40 éve körözött férfit fogtak el: még az NDK-ból szökött ki

ndk férfi
Olvasási idő kb. 2 perc

Kellemetlen meglepetés ért egy német turistát csehországi családi nyaralása során. Egy 40 éve, még az NDK-ban kiadott körözés alapján őrizetbe vette a cseh rendőrség.

A férfi 1984-ben illegálisan hagyta el az egykori NDK-t egy olyan korszakban, amikor az állam a szökési kísérletet halállal is büntethette. Az akkori Csehszlovákián keresztül sikerült Nyugatra jutnia, ahol új életet kezdett és azt hitte, végleg maga mögött hagyta a múltját. Ám úgy tűnik, a múltat nem lehet végképp eltörölni.

Az NDK-ból szökött férfit cseh rendőrök kapták el

A német férfit a cseh rendőrök olyan tette miatt vették őrizetbe, amelyet négy évtizeddel ezelőtt követett el a határ átlépése közben. Az Óriáshegység egyik szállodájában fogták el, innen vitték kihallgatásra. A különös ok: a békés nyaraló több mint 40 éve az akkori Csehszlovákián keresztül menekült Nyugatra –

Nyugat felé az NDK-t falak zárták le, úgyhogy a menekülés egyetlen lehetősége a szocialista országokon keresztül volt
Nyugat felé az NDK-t falak zárták le, úgyhogy a menekülés egyetlen lehetősége a szocialista országokon keresztül voltWikimedia Commons

Tavaly októberben egy berlini bíróság tíz év börtönbüntetésre ítélt egy 80 éves egykori NDK határőrt, aki 1974-ben lelőtt egy lengyel férfit a Friedrichstrasse állomáson. Fordított esetre azonban – amikor egy korabeli menekültet fogtak perbe – mindeddig nem volt példa. 

Ez az eset rávilágít arra, hogy a kommunista idők sötét árnyai még mindig rávetülnek a jelenre. A kérdés már csak az: egy 40 évvel ezelőtti bűnért felelni kell? Főleg, hogy egyik ország sem létezik azóta: sem a körözést kibocsátó NDK, sem a „bűncselekmény” helyszínéül szolgáló Csehszlovákia.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek