Azt hiszem, minél több gyereke van egy anyának, annál többször mereng el azon gondolkodva, vajon hány gyereke is lehetne egy nőnek összesen élete során? Bármennyire is réved el a messzeségbe, arra a válaszra biztosan nem gondol, amit egy orosz nőnek állítólag sikerült megvalósítani:
27 terhességből 69 gyermeket hozott a világra.
Elképesztő, mennyi gyermeket szült
Amennyiben igaz a Guinness által is rögzített adat, Vasziljev asszony, termékeny időszakában, melyet leginkább 1725 és 1765 közé tehetünk, 69 gyermeket hozott a világra egy korban, amikor a fogamzásgátlás módszereit és eszközeit még sem a vallás, sem a tudomány nem tette lehetővé. Úgy szól a fáma, a korabeli viszonyokhoz képest csodával határos módon, fájdalomcsillapítás és kórházi ellátás hiányában is "mindössze" két gyermeke halálozott el fiatalon, így 67 utódja maradt életben az asszonynak, aki, úgy tartják, 76 évet élt.
Négy évtizednyi, már így is figyelemreméltóan hosszúra becsült termékenységi szakaszba csak úgy nem fért volna bele 69 gyermek, ha egyesével érkeznek. A nőről szóló, a moszkvai kormányhoz annak idején beérkezett jelentés is ezt támasztja alá. Úgy tűnik, egyesével nem szeretett szülni a praktikus asszony. A Vasziljev-matek így néz ki:
16 ikerpár, 7 hármasiker és 4 négyesiker, az annyi mint 69 lurkó.
Vasziljev papa teljesítménye mellett sem mehetünk el főhajtás nélkül. A férfi másodjára is megnősült, s úgy tudni, újabb 18 gyermeke született, ráadásul ismét kizárólag ikerterhességekből.
Ha érdekelnek az ikerterhességek, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés