pápa vámpír gyilkosság

A római katolikus egyház 213. pápája 1432-ben született Genovában Giovanni Battista Cibo néven, egy görög származású, vagyonos és politikailag befolyásos család sarjaként, apja nápolyi alkirályként és római szenátorként is szolgált. Az ifjú Giovanni a legjobb oktatást, nevelést kapta, a padovai és a római egyetemen tanult, de a tudományok elsajátítása mellett a világi hívságokra is volt ideje – 16 gyereke született különböző hölgyektől, egyik szerelmét az oltárhoz is vezette.

Felesége azonban idő előtt meghalt, az ekkor harmincas éveiben járó Cibo pedig úgy döntött, egy éles váltással belép az Úr egyházába; Rómába ment, és felajánlotta szolgálatait V. Miklós pápa féltestvérének, Calandrini bíborosnak. Apja kapcsolatainak és vagyonának köszönhetően szépen lépkedett felfelé az egyházi ranglétrán, az észak-itáliai Savona, majd a délkeleti Molfetta püspöke lett, 1473-ban pedig megkapta a bíborosi rangot.

Ő volt az egyik legkorruptabb pápa

Cibo bíboros pápává választását is leginkább az egyházi intrikáknak és személyes kapcsolatainak köszönheti: IV. Szixtusz pápa 1484-es halálakor komoly hatalmi harc tört ki Rómában, a nyíltan saját családját támogató, dinasztiát építő néhai egyházfő hívei és a rivális Rodrigo Borgia követői egyaránt azt kívánták, hogy az általuk támogatott jelölt kerüljön Szent Péter trónjára. A befolyásos intrikusként ismert Giuliano della Rovere bíboros végül egy köztes megoldással oldotta meg a viszályt: kedves protezsáltját, Cibo bíborost ültette a pápai székbe, akiről úgy gondolta, könnyen irányíthatja majd.

A VIII. Ince néven trónra lépő új pápa egyházfőként is ugyanazt a világias életvitelt folytatta, mint bíborosként, és egyáltalán nem zavarta saját korruptsága és gátlástalansága: nyíltan felvállalta törvénytelen gyerekeit és nem éppen szentekhez méltó életmódját, és mindent elkövetett, hogy saját magához és családjához „csoportosítsa át” az egyház vagyonát. Rokonainak és gyerekeinek fontos pozíciókat vásárolt, egyik törvénytelen fiát például beházasította a firenzei Medici családba, cserébe bíborossá nevezte ki a 14 éves Giovanni Medicit, a későbbi X. Leó pápát; igazi reneszánsz pápaként imádta a fényűzést, ő építtette például a Vatikán-dombra a nyári rezidenciaként szolgáló Belvedere-palotát.

A nagyszabású pénzszórást természetesen valamiből fedezni kellett, ezért Ince pápasága alatt elharapódzott a szidónia, vagyis az egyházi méltóságok pénzért való árusítása, a rossz nyelvek szerint a pápa kellő pénzért bármit, még a gyilkosságot is hajlandó volt megbocsátani, ezért igencsak leromlott a morál és a közbiztonság az Örök Városban.

A macskák is megszenvedték a hírhedt „boszorkánybullát”

Ince pápa leghírhedtebb rendelkezése azonban egyértelműen az 1484 decemberében kiadott Summis desiderantes kezdetű irat, gúnynevén „boszorkánybulla” volt, melyben szabad kezet adott az egyházi és világi hatóságoknak a boszorkányok üldözésére. A hírhedt német Domonkos-rendi szerzetes, Heinrich Kramer nyomására kiadott rendelet egész Európára kiterjesztette a boszorkányüldözést, és felhatalmazta az inkvizítorokat, hogy akár kínvallatással, bebörtönzéssel, sőt, halállal sújtsák azokat a személyeket, akik gyanújuk szerint lepaktáltak a sátánnal, és istentelen praktikákat folytatnak.

A hírhedt „boszorkánybulla” hatására nem csupán rengeteg ember életét oltották ki, egy négylábú faj egyedei is súlyosan megszenvedték a pápai rendeletet: a bulla kimondta, hogy „a macska az ördög kedvenc állata és a boszorkányok bálványa”, ezért Európa-szerte tömegestül kezdték üldözni, kínozni és hidegvérrel legyilkolni szerencsétlen állatokat. A stigma évszázadokon át megmaradt, és ma is tartja magát a babona, miszerint a fekete macska rossz ómen, és balszerencsét hoz.

Orvosa tényleg gyerekeket gyilkolt a „vámpír pápa” egészségéért?

Uralkodásának nyolcadik évében, 1492-ben az akkor hatvanadik életévét taposó pápa stroke-ot kapott, és ágynak esett, egy korabeli történetíró, Stefano Infessura szerint ekkor került sor az Incéhez köthető leggyalázatosabb tettre. A pápa orvosa, egy bizonyos Giacomo di San Genesio mindent megtett, hogy megmentse kenyéradója életét, végül úgy döntött, nem éppen ortodox megoldáshoz folyamodik: a történet szerint a doktor néhány aranypénz segítségével elcsalt három 10 év körüli fiút, akiket meggyilkolt, majd a lecsapolt vérüket megitatta a haldokló egyházfővel.

Az eljáráshoz azért volt szükség kifejezetten fiatal, gyerekkorú áldozatokra, mert a hiedelem szerint az ő vérük sokkal frissebb, egészségesebb, és ezért nagyobb hatásfokkal képes visszahozni az életbe a súlyos betegeket; az orvos igyekezete azonban hiábavalónak bizonyult, a „vérkúra” dacára Ince nem nyerte vissza egészségét, és 1492. július 25-én visszaadta lelkét a Teremtőjének. A sarlatán orvost félrekezeléssel vádolták az elhunyt pápa hívei, sőt, meggyanúsították, miszerint szándékosan ölte meg vagy hagyta meghalni Incét, ezért San Genesio gyorsan kereket oldott Rómából, és elbujdosott.

A „vámpír pápa” története természetesen inkább fikció, mintsem valóság: a legendát valószínűleg a Borgiák, illetve Ince és a della Rovere család ellenlábasai terjesztették, akik így próbálták posztumusz befeketíteni a néhai egyházfő személyét. A történet egyes változataiban a kisfiúkat a vérükért legyilkoló orvos izraelita vallásúként van jellemezve, mely a korabeli antiszemita rágalmak, a keresztény gyerekeket elrabló és véráldozatként meggyilkoló zsidókról szóló híresztelések hatását jelzi – és természetesen még inkább ráerősít, hogy pusztán kitalációról van szó.

VIII. Incét a hírhedt Rodrigo Borgia követte a pápai trónon, aki VI. Sándor néven lett a katolikus egyház feje, és még elődjén is túltett gátlástalanságában és erkölcstelenségében, gyakran orgiákat rendezett a pápai palotában a legnevesebb római kurtizánok részvételével.