről van szó?
A balatoni közlekedés nehezebb lesz a nyáron, lezárják az autópálya egyik fontos csomópontját.
A tradicionális magyar levesek gyakran felkeltik a szakemberek figyelmét.