Fenyősors

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagyjából négyféle megoldás létezik, ha akarunk valami zöldet karácsonyra: a vágott fenyő, a gyökeres, a fenyőágakból összeállított kompozíció, és a műfenyő. Utóbbi környezettudatos lehet, persze csak akkor, ha nem valami különösen olcsó és szalonképtelen műanyagból, festékből meg ragasztóból gyúrják össze. További szépséghibája, hogy a legritkább esetben szép, továbbá nincs illata, pedig az majdnem olyan lényeges összetevő, mint a látvány.

Aki környezettudatos, vehet gyökeres fenyőt – de ez a megoldás is csak akkor "zöld", ha a fa túléli az ünnepeket, sőt, sikerül úgy elültetni utána, hogy az jó legyen neki.

Az ültetéssel mindenképp várjuk meg a fagyos hónapok végét, és ellenőrizzük, hogy a föld felengedett-e. Addig a gyökeres fácskát tartsuk hűvös, de nem fagyos helyen és hetenként langyos vízzel öntözzük meg. A fenyő nagyon szereti a vizet. A fa helyének kiválasztásakor vegyük figyelembe, hogy mekkorára fog nőni. A fenyőnek nagy tér kell, a ház falához vagy a kerítéshez túl közel nem ültethetjük, és persze figyelembe kell venni a kert már meglévő fáit is. A fenyő alatt - és a közvetlen környezetében- szinte semmilyen virág nem él meg, ezzel is számolni kell.

Ha valaki vágott fenyőt vásárolt, helyezze a lecsupaszított fát a gyűjtőhelyre. Családonként változó szokás, hogy mikor szedik le a karácsonyi dekorációt. Van, ahol több hónapig díszlik a fa. Ha azonban elkezd hullani a fenyő, már azzal sem lehet megállítani ezt a folyamatot, ha vízzel gyakran spricceljük.

Nem kell a lépcsőházban a lehullott tűleveleket takarítania annak, aki alternatív megoldásra szavazott, és fenyőfa helyett zsurlót, zanótágat, mezei vesszőt vagy csipkebogyós ágakat szerzett be az ünnepekre. Ezek ráadásul maradhatnak egészen tavaszig.

A legszebb dekoráció mindenkor a virágos növény: a karácsonyi kaktusz, jácint vagy más évelő, illetve később a kertbe kiültethető hagymás növény okos és szó szerint is zöld gyakorlat, hiszen a gondosan kezelt növény többször is megörvendeztet bennünket szépségével.

Hetente hét tonna holmi

Ne dobd ki, ami nem kell, hanem vidd a rászorulókat segítő second handbe – legalábbis Svédországban megteheted: a lelkes skandinávok heti hét tonna holmit adnak le, fiatal designerek pedig direkt ezek átszabására szakosodtak.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.