Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most

Suhajda Zoltán
GettyImages-2164062978
Olvasási idő kb. 3 perc

A katolikus egyházfő vasárnap más papokkal misézett, a fénykép utána készült róla a kórházi kápolnában.

Először tettek közzé fotót Ferenc pápáról azóta, hogy február 14-én kórházba került hörghuruttal és kétoldali tüdőgyulladással

A szentszéki sajtóiroda által közreadott fényképen a 88 éves katolikus egyházfő reverendát és stólát visel, és kerekesszékben ülve látható a római Gemelli kórház tizedik emeletén lévő kápolnában, ahogy a feszületet nézi. Előtte szentmisét koncelebrált, más papokkal együtt misézett, de vasárnap nem fogadott látogatókat, a napot pihenéssel és munkával töltötte. 

Kórházba kerülése óta ez az első fotó Ferenc pápáról
Kórházba kerülése óta ez az első fotó Ferenc pápárólVatikáni sajtóiroda

Mióta egészsége enyhe javulást mutat, Ferenc pápa mindennap elmegy imádkozni a kórházi kápolnába. Állandó orvosi felügyeletre és kezelésre szorul, gyógyszereket, valamint légzés- és mozgásterápiát kap, utóbbi a sajtóiroda közlése szerint különösen jót tett neki. Orvosai szerint már nincs kritikus állapotban, de kora és mozgáskorlátozottsága miatt továbbra is „összetett” az állapota.

Bár a kórház előtt rendszeresen összegyűlnek a hívek, hogy megpillanthassák a Szentatyát,

kezelése óta az orvosokon és a legközelebbi munkatársain senki sem láthatta őt.

Nyilvános fénykép több mint egy hónappal ezelőtt készült róla, amikor még egészségének megromlása előtt Santa Marta-i rezidenciáján fogadta egy spanyol alapítvány tagjait. Azóta csupán egy hangfelvételt hoztak nyilvánosságra, amelyben az egyházfő megáldotta a híveket, és köszönetet mondott azoknak, akik imádkoztak érte. 

Ferenc pápa betegsége arra késztetheti a Vatikánt, hogy újragondolja a pápaság működését, különös tekintettel arra, hogyan lehet biztosítani az egyház folyamatos vezetését a pápa egészségi állapotának függvényében.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek