Házi gulyáskrém tartósítószer nélkül

Olvasási idő kb. 3 perc

Gulyáskrémet nem csak gulyásleveshez, vagy pörkölthöz jó adni, sok ételnek ad jobb ízt és még kenyérre kenve is remek. Persze a tubusos formája nem éppen a legízletesebb, mert túl sós és tele van mindenfélével: tartósítószer, ízfokozó, sűrítőanyagok, aromák.

gly2

Ezért is döntöttem úgy pár éve, hogy kikísérletezem a legjobb házilag összerakható gulyáskrémet. Több recept van a neten ezekből válogattam, és persze, beleraktam a saját fantáziámat is. Az eredmény: annyira jó lett, hogy utána minden nap valami olyan ételt készítettem amihez fel tudtam használni, illetve ajándéknak is kiváló volt. Hús nélküli vega kajákhoz is zseniális. Az egyik kedvencem a borsópörkölt jázmin rizzsel, ehhez is nagyon jól jött.

Egyszerre akár több üveggel is elkészítheti, hiszen egy évig simán eláll tartósítószer nélkül. Ebből a mennyiségből 5 darab 500 ml-es üveget töltöttem meg. Felbontás után hűtőben kell tárolni, 1-2 hónapig simán bírja a kiképzést. Az ételhez elég 1-2 evőkanálnyit adni belőle és mivel a krém elég fűszeres, csak óvatosan sózza, ízesítse a készülő remekművet.

  • 1-1,5 kg kápia paprika/ paradicsompaprika (vagy a kettő vegyesen)
  • 1 l 100 %-os paradicsomlé
  • 6 közepes fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 kis fej zellergumó
  • 5 babérlevél
  • 1/2 lapos(!) evőkanál kömény
  • 1 teáskanál őrölt bors
  • 4 evőkanál só
  • 2 evőkanál nádcukor
  • 1 dl semleges ízű olaj
  • erős paprika (opcionális)
Én az egyik felét meghagytam csemegén, a másik felét pedig csípősen készítettem el. Amikor már teljesen elkészült a gulyáskrém, a felét üvegbe szedtem, a másik felébe egy darab piros elég erős csilipaprikát vágtam, és összefőztem az egészet. Végül botmixerrel újra átmentem a krémen és megtöltöttem vele az üvegeket.
 
A csípős szerintem sokkal finomabb lett és egyáltalán nem égette le a fejemet. Kellemesen csípős lett, de valószínűleg ez a pikáns íz elveszik majd az ételben amihez adja a gulyáskrémet, hiszem az egy-két evőkanálnyi mennyiség amire szükség van, nem lesz annyira mérvadó.

Így kezdje el

A paprikát csumázza ki (a magokat is tüntesse el!), a hagymát, fokhagymát és zellert meg kockázza fel.

Paradicsom, paprika

1. Öntse a paradicsomlevet és az olajat egy magas falú lábosba, adja hozzá a felvágott (nem kell apróra vágni) paprikát, és lassú tűzön kezdje el forralni.

2. Amikor a paprika megfonnyadt, adja hozzá az összes többi zöldséget és a babérleveleket. Közepes hőmérsékleten addig főzze a krémet, amíg teljesen szétfő a paprika és a hagyma is. (Ha nagyon alacsony hőmérsékleten főzi ahogyan én is tettem, akkor ez akár három óra is lehet.)

3. Ezután vegye ki a babérleveleket és turmixolja össze az egészet.

gly1

Ettől hízik Gyurika

4. Főzze tovább a masszát amíg jó sűrű nem lesz, és itt már el is kezdheti ízesíteni a sóval és a cukorral. Normális esetben a 4 evőkanál só és az 1-2 evőkanál nádcukor tökéletes.

5. Amikor elérte a kívánt ízt a krém, rottyantsa össze az egészet, majd kanalazza tiszta, száraz (jól kigőzölt) üvegekbe. Tegye meleg dunsztba az egészet úgy, hogy az üvegeket lefelé fordítja.

6. Három-négy nap után mikor már kihűltek, állítsa őket a polcra és azonnal próbálja ki milyen lett az eredmény!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Ez a 36 cég pusztítja el a Földet
Ez a 36 cég pusztítja el a Földet

Van olyan vállalat, amelyik még az országok rangsorában is a negyedik legnagyobb környezetszennyező lenne a világon.

25 perce

  • Testem
Megkérdezte a ChatGPT-t, mi a baja, a diagnózis megmentette a férfi életét
Megkérdezte a ChatGPT-t, mi a baja, a diagnózis megmentette a férfi életét

Egy férfi tüneteiből diagnózist állított fel a ChatGPT, ezzel megmentette az életét.

február 28., 16:00

  • Offline
Teljes tiltás: tanórán sem használhatnak a diákok tabletet és telefont sem Dániában
Teljes tiltás: tanórán sem használhatnak a diákok tabletet és telefont sem Dániában

A tabletek és a telefonok már tanórán sem kerülhetnek elő semmilyen formában.

február 28., 12:40

  • Testem
Egy étrendtípus megmenthet a korai haláltól: nőknek különösen fontos tudni róla
Egy étrendtípus megmenthet a korai haláltól: nőknek különösen fontos tudni róla

Az ideális diéta eredete az őskorban keresendő.

február 28., 15:10

  • Testem
Vuhanban a legújabb koronavírussal kísérletezhetnek
Vuhanban a legújabb koronavírussal kísérletezhetnek

Újabb kísérletek folynak abban a laboratóriumban, ahonnan állítólag a koronavírus is kiszabadult.

február 28., 14:35

  • életem
Ezekben az üzletekben a nyugdíjasok mégsem kaphatnak áfa-visszatérítést olyan egyszerűen
Ezekben az üzletekben a nyugdíjasok mégsem kaphatnak áfa-visszatérítést olyan egyszerűen

Újabb részletekre derült fény az áfa-visszatérítéssel kapcsolatban.

február 28., 13:36

  • világom
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve

Egy idős férfi nem hagyta, hogy egy álarcos kirabolja, hihetetlen módon állította meg.

február 28., 16:46

  • Mindennapi
Tömegek nem férnek hozzá számláikhoz: leálltak a nagy bankok rendszerei az Egyesült Királyságban
Tömegek nem férnek hozzá számláikhoz: leálltak a nagy bankok rendszerei az Egyesült Királyságban

Emberek ezrei elégedetlenkednek a banki leállás miatt.

február 28., 11:40

  • világom
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt

A világ legmagasabb épületén kívül már eddig is sok érdekeset adott a világnak ez a hely, s ez most megint valami különleges.

február 28., 14:00

  • életem
10 százalékos nyugdíjemelés márciustól: ők már biztos több pénzt kapnak
10 százalékos nyugdíjemelés márciustól: ők már biztos több pénzt kapnak

10 százalékkal nő egyesek nyugdíja az emelés következtében. A növelt összeg márciustól jár nekik.

február 28., 12:10

  • életem
Tényleg az utolsó óraátállítás jön? Ez a hivatalos magyar álláspont
Tényleg az utolsó óraátállítás jön? Ez a hivatalos magyar álláspont

Kiderült, mi a hivatalos magyar álláspont az óraátállítás ügyében.

február 28., 11:10

  • Testem
Veszélyes Milka-terméket hívtak vissza a boltokból
Veszélyes Milka-terméket hívtak vissza a boltokból

A Milka egyik termékét ítélte veszélyesnek az élelmiszer-biztonsági hatóság.

február 28., 17:32

  • életem
Ezek az utazók készítik ki legjobban útitársaikat viselkedésükkel
Ezek az utazók készítik ki legjobban útitársaikat viselkedésükkel

A többi utazó viselkedése kiakasztó lehet a repülőn, nézzük, melyik a legrosszabb.

február 28., 19:00

  • világom
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca

Egy lelet árulkodhat az ókor egyik legismertebb királynőjének arcáról.

február 28., 18:30

  • Offline
Ingyenételt osztott a rászorulóknak Al Capone: szegények ezreinek jutott a gengszter adományából
Ingyenételt osztott a rászorulóknak Al Capone: szegények ezreinek jutott a gengszter adományából

Egyik kezével ételt osztott, a másikkal életeket vett el Al Capone.

február 28., 19:30

  • világom
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra

Az aranykincsek segítettek beazonosítani a hajót.

február 28., 06:30

  • Offline
Nyolc hónapos terhesen menekült el a nácik elől: elhunyt a legidősebb holokauszt-túlélő
Nyolc hónapos terhesen menekült el a nácik elől: elhunyt a legidősebb holokauszt-túlélő

113 évével Rose Girone volt a legidősebb holokauszttúlélő.

február 28., 10:40

  • világom
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki

A történészek régóta sejtették, hogy létezik a Leonardo da Vinci által felvázolt titkos alagút.

február 28., 05:46

  • Testem
Veszélyes lehet ez a gyógynövény, akár be is tilthatják
Veszélyes lehet ez a gyógynövény, akár be is tilthatják

Számtalan betegség esetén járhat veszélyekkel a fogyasztása.

február 28., 06:00

  • életem
Nagy meglepetés kapnak az utasok a MÁV-tól: március elsején élesedik
Nagy meglepetés kapnak az utasok a MÁV-tól: március elsején élesedik

Az agglomerációban élők örülni fognak a sebességhatár növelésének.

február 28., 10:06

  • életem
Drámai videó a Tiszáról: komoly bajban van a folyó
Drámai videó a Tiszáról: komoly bajban van a folyó

Elfogyott a víz a Tisza egy szakaszán a mederből, -1,4 méteres a vízszint. Az elsivatagosodás jelei egyre fenyegetőbbek.

február 28., 08:06

  • Offline
Okapi, sáskarák, rókaharkály – valós vagy kitalált állat?
Okapi, sáskarák, rókaharkály – valós vagy kitalált állat?

Most kiderül, mennyire ismered az állatokat - vagy az, hogy milyen jól tippelsz!

február 28., 06:46

  • világom
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma

Szívszorító látvány fogadja a budapesti Farkasréti temetőbe érkező látogatókat.

február 28., 08:50

  • Testem
Cukorbetegek gyógyszerének forgalmazását függesztette fel szennyezés miatt az NNGYK
Cukorbetegek gyógyszerének forgalmazását függesztette fel szennyezés miatt az NNGYK

Szennyezés gyanúja miatt függesztették fel a sokak által alkalmazott gyógyszer egy tételének forgalmazását.

február 28., 09:06

  • Önidő
Hollywoodban ne lenne igaz szerelem? Ez a videó cáfolja az állítást
Hollywoodban ne lenne igaz szerelem? Ez a videó cáfolja az állítást

A felvételek egyszerre idézik meg a múltat és mutatják be a jelenüket.

február 28., 08:20

  • Testem
Itt az új Covid: ez a vírus is ugyanolyan pusztító lehet az egész világon
Itt az új Covid: ez a vírus is ugyanolyan pusztító lehet az egész világon

A Covid-19-hez hasonló veszélyeket rejt magában a most felfedezett vírus.

február 28., 07:26

  • Offline
40 éve körözött férfit fogtak el: még az NDK-ból szökött ki
40 éve körözött férfit fogtak el: még az NDK-ból szökött ki

A férfi elszökött az NDK-ból, a cseh rendőrök most kapták el érte.

február 28., 09:36

  • életem
Így rövidíthetnek meg online vásárláskor rendszeres levonással
Így rövidíthetnek meg online vásárláskor rendszeres levonással

Rejtett előfizetést akaszthatnak az online vásárlók nyakába.

február 28., 07:26

  • világom
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul

A rendőrség annak ellenére vizsgálódik Gene Hackman ügyében, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget.

február 28., 08:36

Érdekességek