Ettől a 9 magas nitráttartalmú élelmiszertől nem kell félned: egészségesek

GettyImages-1394922850
Olvasási idő kb. 6 perc

A nitrátoktól nem feltétlenül kell tartani. Ha megfelelő élelmiszerrel viszed be őket, jótékony hatással lehetnek az egészségedre.

Az élelmiszerekben található nitrátokról leginkább a feldolgozott húsok kapcsán lehet hallani, amelyek meglehetősen kétes hírnévnek örvendenek, hiszen kutatások azt mutatják, hogy rákkeltőek lehetnek. Sok múlhat azonban azon, hogy a nitrátok milyen formában, milyen forrásból kerülnek a szervezetbe.

Mik is pontosan a nitrátok?

A nitrátok nitrogénből és oxigénből álló vegyületek, amelyek megtalálhatók a szervezetben, de természetesen vagy hozzáadott formában előfordulnak az élelmiszerekben is. Egészségre gyakorolt hatásuk azért is okozhat zavart, mert testünk nagyon eltérően reagálhat rájuk.

A feldolgozott húsok egészségre gyakorolt hatását a kutatók már régóta vizsgálják
A feldolgozott húsok egészségre gyakorolt hatását a kutatók már régóta vizsgáljákJovanmandic / Getty Images Hungary

A háttérben meghúzódó okok megértéséhez kulcsfontosságú a nitrátok és a nitritek közötti különbség ismerete.

  • A nitrát (NO3) egy nitrogénatom, amely három oxigénatomhoz kapcsolódik.
  • A nitrit (NO2) egy nitrogénatom, amely csak két nitrogénatomhoz kapcsolódik.

Amikor nitrátokat fogyasztunk, azokból a szájban és a gyomor-bél rendszerben lévő baktériumok révén gyakran nitritek képződnek a szervezetben. Ezek a nitritek ezután jótékony hatású nitrogén-monoxiddá vagy nemkívánatos nitrózaminokká alakulhatnak át.

A zöldségekben természetesen előforduló nitrátok például nitrogén-monoxiddá alakulnak, ami csökkentheti a vérnyomást és ellazíthatja az ereket, illetve az atlétikai állóképesség javításában is segíthet. A húsok magas hőmérsékleten történő elkészítése során viszont a nitrátok nitrózaminokká válnak, amelyekről kimutatták, hogy növelik a rák kockázatát.

Ma már tudjuk, hogy rákkeltőek lehetnek
Ma már tudjuk, hogy rákkeltőek lehetnekSean Gladwell / Getty Images Hungar

Miért olyan gyakori adalékanyag a nitrát a húskészítményekben?

Szakemberek szerint a gyártók különböző célból adhatnak nitrátokat a húshoz. Gyakran tartósítószerként szolgálnak a baktériumok elszaporodásának megakadályozására, illetve hozzájárulnak a húsok természetes színének megőrzéséhez, miközben sós, umamiízt kölcsönöznek nekik.

Miért van annyi cukor és adalékanyag az élelmiszerekben?Miért van annyi cukor és adalékanyag az élelmiszerekben?

Tudtad, hogy a sok cukrot éppen a fogyasztók igénylik? És azt, hogy adalékanyagok nélkül napok alatt megromlana az étel?

Tovább olvasom

A leggyakoribb hozzáadott nitrátot tartalmazó termékek a feldolgozott, csomagolt húsok, mint a bacon, a kolbász, a virsli, a sonka vagy a felvágottak.

Ez az oka annak, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) néhány évvel ezelőtt rákkeltőnek minősítette a feldolgozott húsokat, és azt javasolta, hogy az emberek a vörös húsokkal egyetemben korlátozzák a fogyasztásukat. Ha kíváncsi vagy, hogy egy élelmiszer tartalmaz-e hozzáadott nitrátot, az összetevők listáján a „nátrium-nitrátot” érdemes keresned.

Ezek a nitráttartalmú élelmiszerek egészségesek

Számos olyan egészséges is élelmiszer létezik, amelyeknek természetes nitrátjai jótékony hatást fejtenek ki a szervezetben. Idetartozik az alábbi 9 is:

1. Zeller

A zellerről is elmondható, hogy természetes nitrátokban gazdag, amelyek a szervezetben egészségjavító nitrogén-monoxiddá alakulnak.

A zellerben lévő nitrátok hasznosak számunkra
A zellerben lévő nitrátok hasznosak számunkraEmilija Manevska / Getty Images Hungary

2. Spenót

A spenót az egészséges nitrátok erős forrása. Egy 2013-as kutatás úgy találta, hogy fogyasztása nyolcszoros növekedést eredményezett a nyál nitritkoncentrációjában, ami a vizsgálat résztvevőinél növelte az artériák rugalmasságát, és csökkentette a vérnyomást.

Erre a megosztó ételre sokan ránézni sem bírnak, pedig csodát tesz a vérnyomássalErre a megosztó ételre sokan ránézni sem bírnak, pedig csodát tesz a vérnyomással

Az ételre sokan undorral tekintenek, de kár teljesen lemondani fogyasztásáról: számos egészségügyi előnnyel bír.

Tovább olvasom

3. Cékla

A cékla számos táplálkozási előnnyel rendelkezik, beleértve a nitráttartalomnak köszönhetően termelődő nitrogén-monoxidot is.

Egy 2018-as tanulmány kimutatta, hogy a céklalé ivása mindössze 45 perc alatt több mint 20 százalékkal növelte a nitrogén-monoxid-szintet.

4. Saláta

Az egészséges nitrátok minden salátafajtában előfordulnak, így a római saláta, a jégsaláta, a rukkola vagy a vízitorma fogyasztásával egyaránt jól járhatsz.

5. Fokhagyma

A fokhagymában nemcsak értékes gyulladáscsökkentő vegyületek találhatók, hanem természetes nitrátok is. Egy kutatás ezzel összefüggésben megállapította, hogy fogyasztása helyreállítja a nitrogén-monoxid biológiai hozzáférhetőségét az érsejtekben.

A fokhagyma gyulladáscsökkentő hatásáról is híres
A fokhagyma gyulladáscsökkentő hatásáról is híresMichelle Lehr / Getty Images Hungary

6. Diófélék és magvak

A nitrogén-monoxid termelését a szervezetben az arginin nevű aminosav is támogatja, amelynek a diófélék és a magvak – köztük a mandula, a pisztácia, a dió, a napraforgómag, a chiamag és a kesudió – a legértékesebb forrásai.

7. Citrusfélék

Azon túlmenően, hogy jelentős mennyiségű C-vitamint tartalmaznak, a citrusfélék a nitrogén-monoxid biológiai hozzáférhetőségét is növelhetik.

8. Görögdinnye

Magas citrullinkoncentrációja miatt a görögdinnye magas nitráttartalommal bír. A citrullin ugyanis az arginin előanyagaként serkenti a nitrogén-monoxid-termelést.

9. Nitrátmentes húsok

Bár a húskészítményekhez hozzáadott nitrátok problémás nitrózaminokká alakulhatnak, a feldolgozatlan húsok valójában még segíthetnek is a nitrogén-monoxid előnyeinek kihasználásában. A baromfi, a hal vagy akár a vörös hús természetesen gazdag CoQ10 koenzimben, amely hozzájárulhat a szervezet nitrogén-monoxid-szintjének fenntartásához.

Ha szeretnéd megtudni, melyik a 7 legjobb táplálékkiegészítő, amivel fel tudod tölteni az energiaraktáradat, elolvashatod az alábbi cikkben:

Több energiára lenne szükséged? Ez a 7 legjobb kiegészítő a szakértő szerintTöbb energiára lenne szükséged? Ez a 7 legjobb kiegészítő a szakértő szerint

A vitaminraktárak jelentősen lecsökkennek a téli hónapokban, ezért érdemes őket visszapótolni, hogy visszanyerd az energiádat.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • Offline
Taft hajlakk, Fa szappan, narancs – ezekre áhítoztunk hiába a szocializmusban
Taft hajlakk, Fa szappan, narancs – ezekre áhítoztunk hiába a szocializmusban

A közkeletű vicc szerint egy dologra számíthattunk mindig biztosan a Kádár-korszakban: az áruhiányra.

35 perce

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

Ezt olvastad már?

Érdekességek