Madonna – az akarat diadala

A Díványon őszintébben beszélgethetünk – tudja ezt Tari Annamária, a pszichológus, aki rendszerint másokat hallgat, és a rádiós Horváth Gergely is, akit mások hallgatnak. Ezért hetente egyszer ők is találnak egy közös témát, hogy megosszák gondolataikat egymással és mindazokkal, akik melléjük ülnek a Díványon. Könyvek, filmek és az élet dolgai apropóján párhuzamos vélemények következnek a pszichológus és a rádiós, egy nő és egy férfi, de még inkább: Tari Annamária és Horváth Gergely szemszögéből.

Tari Annamária

„Nem hagyom, hogy a korom határozzon meg vagy korlátozzon bármiben! Egyetlen nőnek sem lenne szabad így éreznie! Nincs szándékomban lelassulni, pláne nem visszavonulni. Maradjak otthon, és hízzak el? Eszemben sincs! – húzza el a száját. – Az biztos, hogy én soha nem fogok elhízni. Jobban érzem magam, mint valaha, és egyre gyorsabb iramot diktálok magamnak. Rengeteg dolgom van: gyereket kell nevelnem, boldoggá kell tennem a férjemet, és meg kell mentenem a világot. Állandó, sürgető kényszer van bennem. Úgy érzem, nagyon sok tennivalóm van még. Egyre többet, többet és többet akarok.” (Elle-interjú, 2008/06.)
A világ nőinek egy része csodálja és modellként követi, másik része ellenszenvezik vele, mert keménynek és gátlástalannak tartja. 26 éve töretlen a pályája egy olyan terepen, ahol naponta ezrek tűnnek el láthatatlanul. A show-biznisz királynője gazdag és híres, látszólag mindent elér, amit akar. A fogyasztói társadalom újabb kori betegségei közül az exorexiának (edzésmánia) fő ikonja, testét kíméletlenül hajszolva a legkisebb elhajlást, lazaságot sem engedi meg magának. Az étkezési zavarok mellett diagnosztizált új kór az egészség és a testedzés jegyében indul, ennek következtében sokáig észrevehetetlen maradhat. A folyamat során az állandó testtel való elégedetlenség a fő motiváció, amelyet az egyre emelkedő edzésóraszám hivatott korrigálni. Ez az állapot valójában egyáltalán nem pozitív, mert destruktív érzelmeket tartalmaz – már-már az önsanyargatás szintjét is elérve. A külső megjelenés, a női identitás fontos eleme a jó önértékelés, de ennek is van optimális működése. Ha valaki azt érzi, hogy egy pillanatra sem engedheti el a kontrollt önmaga felett, mert annak borzalmas következményei lesznek, akkor valójában olyan szorongásokat él át, amelyhez az izmok állapotának és a zsírszövet mértékének kevés köze van. Az egészség nagyon fontos dolog, de ha Madonna azt nyilatkozza, egy optimális világban napi 10 órát szeretne edzeni, akkor olyan dolgot állít, ami meghaladja a józan ész és a testi lehetőségek határát.
Nem tehet mást.
Ma már a zene világa is megváltozott, kialakult a zenei ipar, amely az eladhatóság elvén működik. És az ikonok is e tengely mentén értékesíthetők.
Korábban egy zenei tehetség mellett feltűnt egy producer, aki egyengette az utat, intézte a pénzügyeket, és szervezte a megjelenéseket. Ma feltűnik a producer, és megnézi, kiből lehet csinálni valakit, aki eladható „termék” lesz. Madonna ez utóbbi csoportba tartozik, ahhoz a show-hoz, amit csinál, valóban nem öregedhet meg, nem tűnhet fáradtnak, mert akkor már nem jól pozícionálható. Az ő női viselkedése tehát nagyban manipulált, mert a testéből és a hangjából él, és talán az első fontosabb is, mert a másodikat a mai technikai feltételekkel még restaurálni lehet. Ez viszont olyan pálya, ahonnan nincs kiszállás.
Huszonévesek is elismerik, hogy – nézve színpadi mozgását – olykor fittebbnek tűnik a kettővel fiatalabb generációnál is. Madonna egy vasakaratú nő, aki látszólag képes arra, hogy megállítsa az idő kerekét, és ezzel időtlenné tegye önmagát is.
Érdekes azonban, hogy olyan énekesnőket nézve, akik valóban csodálatos hanggal rendelkeznek, érezhetünk egyfajta nyugalmat, ami belőlük árad. Nincs kényszeres figyelem a tökéletességre törekvésben, csak művészet és spontaneitás. A zenéjük működik egy szál mikrofonnal is, és a produkció „kamaraszínházi”, de érezhető, hogy ez a hang önállóan egy lépcsőfordulóban is élvezetes lenne. Madonna előadásai a másodpercpontossággal felépített projekt módján tökéletesek és stadionméretűek. Ő egy üzletasszony, aki az anyaság, házasság, meseírás, ruhatervezés terén is tökéleteset akar alkotni.
Most megkérdezhetnénk, hogy miért fogad örökbe gyerekeket egy olyan nő, aki napi 18 órát edz, dolgozik, utazik. Mikor lehet egyáltalán ideje arra, hogy élvezze az életét, amiért annyira megdolgozott? A „mindent akarok” elve az életben sokaknak jelenti azt, hogy tenni kell, folyton csak tenni, aztán jön a „majd egyszer élvezem”-állapot, amely a gyakorlatban általában kimarad. Mert az eredményeknek örülni tudni kell, ehhez pedig idő szükséges és az öröm képessége. Egyfajta nyugalmi állapot tehát, amelyet pozitív érzelmek színeznek, és nem a szorongások, hogy mi mindent lehetne ez alatt az idő alatt is csinálni.
Aki képtelen szüneteket tartani, amikor töltődik és pihen, az megfosztja magát a legjobb dologtól a világon, és ez az elégedettség. Az ilyen emberek személyisége jobban harmonizál a fogyasztói társadalom üzleti stratégiájával, mert könnyedén önmaguk kizsákmányolóivá válnak, amihez az életút perspektívájánál jobban hangzó ideológia nem is kell. Ha most azt gondoljuk, irigylésre méltó személyek ők, nagyot tévedünk. Megharcolnak egy átláthatóbb életért, de ezért nagy árat fizetnek.
„Nincs semmi trükk. A trükkök hosszú távon nem működnek. Csak a kötelességtudat és az önfegyelem számít. Én mindig ilyen voltam, és eszerint éltem. Nem tehetek róla…Gyerekként nem uraltam az eseményeket, a világot magam körül átláthatatlan káoszként éltem meg, muszáj volt átvennem az irányítást. Ez volt számomra az egyetlen esély a túlélésre.” (Elle, 2008/06.)

Horváth Gergely

Szerintem forgassuk egy kicsit a nevet, mert már azt sem tudjuk, mit jelent ez a szó: Madonna. Jó, persze, tudjuk, de talán már nem Jézus anyja jut róla elsőként eszünkbe, hanem Madonna Louise Ciccone, az énekesnő. Kulturális hivatkozásaink ugyan sűrűn változnak, de arra, hogy egy név két ennyire ellentétes értékrendű személyt jelentsen, nem volt példa. Ami azt is jelenti, hogy az énekesnő történelmileg rövid negyedszázad alatt jelentősen átfogalmazta mindazt, amit a hit és a kultúrtörténet Madonnájaként ismerünk.
Pedig Madonnát is a „Szent Szűz szülte”. Anyai ágon viseli a nevét, képletesen olyan, mintha a lány megtagadná anyja örökségét: egyáltalán mindent, amit ő jelent, egyfajta tékozló leány, aki nagyon is ura az anyai házon kívüli világnak, nem mutatja jelét annak, hogy hazavágyna, miért is tenné, lábai előtt a világ – s benne a férfiak társadalma. Ezzel szemben az „eredeti” Madonnát fia lábánál találjuk, aki utolsó szavainak egyikével még rábízza anyját egyik tanítványára. A „lány”, vagyis az énekesnő ezzel szemben az önállóság és az öngondoskodás vasakaratú minta- és példaképe, akitől távol áll az alázat, a szenvedés vállalása. Talán ennyiből is kitűnik, hogy személyük alapvetően mást üzen a női szerepekről. De van-e értelme összehasonlítani őket?
Élettörténetének publikus részéből tudjuk, hogy Madonna Louise Ciccone úgy döntött, nem lesz áldozat. Saját kezébe veszi a sorsát, eszközeit pedig egyedül célja határozza meg. Ezzel szemben Máriának nem volt döntési lehetősége: ő akaratán kívül része az isteni tervnek, az ő magatartása az efelé való teljes alázat; a felsőbb akarat szerinti cselekvés. Nyilvánvaló, hogy ez előbbi a korszerű magatartásminta, már csak azt kellene tudni, hogy ami korszerű, vajon feltétlenül helyes-e. Madonna lázad, ebből építkezik, a lázadás pedig mindig megtagad valamit; ezúttal a Mária által szimbolizált nőképet. Engem viszont igazán az izgat, ami ebből Madonnánál következik, nevezetesen az, hogy erőteljes és rivális jelentést rajzolt fel a hagyományos madonnaértelmezésekkel szemben, közben azonban jól érzékelhető: nincs saját arca!
Emlékszem, hogy Madonna a kilencvenes évek első felében kezdte el meghódítani az értelmiséget is. A diszkódíva progresszívnek nevezett zenészekkel társult, minőségi zenét csinált, és elismeréssel adóztunk neki emiatt. Csak hogy könnyebb legyen egy lemezhez kötni, számomra ez az időszak a William Orbittal írt lemez, az 1998-as Ray of Light idejére tehető (slágerek: Frozen, Subtitute for Love, Ray of Light). És ekkor kezdett el ikonná válni; korának jelentős ízlés- és véleményformálója lett. Bálvány, akit tömegek imádnak. Ő volt az, aki az alkalmi imázsokból teremtett magának nimbuszt, vagyis ő az az előadó, aki mindig átváltozik! Igazi lélekvándorló, olyan perszóna, aki minden női szerepet magáévá tesz Eva Perontól Marilyn Monroe-ig, hogy aztán még erősebben kerüljön ki e kalandból. Jellemző, ahogy időnként bele-belekap férfiszerepekbe is, és az is, hogy mindent kisajátít.
Madonnának ugyanis nincs önálló entitása. Ahogy nevét is mástól vette, úgy a szerepeit is, viszont kétségkívül tudja, hogyan alakítson bárkit. De ez érthető is; ahhoz, hogy állandóan forradalmat csináljon, jó eszköz a másik bőrének kisajátítása. „Ahhoz, hogy a világ egyik legbefolyásosabb nője lehessek, nekem kell lennem minden nőnek” (I’m every woman, de ez nem az ő dala).
És most úgy tűnik, hogy miután minden jelentősebb nőalakból kivette a részét, egy furcsa kör után Madonna – talán nem szándékosan, de jelentésében kétségtelenül – visszatér Máriához, hogy abban vetekedjen vele, ami annak szakrális sajátja: a szeplőtlen fogantatásban. Madonna, immár két gyermek anyja, elmegy a harmadik világba, hogy egy szegénysorból való gyermeket adoptáljon. Mi más lenne-e kívülről hivalkodónak és nem teljesen szívből jövőnek tűnő szándék jelentése, mint az, hogy a szimbolikusan szeplőtlen fogantatásnak is beillő gyerekvállalással jelezze; ő nem veszíti el gyermekeit, sőt magához veszi az elesetteket!
És e szerepjáték eme hihetetlen szintre emelése az, amely Madonnát azzá teszi, aki. Mert kétségtelen tehetsége van a elkápráztatáshoz, ami a show-bizniszben nagy erény. Lenyűgöző és magával ragadó – s ezt egy kétórás show keretében mi is átélhetjük a Kincsem Parkban. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy nincs az a hasonló adottságú férfi, aki ilyen hihetetlen és szisztematikus kreativitással játszana el és egyúttal menne szembe a hagyományosnak mondott férfiszerepekkel…
Madonna sokarcú egyéniség, aki előbb vagy utóbb kifogy a szerepekből. Mária sem adhat mást, csak mi lényege. Ellentétes példát mutatnak. De az a tapasztalatom, hogy ők ketten folyamatosan hívogatják egymást. Minden nőben.

cikk-tipus-altalanos

« előző rész || következő rész »

Tari Annamária

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek