Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Te elgondolkodtál már a címben feltett kérdésen? Cikksorozatunk júliusi részében ennek az izgalmas témának kapcsán ismerhetsz meg néhány érdekes nézőpontot. Most dr. Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának válaszát közöljük.
Feltételezhetően az emberiség történetének kezdete óta hiszünk valamiféle természetfeletti erőben, hiszen már az ősemberek társadalmában is fellelhető volt a vallás, a rituálék. Éppen ezért nagyon nehéz kérdés, és nem is könnyen megválaszolható, hogy milyen lenne az életünk vallás nélkül. Azonban válasszuk most ketté a vallást és a hitet.
Megszólalónkról
Frölich Róbert nyugalmazott dandártábornok, volt vezető tábori rabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, 2015 és 2018 között országos főrabbi.
A hit az ember természetes velejárója. Nem feltétlenül hisz mindenki Istenben vagy valamilyen istenségben, esetleg bármilyen, az életünket befolyásoló, bennünket figyelő, a természet törvényeit alkotó és azt a saját terveinek megfelelően működtető lényben, a legtöbb ember azonban ideákban, eszmékben, ideológiákban, a humánumban rendíthetetlenül hisz. Hit nélkül – bizton állíthatjuk – nincs emberi élet. Hitre mindenkinek szüksége van, még akkor is, ha esetleg ő maga nincs is tudatában, mibe helyezi reménységét, bizalmát, jövőképét.
A vallás már más dimenzió. A felsőbbrendű, természetfeletti alkotóba vetett hitre épülve megjelennek erkölcsi, morális, metafizikai tanítások, kialakulnak és változnak az évszázadok során az ezekkel összefüggő rituálék. A vallás más, mint a hit. Megköveteli a hívőtől, hogy megszabott keretrendszer szerint élje az életét, olyan szokások és hagyományok követését teszi szükségessé, melyek más hitet követők számára ismeretlenek, olykor nehezen vagy egyáltalán nem érthetők.
A vallás szakrális szövegeket hagyományoz követőire, melyeket tisztelettel, nagy gondossággal őriznek az adott vallás hívei. E szövegek sokkal többet jelentenek az emberiség számára, mint csupán egy adott hitrendszer kereteit és rituális alkalmait rögzítő törvénykódexet. Olyan igazodási pontokat jelölnek, melyek az adott vallás híveinek életét – éljenek bárhol a világon – hitük szerint jobbá, tartalmasabbá, értékesebbé teszik. Nem utolsósorban az összetartozás érzését erősítik, pusztán a létük tudatával, még akkor is, ha a vallás maga az egyén életében nem játszik nagyobb szerepet. A nagy világvallások – éppúgy, mint a lokális vagy kevésbé elterjedt vallások – tanításaikkal, erkölcsiségükkel, irodalmi hagyományaikkal bővítik tudásunkat, alakítják a föld arculatát, a kulturális életet, a szellemtörténetet.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Szűkebben értve a vallásokat, a három nagy monoteista vallás, a zsidó, a keresztény és az iszlám meghatározta és meghatározza mindmáig az európai kultúrkör és az ebből kisarjadzó észak-amerikai kultúrkör arculatát. Nem eltagadható, hogy az arab hódítás építészete, az arab kultúra jelei, a számok jelzése, az orvoslás tudományának eredményei, földrajzi vagy filozófiai hozzájárulása az egyetemes emberi kultúrához mind részei a mai tudásunknak, esztétikai és morális világképünknek. A zsidó és keresztény kultúrkör, a Biblia, az oktatási rendszer, a tradíciók értékének felismerése és azok továbbadása, az ikonográfiai, morálfilozófiai vagy akár a képzőművészeti, zenei, de az irodalmi magaslatok ostromlása is kitörölhetetlen a mai világból.
Azt is el kell mondanunk azonban, hogy a háborúk, a gyűlölség, az emberiség nyomorúságának jelentős része is a vallások különbözőségének következménye. S itt ne csak a zsidó-keresztény, zsidó-iszlám, keresztény-iszlám vagy akár keresztény-keresztény ellentétekre gondoljunk. Afrikai, dél-amerikai, ázsiai konfliktusok sokaságának alapja a vallási türelmetlenség, intolerancia. Kultúrák tűntek el, váltak semmivé a vallás nevében elkövetett szörnyűségek miatt.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a vallás nevében, de nem a vallás maga követte, követi el a rémségeket, azokért az ember a felelős. Az ember, aki jót és rosszat egyaránt levezet önnön hitvallásából, ideológiai elkötelezettségéből. Az ember cselekszi a jót, az ő érdeme a felemelkedés, de az ember felelős a gonoszságért, a pusztításért egyaránt. Az ember, aki értelmével és tehetségével a csillagok közé emelkedik, kutatja a végtelen univerzum csodáit, de ugyanezt az értelmet és tehetséget a gyűlölet, a halál szolgálatába is képes állítani.
Bátran állíthatjuk, hogy a vallások nélkül nem abban a világban élnénk, amit ismerünk, s amit a „létező világok legjobbikaként” szeretnénk aposztrofálni. Bizonyára lennének más értékrendek, más erkölcsi mércék, lennének keretei a létünknek, ám szegényebbek lennénk a mai tudás, erkölcs, kultúra megannyi megismételhetetlen gyönyörűségével.
