Sziget – vágyak – zene
A sokat megélt, megváltozott Sziget kulturális központ vágyakkal és érzelmekkel. Helyszín, ahol sok minden zajlik, amire vágyunk – és amire nem annyira…
Tari Annamária
Sziget – vágyak – zene
„skarlátnadrágos lányok, egy izmos
simaképű férfi izzadtan táncol,
sörkonzerv-roncsok szétszórva, akasztott
szobor bokázik görbült magas ágról,
gyerekek szunnyadnak hálószoba-ágyban,
s négy rendőrkocsi parkol a festett
kapun túl, rőt fény kering a lomb közt.
(Allen Ginsberg: Az első buli Ken Keseyéknél a Pokol angyalaival,1968)
A Sziget egy fontos esemény. Van, aki kifutna a világból, ha csak rágondol, van, aki már a tavaszi hónapoktól várja. Találkozások, beszélgetések, koncertek és lehetőségek, érdekes és kevésbé érdekes emberek. Fontosak és fontoskodók. Állandóan rohanók és füvön heverészők. Éjt nappallá téve sátorban, vagy instant adagokban naponta délután, este, csak egy-egy koncertre. Kapcsolatban vagy anélkül, társsal vagy éppen társat keresve.
Tinédzserként felnőttesen, negyven közeliként kamaszos romantikával. Egyszer egy zenész barátom azt mondta, ő a Szigeten (ha kimegy) sokat gondolkozik azon, hogy vannak nők, akik ide sosem jönnének. Miközben rengeteg nő van itt – de néha nem abban az állapotban, ahogy látni szeretné őket. Szavaiból valamilyen értékítélet hangzott, mintha azt mondaná, „a fontos/igazi/értékes nő nem jár ilyen helyekre, vagy ha mégis, akkor vigyáz magára”. Furcsa volt ez az ő szájából, mert nem konzervatív komolyzenekari tag, hanem sokat próbált/látott rockzenész. Amiről ő beszélt, az egy fontos jelenség. Attól, hogy egy nő mindent ugyanúgy megtesz, amit a férfiak körülötte, nem feltétlenül vonzó látvány. Haverként, jó ismerősként rendben van, még jópofa is lehet, hogy hetekkel később felidézhető: „emlékszel, hogy kiütötte magát az a csaj, és milyen vicces lett?” De ez egy másik érzelmi viszony. Nem tartozik a fontosak közé.
Mondhatjuk, hogy mennyire ósdian hagyományos férfiszemlélet ez, mert ki tilthatná meg bárkinek, hogy egyik sört a másik után emelje, vagy szétcsapja magát, ha a társaságban éppen ez a látható csoportnorma. A XXI. századi nő ugyanolyan szabad, mint egy férfi. Mégis másképp fest, ha zavaros a szeme, vagy elveszti a kontrollt a teste felett. A legelső Szigetek egyike után nem kevés lány kötött ki valamilyen pszichoterápiás helyen, mert beleszaladt ebbe a csapdába. A vágyak, az egyedüllét szorongása és a látszólagos oldott ismerkedések megtévesztették őket. Egy hét már majdnem nyaralás méretű összezártság, és korlátlan lehetőségeket fest mindenki elé. Aki titkos vágyai között azt a fantáziát is megalkotta, hogy majd itt megismeri az igazit, csak elég lazának kell lennie, inkább sérült, mint gazdagodott volna. Hét egyéjszakás kaland, azzal a vággyal, hogy sikerülni fog a kapcsolat kialakítása, egyet jelenthet azzal, hogy hét sátorból lehet előkászálódni reggel, ami az önértékelés és az önbizalom megrendüléséhez vezet.
Kifosztott, üres érzés, amit hónapokig csak restaurálni lehet, mert a kudarc és a „nem kellek senkinek” érzését konzerválja. Vannak lányok, akik tudnak magukra vigyázni, de vannak, akik sokkal sérülékenyebbek ennél, és ez nem is tudatosul náluk. A valóság csak akkor válik láthatóvá, ha a testi-érzelmi kontrolljukat gőzerővel és iramban veszítik el, a realitást messzire száműzik, és kétségbeesett erőfeszítéssel próbálnak megfelelni a vélt elvárásoknak. A „laza és jó fej vagyok, bármikor eleresztem magam, nehogy egy lúzerre emlékeztessek” attitűd nagyon veszélyes, ha egy személyiségnek nincsenek valódi tartópillérei. Az ilyen lélektani helyzetek feloldják a maradék önkontrollt is, és sodorhatóvá teszik az illetőt, mert nem a saját, hanem mások véleményére figyel, mások érzelmeit akarja megnyerni.
Ez az azonosulási vágy viszont a környezet tagjaiban inkább ellenérzéseket szülhet, mert azt sugallja, összeolvadás kell, nem kapcsolódás.
A jelenség oka nem a Sziget, ez bárhol és bármikor lejátszódhat, Balatonon és külföldi tengernél. És mondhatjuk azt is, egy hétig kikapcsolni mindent, szabályt és korlátot, jó dolog, sőt pszichésen hasznos is lehet. Csak nem mindegy a miért és a mennyire kérdése. Lehet hardcore zenéket hallgatni, és horrorfilmekért rajongani, de ha csak ezek vannak, általuk nem annyira a nőies jellemvonások erősödnek, és általában a deathmetal zenéket favorizáló hímnem sem kedveli annyira, ha a barátnője – egy koncerten – még vadabbnak látszik, mint ő maga.
„Egy nőnek legyen tartása” – mondják sokan, és ebben van valami. Nem kell páncéling és mellvért, de önreflexió és valamennyi önbizalom igen…
És akkor nem lesz baj, semmilyen helyzetben.
Horváth Gergely
Réges-régen, amikor a Sziget még gyerekcipőben járt, és nem bakancsban, X. egy késő őszi Magyar Narancs apróhirdetései között talált egy hirdetést, mely annyira megragadta a fantáziáját, mint apja régen a grabancát, ha valami rosszat tett. A rosszhoz nem kellett sok, elég volt átkiabálnia a szemközti szomszéd nénihez, van-e szörp és süti. Ám ez máris kettős vétségnek számított, egyrészt ne lejmolunk, fiam, megvan nekünk mindenünk, másrészt meg mit üvöltesz, mint a sebes valagú kódis, hogy lesz így ember belőled?! X. fantáziája ezért mindig csak addig merészkedett, amíg úgy vélte, apja hangjában nem jelenik meg az a szeretete mögül kibukkanó agresszió, amellyel szemben oly sokszor adta meg magát; nem a fenyítés volt brutális, hanem az a résnyire nyíló őrjöngő harag, amelynek kicsit sem akart az örvényébe kerülni. Azóta tucatnyi év telt el harcban önmagával, mégis, ez az újságbeli hirdetés olyan ellentmondást nem tűrően sajátította ki a fantáziáját, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül merült el annak mocsarában.
Nem érdekelte a Sziget, mert sosem volt meggyőződése abban, hogy alkohol vagy más segédanyag segítségével veszítse el gátlásait, és úgy gondolta, hogy a Sziget az a hely, ahol az emberek vészfék nélkül járnak. A hirdetés azonban olthatatlanul kíváncsivá tette, és averzióit hátrahagyva a következő évben egy estét a tapasztalatszerzésre szánt.
Mire odaért, már besötétedett. A bejáratnál úgy érezte, hogy a tömeg egy emberként vetkőzik ki a gátlásaiból. A sátrak és színpadok közötti ösvényeken néhány perc alatt lefárasztotta a szembejövők vizslatása, egyszerűen túl gyorsan pörögtek el előtte az arcok, megnézni sem volt idő őket, nemhogy belenézni a szemükbe. Verejtékszag ette be magát az orrába, irreálisan felszabadult embereket látott, szédült, émelygett. Valahol vett egy sült kolbászt krumplival, csak úgy toccsant mellette a mustár a papírtálcán. A másik kezében egy pohár sörrel valahogy sikerült helyet foglalnia az asztaloknál. A műanyag pohárban lassan megnyugvó sör eszébe jutatta, hogy épp ezt nem kívánta magának. Aztán arra gondolt, amiért jött. Nézte a csajokat, sűrű minden; most vagy feloldódik a feromon láthatatlan párájában, vagy csak ül, issza a sört, és várja, hogy történjen valami, de nem történik majd semmi, ez a maximum; eljutni odáig, hogy kívülálló, és a Sziget – jól sejtette – sosem fogja befogadni. Erre gondolt, amikor meglátta K.-t. Nem volt nehéz, ami azt illeti, akkora szemmel bámulta, mint egy tágra nyílt kapu (miközben mégis szemlesütve nézi; hogy csinálják ezt a nők?). Soha nem okozott neki gondot hogy számára szimpatikus nőkkel szóba elegyedjen, a gond inkább a számára szimpatikus nők megtalálásával volt, de K. ilyen volt. Mindkettőjüket idegesítette, hogy szinte kiabálni kell, ezért félrevonulnak egy csendesebb partszakaszra, ahol mások is a csendet és a sötétet keresik. A koncert, amit kinézett magának, már megy. Eszébe jut a hirdetés, de K. gesztusai továbbsodorják.
A parti fák ágai között fejük fölé ér a Hold. A pillanat romantikus, de tömegméretű. X. számára ezen az estén váratlanul K. fontosabb lett mindennél; a vele való lét a kimenekülés egy elfogadható, emeltfős verzióját kínálta. Sem zúzós rock, sem darabolós techno, sem nyájas pop – egyszerűen csak e valószínűtlen találkozás lounge puhasága. Az éjfél utáni órák valamelyikében kerültek a lány lakásának ajtaja elé. K. nem hívta be, mindegy is, miért, de készséges, amikor elkérte a számát. A búcsú ügyetlen; még ismeretlenek, de már nem teljesen idegenek.
X. taxit fog, otthon lehántja magáról az estéhez tapadó nadrágot és pólót. Tölt egy whiskyt, kezébe veszi a tavalyról félretett újságot, felüti az apróhirdetésnél, és eszébe jutnak apja szavai, amikor elhagyta kamaszkori szerelme: „a gyenge nő szerető, a féktelen nő haver, a szelíd nő feleség”. Egy utolsó pillantást vet a hirdetésre, „Keresem azt a lányt, aki augusztusban leszopott a Therapy-koncerten…”, aztán széttépi, és megadja magát önmagának. Ekkor érezte úgy, hogy az apja elengedte a torkát.
« előző rész || következő rész »
Tari Annamária
Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus
Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író
1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.
Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.