Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem csak a világmegváltó kutatási eredményekért jár díjazás a tudományos életben. Az alternatív Nobel-díjakat a legkülönlegesebb, esetenként akár megmosolyogtató tudományos eredményekért ítélik oda évről évre, s bizony számtalan magyar tudós büszkélkedhet a kitüntetéssel.
Idén harmincegyedik alkalommal került sor a legviccesebb, ám mégis komoly eredményekhez hozzájáruló kutatások alternatív Nobel-díjának kiosztására. Érdekes módon több magyart is találunk az alternatív Nobel-díjasok listáján, egészen különleges kutatási területeken.
Az IgNobel, a legismertebb alternatív tudományos díj az „Annals of Improbable Research” című magazin kitüntetése, melyet 1991-től évente osztanak ki, jelenleg a koronavírusos lezárások óta virtuálisan. Olyan kutatásokért, felfedezésekért érdemelhetik ki a kutatók, amelyek ugyan tudományos értékűek, de leginkább nevetést váltanak ki azokból, akik olvassák őket. E kutatások pontosan ugyanolyan módon zajlanak, mint más tudományos vizsgálatok, de tárgyuk, eredményeik sokkal inkább viccesek, mint szakmaiak.
Nem csak brit tudósok vizsgálnak furcsa dolgokat
A díjazottakat az Annals of Improbable Research című tudományos vicclap szerkesztőgárdája néhány harvardi egyesülettel együttműködve választja ki az adott év legfurább kutatásai eredményeit szemlézve. A díj pénzjutalommal nem jár, a díjazottak saját költségükön vesznek részt a díjátadón. Nem egyszer a magyar tudományos élet kiválóságai is részesültek már benne.
Nem csak viccesek, fontosak is az alternatív témájú kutatások
Az IgNobel-díj neve egy hasonlóképp vicces szójátékból alakult, az ignoble ugyanis méltatlant jelent. Az eredményeik azonban nem éppen méltatlanok arra, hogy elismerjék őket, annak ellenére, hogy sok esetben tényleg nem tesznek hozzá az emberiség mindennapi életét befolyásoló, fontos kérdésekhez, betegségek gyógyításához vagy éppen különféle jelenségek megismeréséhez. Ráadásul nem csak másodrangú szakemberek foglalkozhatnak viccesnek tűnő dolgokkal, több olyan kutatót is találunk a győztesek között, akik egyéb munkáik miatt az eredeti Nobel-díjat is elnyerhették. Széles látókörüknek, kreativitásuknak köszönhetően ők nem csak egy tudományág jeles képviselői, s ezzel közvetve is hozzájárulnak a tudomány fejlődéséhez.
Sir Andre Geim, oroszországi német származású fizikus volt az első kutató, aki IgNobel- és Nobel-díjat is kapott, előbbit egy béka mágneses lebegtetéséért még 2000-ben, tíz évvel később pedig a grafénnal kapcsolatos kutatásaiért részesült fizikai Nobel-díjban. Ő ezzel a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült.
Több hazai szakembert is találunk a díjazottak listáján, köztük világhírű, illetve saját tudományterületén nagy elismertséget szerzett szakemberekkel. Lássuk, kik azok a hazánk fiai – és lányai –, akik a rangos, alternatív elismerésben részesültek az elmúlt harminchárom év során.
Teller Ede 1991-ben a hidrogénbomba és a csillagháborús terv kitalálásáért, illetve egész életén át tartó munkásságáért részesült az IgNobel-díjban. Bár az atombomba, a maghasadás és a termonukleáris fúzió egyike sem szolgálta a világbékét, az IgNoble-békedíja abból a szempontból is különleges, hogy ez az az elismerés, amit valaki olyan tevékenységért vagy kutatásért kaphat, ami kifejezetten nem a világbékét szolgálja. Teller mellett kapott már az autóvezetés közbeni üvöltözés lélektanát vizsgáló, illetve A pszeudo-mélységű – álintellektuális – baromságok észlelése és befogadása című tanulmányukért is hasonló díjat egy-egy kutatócsoport.
2005-ben Gál József megosztva kapta meg az elismerést a pingvinek ürítéskor fellépő végbélnyomásnak megállapításáért, amelyet a pingvinürülék állagából és az általa leírt röppályából számoltak ki.
Ugyancsak megosztva nyerte el a díjat 2008-ban Tóth Ágota annak felfedezéséért, hogy a nyálkagombák miként képesek eligazodni a labirintusokban.
2016-ban egy magyar vezetésű kutatócsoporté lett a fizikai IgNobel. Horváth Gábor, Blahó Miklós, Kriska György, Hegedüs Ramón, Gerics Balázs, Farkas Róbert és Malik Péter kutatótársaikkal a fénypolarizáció különböző jelenségeire mutattak rá igencsak különleges szemszögből. Bögölyöket és szitakötőket vizsgáltak meg, s kiderítették, hogy a bögölyök a legkevésbé a fehér szőrű lovakat csípik, míg a szitakötők leginkább a fekete sírköveken pihennek meg.
A rovarok vizsgálata azonban jóval túlmutatott azon, vajon mit és miért kedvelnek a nem túlságosan szimpatikus ízeltlábúak, a kutatások célja a fénypolarizáció különböző jelenségeinek megfejtése volt. Láthatjuk tehát, hogy néha a bizarr kutatások nemcsak viccesek, de hosszú távon hasznosak is lehetnek, s ha egy-egy eredményt olvasva felfelé kunkorodik a szánk, jusson azért eszünkbe, hogy egy viccesnek tűnő vizsgálatnak is lehetnek a tudományos életet messzemenőkig befolyásoló következményei.
